Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-72

Az országgyűlés felsőházának 72. ülése i 929. évi december hó i8-án, pénteken. 79 Alkotmányjogi szempontból, nemzeti szempontból és büntetőjogi szempontból kifejezetten hangsúlyozni merem: óriási haladást jelent az, hogy most végre megszabadultunk egy ránk oktrojált jogszabálytól és helyette európai nívón mozgunk. Igazán kiváló jogalkotással léphetünk a katonai bíráskodás terén is az életbe. Szabad ezt nekem mondanom, mint a törvényjavaslatot jogi szempontból képviselő miniszternek, mert hiszen tisztán nyilvánvaló^ hogy ennek megalkotásában a főérdem GerŐ tábornok hadbíró urat illeti és nem az egyik vagy másik minisztert; kell tehát, hogy az elismerés itt is elhangozzék. Be amikor ezt megteszem, egyúttal ez az indoka annak, hogy a legnagyobb megnyugvással és hálával ajánlhatom mindkét törvényjavaslatot a t. Felsőháznak elfogadásra. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök: A honvédelmi miniszter úr ő- excellenciája kíván szólás jogával élni. Vitéz Gömbös Gyula honvédelemügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnölk Ür! Igen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) A Ház asztalán fekvő két javaslattal szemben katonai megjegyzések nem hangzottak el. így tulajdonképpen nekem nincs módom az igazságügyminiszter úr metódusát követni és az egyes felszólalókkal hadbaszállani. Méltóztassék azért megengedni, hogy általános megjegyzéseket hangoztassak, amelyek e javaslatoknál mértékadók. Már a Felsőház bizottsági ülésén katonai, politikai, büntetőjogi és alkotmányjogi kifogásokról volt szó, és már ott volt alkalmam hangoztatni azt, hogy elsősorban katonai szempontok azok, amelyek ezeket a javaslatokat és törvénytervezeteket indokolttá teszik. A cél az, hogy a hadvezetőségnek olyan jogi apparátust adjunk, kölcsönözzünk a törvényhozó testület révén, amely apparátussal és eszközzel a hadvezetőség élni tud akkor, amikor azt a helyzet megkívánja. Katonai szempontból minden katonai ténykedés a győzelem jegyében kell hogy megtörténjék, és minden egyes intézkedést ennek a nagy gondolatnak a jegyében kell megtenni. Ügy méltóztassanak tehát katonai szempontból az egész javaslatot felfogni, hogy a hadvezetőség, akármilyen helyzetbe kerül is, mindig tudjon olyan jogszabályokat alkalmazni, amelyeknek segítségével a győzelmet magához ragadhatja. (Helyeslés.) Mi a háború után sokát olvastunk arról, hogy miért veszítettük el a háborút. Hatalmas irodalom indult meg, amelyben államférfiak a katonákat, a katonák pedig az államférfiakat vádolták. Csak egy példát ragadok ki a hadtörténelemből, amely a marne-i c|atával kapcsolatos. Örási vita indult meg; az egyik részről a vezérkart tették felelőssé, viszont a vezérkar megállapította, hogy annak idején, a béke idejében a német parlamentek nem adtak elég katonát arra, hogy a Schlieffen-i tervet keresztülvihették volna. Nekem az a felfogásom, hogy a politikus akkor jár el helyesen, ha olyan eszközöket teremt, amelyek eleve kizárják az ilyen hadi irodalmat. Nem az a fontos, hogy ki a felelős, hanem hogy milyen úton tudunk eredményeket elérni. Az a fontos, hogyha a határ védelmének szolgálatában valamikor a m. kir. hondvédség fegyverbe hivattatnék, — amelyre a honvédségről szóló törvény szerint mód van — akkor a honvédség olyan eszközöikkel rendelkezzék, amelyeknek birtokában feladatának megfelelhet. Ebből a szempontból kell ezeket a törvényjavaslatokat és minden katonai kérdést megítelni. Mert a katonaság problémái történelmű problémák, és ha e problémák megoldásánál hibák követtetnek el, ezek történelmi hibák lesznek, amelyeket jóvátenni többé nem lehet; talán olyan történelmi hibák, amelyek egyszersmind a nemzet tragikumát és bukását is jelentik. Ha én erről a felelős miniszteri helyről ezekhez a javaslatokhoz és akármilyen katonai javaslatokhoz hozzá szólok, állandóan szem^ előtt kell tartanom a nemzet nagy érdekét. Ezért szokás az a nagy nyugati államokban, hogy a katonai kérdéseknél viták nincsenek is, mert oly nagy a felelősség, hogy nem mernek hozzányúlni, Utólag megállapítani a hibákat már sokkal könynyebb, mint olyan felelősség mellett szolgálni a nemzet nagy ügyét katonai téren, amely felelősséget csak az tud megítélni, — bocsánatot kérek — aki ezt a métier-t teljes egészében uralja. Éppen ezért mély hálával tartozom a t. Háznak, hogy katonai vonatkozásban ehhez a két törvényjavaslathoz nem méltóztattak még hozzászólani sem. Ez mutatja, hogy a Felsőház igenis átérzi ezeknek a javaslatoknak nagy szükségét, és ezért, én, aki őre vagyok a katonai érdekeknek, mély hálával tartozom. Sokan, különösen a Képviselőházban, kifogásolták azt, hogy a határvédelmi szakasz, a 4. § olyan, amely a kormánynak módot nyújt a visszaélésekre. Ha jó a kormány, nem él vissza; ha rossz a kormány, visszaél, amint azt a 18-as események is 'mutatják. Ezt a javaslatot, mint büntető javaslatot nem a jóknak, hanem a roszszaknak, a nemzet érdekei ellen vétőknek a határozott megbüntetésére konstruáljuk. A határvédelmi és a lázadási momentum között jogi szempontból nehéz határt vonni. Történelmi érzék kérdése, hogy egy kormány mikor teszi túl magát a paragrafusokon, és azt hiszem, hogy a Felsőház egyetért velem a tekintetben, hogyha olyannak ítéli meg a kormányt, — amely mindig a többség bizalmából a nemzet reprezentánsa kormányzati kérdésekben — hogy megbízik benne, és ha olyannak ítéli meg a kormány a helyzetet, hogy cselekednie kell, akkor inkább korábban és valamivel többet cselekedjék, mint későn és keveset. (Helyeslés a, középen.) Ezekben a büntetőtörvényjavaslatokban van két úgynevezett kényes kérdés. Az egyik a 38. §, a kard'használat kérdése. A jogász urak bebizonyították, hogy ez súlyosbítja a tiszt helyzetét és nem könnyíti. A magam részéről hivatkozhatom a szolgálati szabályzat első részének 4. §-ára, amely precízen és klasszikusan^ állapítja meg, hogy mikor és mit jelent a tiszt és honvéd számára a kard. Ez a szakasz így szól: A honvédnek az a joga, hogy oldalfegyvert szolgálaton kívül is viselhet, a harcos hivatásával összefüggésben álló különös kitüntetés, amely azonban őt arra kötelezi, hogy kihágásokat és erőszakosságokat annál gondosabban kerüljön, mivel a fegyverrel való visszaélés mindenkor a legszigorúbban büntettetik. En a Képviselőházat, amelynek tagja vagyok, vádolni erről a helyről nem kívánom, de meg kívánom állapítani azt, hogy a Képviselőházban már annyira mentek, hogy nemcsak meg akarták szüntetni a kardhasználatot a törvényjavaslat segítségével, hanem el akarták venni magát a kardot és el akarták venni magát az uniformist is. En ez ellen a leghatározattabban állást foglaltam, és pedig azért, mert a kard s az uniformis összetartozó valami. Nem egyéni ruha az az egyenruha, hanem a nemzet, szuverenitásának egy kifejezése. (Ügy van! Ügy van!) Az egész hadsereget úgy kell felfogni, hogy ez az az eszköz, melynek segítségével a nemzeti szuverenitást bármikor meg lehet védeni és biztosítani