Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-72

78 Az országgyűlés felsőházának 12. ülé pen a béke érdekében alkalmazza ezeket a nyilvánvalóan szigorú szabályokat béke idején is. Ezeket csak azért voltam bátor előadni, hogy rámutassak arra, hogy egyrészt teljesen helytelen volt az a felfogás, amely itt-ott, a Képviselőházban is elhangzott, mintha itt rendkívüli szigorúsággal állnánk szemben és mintha ez a törvény rendkívüli, túlságos felhatalmazást • adna a kormánynak. Kevesebbet ad, mint amennyit adnak külföldön a legtöbb állaimban, kevesebbet ad, mint amennyit adnak Svájcban, Németországiban vagy Angliában, de még sem tartom azt, hogy olyan keveset adna, mint ő excellenciája a koronaügyész úr mondotta. En tudniillik, bár jogászi okfejtéssel egy úton haladunk, amikor az októberi forradalomról beszélt és azt mondotta, annak négy fázisát felhozva, hogy azokban nehezen lehetett volna alkalmazni ezt a szakaszt, itt mély tisztelettel ellentmondok ő excelleneiájának. Ellent kell mondanom azért, mert ezek a jelenségek Valóban az ország belső békéjét súlyosan veszélyeztető^ lázadási jelenségek voltak, sőt ennél sokkal tovább mentek, mert valóban veszélyeztették az országnak nemcsak belső békéjét és alkotmányát, hanem egész exisztenciáját is és az ország törvényes kormányát és törvényhozását műkö^ désükben nemcsak veszélyeztették, hanem konkrété meg is akadályozták. Én tehát azt tartom, amit tartott Kossuth Lajos 1848-ban, abban az időpontban, amikor Madarász László a maga részéről egy majdnem egészen olyan testületet létesített, mint amilyen ez a nemzeti tanács volt, amely október 23-án büntetlenül és megakadályozatlanul megalakulhatott. Kossuth Lajos akkor a parlamentből elment arra a területre, ahol ezek gyűléseztek, — a Redutba — ott megjelent a maga rendőrkíséretével, személyesen gondoskodott arról, hogy ezt a társaságot szétverjék és vezetőit le is ültette; azután viszszament. a parlamentbe, és a parlamentben nem akadt egyetlen egy hang sem, amely ne helyeselte volna Kossuth Lajos eljárását és ne tapsolt volna neki. Ez a lépés volt a helyes lépés és a nemzeti Önérzetnek és a nemzet örökkévalóságában való hitnek lépése, jóllehet az abban a pillanatban nem volt alkotmányos lépés, mert erre nem volt Kossuthnak felhatalmazása. En is a jövőbe nézve törvényes alapon állom és vallom, hogy ezen az alapon minden megmozdulást csírájában el kell és el lehet fojtani, mert erre a törvényhozás éppen ezekben a szakaszokban módot, alkalmat és törvényes felhatalmazást ad a kormánynak. Ilyen felhatalmazás 'birtokában lehetetlennek tartom, hogy Magyarországon mégegyszer megismétlődjenek az 1918. év eseményei. Mert annak idején még előfordulhatott, hogy azokba jóhiszemű emberek is belesodródták, de azoknak az eseményeknek tapasztalatai utján és következményeinek ismeretében ma jóhiszemű októbrizmusról többé beszélni sem lehet. (Ügy van! Ügy van!) Szőke Ő méltósága a párbaj kérdését és bizonyos szigorúság kérdését említette. A párbaj kérdésében talán nem kell ismételnem nyilatkozatomat; ő méltósága volt szíves azt mondani, hogy őt megnyugtatta e tekintetben az a nyilatkozat, amelyet én már több helyen, legutóbb a bizottságban is tettem. Amíg egyrészt valóban haladást jelent ezen a téren már maga az is, hogy a polgári büntetőtörvénykönyvnek a párbajra vonatkozó szakaszait inkorporáljá most már a katonai büntetőtörvénykönyv is, addig másrészt á honvédelmi miniszter úrral megfontolás tárgyává fogjuk tenni és igaz szívvel igyekezni fogunk arra, hogy a párbáj .kérje 1929. évi december hó IS-án, pénteken. désében mutatkozó tragikus lelki összeütközéseknek valóban elejét tudjuk venni. Hiszen nem érdeke az államnak és nem érdeke a katonaságnak sem, hogy legyenek olyan tagjai, akikben magasztos, nagy lelki elhatározások, nagy elvi szempontok összeütközéseket idézhessenek elő, mert hiszen azok a magasztos szempontok is egy célt szolgálnak, aminthogy valójában egy nevezőből indulnak ki: a hazának és az Istennek tiszteletéből és szeretetéből. A szigorítás kérdésében, meg kell vallanom, hogy ő méltósága Szőke Gyula felsőházi tag úr adós maradt nekem, mert hiszen ezt a kérdést I nem ilyen jóindulatúlag, de egészen más hangnemben többször felvetették, és akkor én a Képviselőházban erre igen részletesen válaszoltam. En azt hiszem, a t. Felsőház nem haragszik Szőke ő méltóságára azért, hogy nem konkretizált, de talán tőlem sem veszi rossznéven, hogy itt nem teszem azt, amit tettem a részletes és hosszadalmas tárgyalások után a Képviselőházban, hogy magával a szigorúság kérdésével másfél órán át részletesen foglalkoztam. Csak egyet ismétlek, az utolsó mondatot: a szigorítás abban áll, hogy a régi katonai büntetőtörvénykönyvnek van például olyan szakasza is, amely halállal-büntetendőnek jelez olyan bűncselekményt, amely ezután az új törvények szerint tisztán kihágás lesz. A többit mind elhagyom, mert hetvenegy eset van, amelyekben kimutatható, hogy milyen hihetetlen mértékben tartalmaz enyhítést ez a törvényjavaslat. Egyben azonban igaza van t. barátomnak. A polgári büntetőtörvénykönyvnek a hűtlenségi fejezete tekintetében van szigorítás; és ha nem volna szigorítás, ez nagy mulasztás lenne, mert a hűtlenség esete, beleértve a kémkedés esetét is, az az eset, amely mindnyájunknak békességét, a csecsemőnek, otthonunknak, jövendőnknek és jövő generációnknak békéjét veszélyezteti. Ez a legalattomosabb, legaljasabb támadás, veszélyeztetése valamennyiünknek, az egész társadalomnak a legnyomorultabbtól a legmagasabbig, a társadalom minden egyes tagjáig. Ez a legnagyobb gonosztett, amely valóban a legnagyobb büntetést érdemli a béke érdekében, azok érdekében, akik békében élni, dolgozni, haladni és boldogulni akarnak. Ezért a szigorúságért készséggel vállalom a felelősséget. Ami pedig Szőke ő méltóságának azt a megjegyzését illeti, amelyben hangsúlyozta, hogy neki a régebbi intézmények és így régebbi jogok, ha azok ellen annakidején talán voltak is nemzeti szempontból kifogások, nem annyira ellenszenvesek, mert sokszor gondol vissza a múltba és abban sok szépet lát, — sok tekintet: ben egyet tudnék vele érteni, de szeretném megállapítani, hogy aligha tudja kiterjeszteni rokonszenvét a katonai büntetőtörvénykönyvre is. Arra a katonai büntetőtörvénykönyvre, amely nem törvényes jogforráson alapult, hanem oktrojon és nem törvényes jogszabályokon. Az visszavezet országunk ama legsiralmasabb korszakába, amikor Zrínyieket, Frangepánokat, később Kossuthokat állítottak katonai büntetőbíróság elé, amely bíróságokban nem magyar ember hajtotta végre ugyanezt a törvényt, és alig van a t. Felsőháznak olyan tagja, akinek ősei közül valaki ne állott volna ugyanezen katonai büntetőtörvény hatálya alatt, amelyet most eltörölni akarunk, idegen bírák előtt, és ne őriznének olyan családi emlékeket, — korai j sírokat — börtönben^ vagy vallatások útján olyan megpróbáltatások emlékét, amelyek elli felejthetetlen és kitörülhetetlen nyomokat hagy? tak a nemzet életében.