Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-72

76 Az országgyűlés felsőházának 72. delkezéseket tenni, őszintén megvallva, amikor egy törvényjavaslatot erfogadok, azzal aztmiondom, hogy azt helyesnek, jónak és alkalmazandónak vélem. Ezzel megmondottam kritikámat. S amikor én a 4. %-i a maga teljességében elfogadom, azt mondom, hogy igenis, az úgy van megalkotva, hogy annak alapján a kormány lázadás, forradalom, határzavargások esetén minden szükségrendelet, vagy minden törvényfélremagyarázás nélkül a legkomolyabban, a legigazságosabban és a legtörvényesebb alapon rendelkezhetik. Méltóztassanak nekem elhinni, hogyha annakidején nekünk erős kormányunk lesz, az nem fog törvénymagyarázatokba bocsátkozni és nem fogja azt keresni, hogy a 4. §-ból a sorok között mit tud kiolvasni, és nem -. fogja azt megvárni, míg a kormány tagjait elviszik az Astoria-szállóba, hanem intézkedni, rendelkezni fog, és akkor utólag lehet majd azt kritizálni, hogy vájjon a kormány a paragrafust helyesen alkalmazta-e vagy nem, de a kormány nem fogja megvárni, míg az ország fejét beverik. Ugyanígy van a törvényjavaslat 38. §-ának az értelmezése is. En nem érteném meg és nem fogadnám el azt a magyarázatot, hogy a kardhasználat csak presztizs kérdése; azt sem fogadnám el, hogy egy törvényjavaslatot megalkossak azért, mert abban valami misztikum van. A törvényjavaslatot egészen világosan és határozottan kell szövegezni és azon csak egyet kell érteni. Nagyon helyesen mondotta ő excellenciája, hogy amint valakinek jogos védelemre van joga és védekezhetik bottal a támadás ellen és természetesen viseli annak esetleges következményeit, éppen úgy joga van a katonának az Ő kardjával való védekezésre, és természetesen viseli azért a következményeket. Azt mondani azonban, hogy ennek csak bizonyos olyan határai vannak, amelyek azután a misztikum ködébe rejtik a törvényjavaslat 38. §-át, ezt nem tudnám elfogadni és ebben a tekintetben egészen helyeslem Degré ő méltóságának azt a helyes törvénymagyarázatát, hogy ez igenis a jogos önvédelem biztosítása, még pedig minden félreértéssel szemben — kétségtelenül a katonai egyének részére. Harmadik tiszteletteljes megjegyzésem — és ezzel mély tisztelettel csatlakozom Vargha ő excellenciájának véleményéhez — a törvénynek polgári és katonai elemekre egyaránt egységes alkalmazására vonatkozik. Nagyon helyes, ha ebben a tekintetben bizonyos gyakorlat fog kifejlődni, és nagyon helyes, ha ezt a gyakorlatot minél hamarább, minél biztosabban és minél jobban alkalmazhatóan fogjuk kifejleszteni. Rá kell azonban mutatnom arra, hogy amikor ez a törvényjavaslat megalkottatik, már akkor elkezdünk egy bizonyos ellentétet, egy bizonyos ellenmondást, amelyet a bizottsági ülésen is voltam bátor szóvátenni. Mert míg a polgári törvénykönyv, amelyet mi az itt foglalt eltérésekkel alkalmazandónak rendelünk, tiltja a párbajt, ez a katonai büntetőtörvénykönyv 71. §-ában bizonyos mentességet ad általában, amennyiben a párbajt csak bizonyos esetekben tiltja. En nem kívánom most ezt az egész dolgot itt taglalni, mert nem akarok olyan hibába esni, hogy részletekbe való elaprózódással a törvényjavaslatot mintegy támadni lássam, mert őszintén megvallva, a törvényjavaslatot egyébként abszolúte helyeslem, csak nem tudok eknenni szó nélkül éppen a jogegység alkalmazása érdekében a mellett, hogy uem kapunk bővebb és világosabb magyarázatot a jogegység érdekében. Ebben a tekintetben csak az nyugtat meg, amit Zsitvay igazságügyminiszter úr ő 1929. évi december hó 13-án, pénteken. nagyméltósága mondott, hogy ebben a tekintetben, a párbaj tekintetében is megfelelő intézkedések fognak történni, amelyek azután esetleg törvényes szabályozás által a ma fennálló törvény módosításával és szigorításával megfelelően fognak éppen a mostani törvényjavaslat elfogadása és életbelépése esetén már a katonai személyekre is kiterjedni. Itt csak azt kell leszögeznem, hogy amikor ezt szóváteszem, nemcsak a jogegység kérdése vezet, illetve a jog egységes alkalmazásának kérdése, hanem vezet engem az a bizonyos vallásos meggyőződés is, amely nem akarja engedni, hogy én a vallás ellenére párbajra kényszeríttessem. Nem magamról van szó, hanem mindazokról, akik ugyanebben a vallási meggyőződésben vannak. Másrészt nem akarom azt, hogy bizonyos polgári elemek szembekerüljenek katonai elemekkel azáltal, mert esetleg ott másképpen magyaráztatik ez a jog és kötelesség, és nem akarom, hogy itt legyen az a súrlódási felület, amelyet egy bölcs törvényhozási intézkedéssel és főleg a törvénynek szigorú és rendszeresen keresztülvitt alkalmazásával el lehet kerülni. Egyébként mindkét törvényjavaslatot, mind a katonai büntetőtörvénykönyvről, mind annak életbeléptetéséről szóló törvényjavaslatot a legteljesebb mértékben helyeslem, mégpedig azért, mert jóllehet meglehetősen szigorúaknak látszanak azok a rendelkezések, amelyek mint újak vétetnek itt fel, mégpedig a ma fennálló büntetőtörvények módosításaként, és jóllehet úgy látszik, hogy a törvényhozás a helyett, hogy liberalitással, szelídséggel, szoeiális megértéssel kezelné a bűntettesek ügyét, inkább szigorúsággal akarja mintegy elrettenteni — mint az előadó úr is említette — a bűntetteseket a további, vagy újabb bűncselekményektől, mégis helyesnek tartom ezt a szigorúságot azért, mert hiszen azt a kort éljük, amikor nem elegendő kesztyűs kézzel bánni a bűntettesekkel, hanem amikor igenis, szigorúsággal, fegyelemmel és e mellett szeretettel, aoiint ebben a törvényjavaslatban megvan: az enyhítő szakaszok alkalmazásával, esetleg a bűncselekmények körülményeinek mérlegelésével, tehát — ismétlem — szeretettel, de teljes szigorúsággal kell alkalmazni a törvényeket. Meg vagyok győződve arról, hogyha a bíróság ezt a törvényjavaslatot, amennyiben törvényerőre emeltetik, és a ma fennálló büntetőtörvényeinket megfelelő szigorúsággal fogja alkalmazni, senki sem fog arra gondolni, hogy ímhol, a kormány nem lélekkel, nem jószívvel, hanem az elrettentés eszközeivel akar hatni és uralkodni, hanem arra fog mindenki gondolni, hogy megadja a társadalomnak a rosszakkal szemben azt a védelmet, amelyet a mai körülmények között meg kell adni, hogy az ország felvirágozhassák és tovább fejlődhessék. Ebben az érzésben és ebben a gondolatban a részletes tárgyalás alapjául mindkét törvényjavaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a középen.) Elnök: Kíván-e még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr ő exeellenciája kíván szólni. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök U.r! Mélyen t. Felsőiház! Azt hiszem, az egész t. Felsőház véleményét tolmácsolom, amikor az elhangzott felszólalásokból megállapítom, hogy a tárgyalás alatt lévő két törvényjavaslattal szemben sem jogászi, sem alkotmányjogi, sem büntetőjogi, annál kevésbbé katonai szempontból kifogás el nem hangzott,