Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-72
Az országgyűlés felsőházának 72. ülése kötéllel hajtandó végre, túlnyomó enyhítő körülmények esetében 15 év, ellenben agyonlövés esetében öt év, tehát tíz év a különbség a két eset között. Van még egy különbség, hogy tudniillik a kötéllel végrehajtandó halálbüntetés esetében a honvédségből való kicsapást is ki kell mondani. Ezt a rendelkezést sokan támadják, ebben azonban én semmi aggályost nem látok, sőt a katonai szemponttal teljesen összeegyeztethetőnek találom. A katonai büntetőbíráskodásban alkalmazandó különleges mellékbüntetés a lefokozás, amely abból áll, hogy a lefokozott elveszti rendfokozatát és katonai állását, s visszahelyezik a legalacsonyabb zsold élvezetébe. Ez a mellékbüntetés jogrendszerünkben nem újszerű, amennyiben nagyon közel áll a viselt állás elvesztéséhez, amely a büntetőtörvénykönyv 484. §-a értelmében hivatali és ügyvédi vétségek esetében mondható ki. A törvényjavaslat taxatíve felsorolja az eseteket, amikor lefokozásnak helye van, többek között amikor szakképzettséget kívánó hivatás vagy foglalkozás gyakorlatától tilt el valakit a bíróság. Mikor van helye a szakképzettséget kívánó foglalkozás eltiltásánaki A gondatlanságból okozott emberölés, gondatlanságból okozott testi sértés esetében. Ennek a bűncselekménynek tehát alanya lehet a so ff őr, aki gyorsan hajt és az orvos, aki gondatlanul jár el. Az kérdéses lehet, hogy ezekben az esetekben nem túlszigorú-e a lefokozás kimondása. Erre a kérdésre nem felelek azért, mert a bíróságnak teljesen diszkrecionális joga, hogy alkalmazza a lefokozás! Diszkrecionális jog már az is, hogy kimondja-e a hivatás vagy foglalkozás gyakorlatától való eltiltást; de miután ezek a bűncselekmények fogházzal büntetendők, még abban az esetben is, ha a bíróság az eltiltást kimondotta, diszkrecionális jog, hogy a lefokozás kimondassék-e vagy nem. Ez teljesen a bírói mérlegelés tárgyát képezi, s a legkisebb aggály sem lehet aziránt, hogy a javaslat ebben a kérdésben túlságosan szigorú álláspontot foglalna el. A bűnrészesség körében három igen érdekes rendelkezést tartalmaz a törvényjavaslat. Az egyik vonatkozik a sajtóra, hogy tudniillik a tettes és a bűnrészes felelősségére vonatkozó általános rendelkezéseket akkor is alkalmazni kell, ha a cselekmény sajtó útján követtetett el. Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó egyénekkel szemben nem fog érvényesülni a sajtójogi fokozatos felelősség elve. Ezt a rendelkezést a hadsereg fegyelmének szempontja teljesen indokolta teszi. A sajtószabadságot ettől a rendelkezéstől egyáltalában nem féltem. A sajtószabadság igen laza összefüggésben van a fokozatos felelősség rendszerével. En tudok teljes sajtószabadságot elképzelni ott is, ahol a fokozatos felelősségi rendszer nincsen meg, és előfordulhat az is, hogy a fokozatos felelősségi rendszer megvan és sajtószabadság nincsen. Mert más a sajtószabadság és más a fokozatos felelősség, A felelősség rendszere, mint említettem, a sajtószabadságnak egyáltalában nem feltétele. A törvényjavaslat eme rendelkezése folytán tehát jogrendszerünkben, a sajtójogban kétféle felelősségi rendezer fog érvényesülni. Polgári egyénekkel szemben a fokozatos felelősség rendszere, a katonai bűnvádi eljárás alá tartozó egyénekkel szemben pedig a büntetőtörvénykönyvnek a tettességre és részességre A T onatkozó szabálya fog alkalmazást nyerni. A kétféle felelősségi rendszer érvényesülé- ' 1929. évi december hó IS-án, pénteken. 60 séből a gyakorlatban esetleg kon traverziák fognak előáilani, ezeket azonban a gyakorlat meg fogja oldani. El tudom képzelni azt, hogy ha a szerző feleletre nem vonható és a felelősség a szerkesztőre hárul, a szerkesztő pedig katonai egyén, és hogyha az a szerkesztő maga nem vett tevékeny részt a sajtóközlemény közzétételében, nem ő tétette közé a sajtóközleményt, nem is tudott a közzétételről, talán nem is volt odahaza, amikor a közzététel történt. Ha az a szerkeszti polgári egyén, akkor ezek a körülmények az ő felelősségét egyáltalában nem csökkentik, mert a sajtójogi fokozatos felelősségi rendszer szerint a sajtójogi felelősség nem az egyéni vétkességtől függ, hanem megáll felelősség azért, mert a sajtóközlemény közzététele az illetőt abban a sajtójogi helyzetben találta, hogy ő volt az illető lapnak szerkiesztője. öt tehát a felelősség terheli akkor is, ha a közzétételről nem tudott, ha a közzététel nem az ő ténykedése folytán történt is, de még akkor is, ha a közzététel idején távol volt. Ez áll a polgári szerkesztőre nézve. De a katonai viszonyban lévő, a katonai büntető bíráskodás alatt álló egyénre nézve a tettesség és részesség szabályai érvényesülnek. Azt a szerkesztőt, aki a közzétételről nem tudott, azt a szerkesztőt, aki maga nem vett tevékeny részt a közzétételben, akinek magatartása nem hozható okozati összefüggésbe a sajtóközlemény közzétételével, azt a szerkesztőt, ha a katonai büntető bíráskodás alá tartozik, felelősség nem terheli. Más kérdés azután az, hogy ebben az esetben áthárul-e a felelősség a fokozatban következő egyénre, a kiadóra. Ezt a kérdést, ha fel fog merülni, a gyakorlat mindenesetre meg fogja oldani. A bűnrészességre vonatkozólag igen érdekes rendelkezése a törvényjavaslatnak a 35. §-ba foglalt rendelkezés, amely kimondja azt, hogy a felbujtás kísérlete büntetendő. Ez a törvényjavaslatnak igen érdekes, igen fontos rendelkezése, olyan rendelkezés, amely kikívánkozik a törvényjavaslat keretéből és érvényesülést kíván a közönséges büntetőjogban, mert büntetőjogunknak nagy hiánya az, — legalább az én ítéletem szerint — hogy a felbujtás kísérlete nem büntetendő. Hogyan áll ma a dolog? Ha valaki egy más egyént bűntett, vagy vétség elkövetésére reábír, és az az egyén a bűncselekményt elköveti, akkor mindkettő, a felbujtó és a tettes, ugyanazon büntetési tétel alapján büntettetik. Ha azonban a felbujtott egyén bármilyen okból, akár azért, mert visszalépett, akár azért, mert a végrehajtásban megakadályozták, akár azért, mert időközben letartóztatták, szóval bármilyen okból, a bűncselekményt el nem követte, akkor a felbujtót nem büntetik. Kérdem már most, hogy a felbujtó vétkessége kisebb-e azáltal, hogy a tettest a bűncselekmény elkövetésében megakadályozták, holott ő a maga részéről mindent megtett, amit tudott és szükségesnek tartott, hogy a bűncselekmény végrehajtassék, magatartásával, determináló befolyással volt a tettes akaratelhatározására? Az ő bűnösségét egyáltalában nem érinti, hogy a tettes a bűncselekményt nem hajtotta végre. Éppen azért nagyon örülök annak, hogy a törvényjavaslat bünteti a felbujtás kísérletét is, és nagyon sajnálom, hogy ez a jogszabály az általános büntetőjogban érvényesülni nem fog. Szintén a^ bűnrészességre vonatkozólag igen érdekes tételt foglal magában a törvényjavaslat 36. §-.a, amely kimondja, hogy a bűnrészességre vonatkozó általános rendelkezéseket azokkal szemben is alkalmazni kell, akik 13*
