Felsőházi napló, 1927. VI. kötet • 1930. november 21. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-95

Az országgyűlés felsőházának 95. ülése figyelme odairányult, hogy fejlesszék az ipart és a kereskedelmet és el tudták fogadtatni a közvéleménnyel azt az álláspontot, hogy ezen a réven fejlődni fog a mezőgazdaság is, mert fejlődnie kell. Ezzel a felfogással, amely sok helyen még ima is uralkodik, erősen szembe kell szállni, (tekintettel azokra a tényekre, amelyeket felsorolni bátor voltam.^ A közgazdasági ágaknak harmonikus fejlesztése, a suum cuique elvének megadása mindenfelé nagyon sokat segítene és fog is segíteni a helyzeten. A világháború eredményei között nagyon sok mindenféle dolgot olvashatunk és szenvedünk át ma is, én azonban seholsem láttam és nem is olvastam felemlítve egyet, amely pedis: nézetem szerint kardinális fontosságú; azt tudniillik, hogy a háború előtt Németországnak és ia hozzá ebben a tekintetben csatlakozott Ausztriának és Magyarországnak — mert hiszen akkor ennek a három állaimnak agrárvezetői egyetértésben működtek — sikerült megvalósítaniuk azt az ideát, amely más országoknál el nem érhetőnek bizonyult; hogy fejlődésnek indult ipar melletti fejlődött és pedig nagyon szépen fejlődött a mezőgazdaság is. Ez különösen Németországra áll, amely igazán csodákat ért el ebben a tekintetben. A háború azonban ezt is eltörölte, ez a harmonikus fejlődés megszűnt, másutt azt utánozni nem akarták vagv nem tudják és nem is szándékoznak. Ez igen nagy veszteség az egész világra s én örülök, hogy ezt itt, az igen t. Felsőház előtt konstatálni alkalmam volt. Azt hi&zam, hogy az ellen, amifc elmondottam, hogy tudniillik az egyes foglalkozási ágak arányos figyelemben kell hogy részesüljenek a kormánvzat részéről, senki jogos és megokolt ellenvetést nem tehet. De ennek az elvnek keresztülvitele szerfelett nehéz, mert ellene áll sok mindenféle érdek, a megszokás és különösen — valljuk meg — maguknak azoknak a rétegeknek közömbössége, amelyeknek elsősorban érdekük volna, hogy ebben a tekintetben változás történjék. A legutóbbi fejlődésekből, amelyekre t. barátom, az imént felszólalt Huszár Aladár úr is utalt, konstatálhatjuk, hogy a világháború után nemcsak a termelés rendje változott meg, hanem megváltozott sok tekintetben az emberek felfogása, mentalitása s a helyett, hogy a jót konstatálhatnék, ennek éppen az ellenkezője áll. En azt látom, amint már említettem is, hogy bizonyos elvakultság és alig megérthető közömbösség uralkodik a gazdasági érdekek szempontjából, pedig ezek az erkölcsiekkel is összefüggnek, így például azt találom, hogy az a felfogás, az a magatartás, amelyet Európának vezető nemzetei az orosz dumpinggal szemben mutatnak, a legnagyobb mértékben lealázó, (Ügy van! Ügy van!) ez a mostani helyzetnek lealacsonyítását jelenti és hiába beszélnek arról, hogy milyen nagy haladást tettünk technikai téren, ha erkölcsi téren és lelkiekben éppen ennek ellenkezőjét konstatáljuk, ennek a vége bomlás, romlás és pusztulás kell hogy legyen. (Ügy van! Ügy van!) Hiszen lehetett volna-e azelőtt elképzelni, hogy Angolországban az oroszok által megfizetett egyéniségeknek sikerül olyan zavarokat előidézni, amilyeneket tényleg előidéznek éshogy maga az angol miniszterelnök nyiltan és határozottan mégis azt jelenti ki, hogy ők az orosz dumpinggal szemben hathatós rendszabályokat életbeléptetni nem akarnak? Azt tálálom tehát, hogy elbben a tekintetben meg kell változnia az FELSŐHÁZI NAPLÓ. VI. 1931. évi március hó 27-én, pénteken. 93 egész világ közvéleményének és arra az^ alapra kell helyezkednie, amelyet az imént említettem, a suum icuique elvére és akkor meg lesz nyitva a haladás és emelkedés útja. De ebben a tekintetben elsősorban a hitelkérdésre kell, hogy nagy súlyt helyezzünk. Erről a bizottsági ülés alkalmával Weiss Fülöp úr, a mi kollégánk, aki különben a Pesti Kereskedelmi Banknak vezető szelleme, egy táblázatot mutatott be, amely feltünteti a hivatalos kamatláb és a bankok által nyújtott tényleges hitelek kamata közötti különbözetet. Ennek eredménye az, hogy szerinte Franciaország után Magyarország áll legjobban. Ha azonban megnézzük ezt a táblázatot, akkor felmerül az a kérdés, vájjon miért maradt ki belőle Angolország, továbbá az Amerikai Egyesült-Államok. De különösen figyelmébe kell ajánlanom az igen t. Felsőháznak azt, hogyha ezek az adatok tényleg igazak és helyesek is, még nem mutatják azt, hogy ezek mellett a kamattételek mellett az illető országnak, tehát mondjuk Magyarországnak hiteligényei kielégítést nyertek vagy nyerhetnek. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy 5 vagy 6 százalékos kamatláb mellett az utolsó instanciákban, a legtávolabbi perifériákon 20— 25 százalékos, sőt ezen felül emelkedő kamattételek is mutatkoznak még magában az Egyesült-Államokban is, annál inkább Európának keleti országaiban. Ezeket a kérdéseket fejtegetve, ki kell térnem röviden arra, amit ebben a Házban különösen Teleszky ő excellenciája szokott nekünk ajánlani, de amiben mások is nagyon osztoznak vele, hogy tudniillik az ipar fejlesztését, még egyoldalú fejlesztését is azért tatfuják szükségesnek, mert az ország csakis ezen az úton szabadulhat meg népességének fölöslegétől. Illő, hogy ezzel a kérdéssel szembenézzünk, mert a viszonyok egészen mást mutatnak, mint amit ez a beállítás magában foglal. Az én adataim szerint ugyanis az ipar munkásainak száma 1921-ben Magyarországon 150.000^ volt, 1929-ben 251.000, tehát minthogy az evi nép szaporodás 70.000, s az ipar által való felvételre évente mindössze 9000 vagy 10.000 esik, íg^ 60.000 abszolúte nem találna itt elhelyezésit. Azzal tehát számolnunk kell, hogy ebben a tekintetben az ipar minket kisegíteni — legalább úgy, ahogy kellene — nem tud. Ellenben igenis, kell, hogy a mezőgazdaság jó lábra helyezve, gyümölcsözővé, rentábilissá téve, kisegítsen minket ebben a tekintetben, mert az emberek ott találhatnak elhelyezést, természetesen akkor, ha a viszonyok itt meg fognak javulni. Igen t. Felsőház! Ezek után a bevezető észrevételek után röviden át kell térnem a törvényjavaslatra. Már a bizottsági tárgyalás alkalmával teljes elismerésemet r fejeztem ki ő excelllenciája a miniszter úr iránt, hogy ezt a javaslatot megszerkesztette, hogy ezt benyújtani — mondjuk így — merte, mert ez bizonyos tekintetben a múlttal szemben nagy szakítást jelent. A múltban a mezőgazdasággal szembein a legtöbb esetben a laisser faire politikája uralkodott, ő ellenben ebben a javaslatban már .állami feladatnak jelzi a beavatkozást ezekbe a nagyon kényes kérdésekbe és mint ilyent akarja elvégezni, illetőleg elvégeztetni. Igaz ugyan, hogy a javaslatnak van egy szépséghibája, ezen azonban sem ő, sem én, sem közülünk senki javítani nem tud. Tudniillik ez újból az etatizmus egyik hajtása, egyik növevénye. A Pénzügyi Szindikátus, amely végezni fogja ezeket a feladatokat, igazában véve állami szervnek minősíthető és mint ilyen 15