Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-85

326 Az országgyűlés felsőházának 85. ülét az illető községek akár járásonként, akár megyénként, akár egyénenként megoldják. Tulajdonképpen nem történik más, (minthogy a dolgok mindegyike a maga helyére helyeztetik. Ha tehát az állíttatik, hogy beteg embereket a kórházakból az én rendeletem értelmében kihelyeztek, mély tisztelettel ki kell jelentenem, hogy ez ebiben az érteleimben nem felel meg -a valóságnak. Ha azonban az állíttatik, hogy kórházi ápolásra imimár az orvosi vélemény szerint nem alkalmas emberanyag kihelyeztetett a kórtházakból az én rendeletem alapján, ez csak ifiéiig igaz, az első fele igaz; mert nem 'az én rendeletem alapján hajtatott végre ez az (intézkedés, hanem, az egészségügyi alaptörvénynek kifejezett parancsa értelmében. Valahol a középen lesz majd az 'anyagi kérdésékben a megoldás. A 17 millió pengő, Ibevallom egészen őszintén, nem reális összeg. Ezzel én >a most kezdődő költségvetési esztendőben a kincstár terhére jogosan felszámítható ápolási díjakat fedezni nem tudom. Ezt előre bejelentem, amint bejelentettem a kormánynak, bejelentettem különösen a pénzügyminiszter úr ő excellenciájának. A másik véglet azonban, hogy 25 millió pengős keretben mozogjon a felhatalmazás, szintén nem felelhet nxeg a valóságnak és így >az államkincstár jogos érdekeinek. En körülbelül egymillióra teszem azoknak az ápolási napoknak számát, amelyek különböző okokból az államkincstár terhére jogosan nem számíthatók fel, vagy azért, mert az illető vagyoni viszonyai nem olyanok, hagy Okvetlen az államkincstárra kelljen az ő ápolási díjait áthárítani, vagy azért, mert kifejezetten más oldalról az illető iközület köteles az illetőről gondoskodni. Hogy mennyi visszaélés történik ezen a téren, T* nem erkölcsi és jogi értelemben, hanem kincstári szempontból — mutatja egyetlenegy eset, amelyet talán már említettem is a törvényhozás (valamelyik Házában, s amely engem annakidején hangos derűre derített. Nevezetesen kaptam egy kérvényt valahonnét Magyarország egyik városából, amelyben azt kérték, hogy valakinek, a • kérvényezőnek elaggott szüleit, édesanyját, édesapját engedjem be elszakított területről, a kérvény mellett ott volt az illető város polgármesterének bizonyítványa, amely bizonyította, hogy ez az illető kérvényező egyébként tisztviselőember, olyan gazdasági és anyagi viszonyok között van, hogy én, a miniszter nyugodtan megadhatom a beköltözési engedélyt az öreg házaspár számára, 'mert ezek semmi körülményeik között nem fognak az államkincstár terhére esni; nyugdíjat nem kérnek, mert hiszen a fiuk ellátja őket, segélyt nem kérnek, mert a fiiuk olyan anyagi helyzetben van, hogy el fogja látni őket. Rendben van, ezen az alapon ímegadtaim a beköltözési engedélyt. Egy félesztendő múlva kaptam ugyanabból a városból, ugyanattól a tisztviselőtől, ^ugyanannak a polgármesternek bizonyítványával felszerelt olyan értelmű kérvényt, hogy a beérkezett szülők megbetegedvén, kórházba kerültek és mivel ő, a kérvényező, tökéletesen szegény tisztviselő, 'aki abszolúte képtelen még csak kenyérrel is ellátni őket, ennek következtében vállaljam át az államkincstár terhére az ápolási díjakat, és a polgármester, aki tehát egy szájból hideget és meleget fújt, valóban megadta a bizonyítványt arról, hogy ez a szegény tisztviselő nem tudja az ápolási díjakat — valami -150 pengőt — megfizetni. Méltóztatnak: látni, t. Felsőház, mennyire ingatag alapon állunk a szegénységi bizonyítványokkal, a vagyontalansági kimutatásokkal, e 1930. évi június hó 27-én, pénteken. mennyi pénz elfolyik tehát indokolatlanul az államkincstárból a betegápolás, a szegény-betegápolás címén; mondom, indokolatlanul és sokszor jogtalanul is. Nemrégen kaptam például egy kérvényt, amelyben kérték, hogy X. Y. 6 éves kislányt helyezzem el valamely szanatóriumban, mert tüdőbetegségre gyanús. -Kíváncsi voltam, hogy vájjon milyenek a vagyoni viszonyok, mert az államkincstár terhére szólt a kérelem. Mellette volt a hivatalos 'kimutatás, amely így szólt (olvassa): «X. Y. életkora 6 év, vagyona nincs, keresete nem éri el a helybeli szokásos napszámot, ennek ikövetkezitében kérelme alapos.» Arról, hogy ki az atyja, iki az anyja, ki a rokona istb., nem ír a bölcs bürokrácia nekem, a miniszternek semmit. Méltóztatük tehát látni, hogy sokszor mekkora felületességgel, a belügyminiszter úr legszigorúbb rendeletei ellenére is mekkora felületességgel kezeltetnek ezek a kimutatások. Hiszen végtére én igazán nem arra vagyok kíváncsi, hogy X. Y. 6 éves gyermeknek van-e keresete és jövedelme, hanem kíváncsi vagyok arra, hogy édesapjának, édesanyjának, nagyapjának, gyámjának és rokonának istb. van-e vagyona és keresete. f Valahol a középen lesz tehát az igazság, és én így is «kértem és jelentettem az ügyet a pénzügyminiszter úr ő excellenciájánál, hogy én kötelezem magam arra, hogy megreformálom a kórháziak gazdálkodását — amennyiben tételeik az államkincstár terhére esnek — annyiban, hogy nem lesz 25 millió pengő a kiadás, de 17 millió sem lesz elég. Valahol 21 millió pengő íkörül lesz majd a reális Összeg és én kérni fogom annak idején a zárszámadásban a törvényhozás felmentését a hiteltúllépés miatt és a következő esztendőben, amikor majd teljesen reális alapon alakul ki ennek a tételnek anyagi hordereje, ikárni fogja tárcám a törvényhozást, hogy ne 17'2 millió, hanem a tényleges szükségleteknek megfelelően 21 millió pengőben állapíttassék meg ez a kiadási tétel. A múlt esztendőben programúiul tűzvén ki záróbeszédemben a tárca keretében a tuberkulózis elleni védekezést és akkor azt mondottam a t. Felsőháznak, hogy én, ha kell, letérdelve fogok könyörögni a pénzügyminiszter úrnak, hogy az erre a célra szükséges összeget bocsássa rendelkezésemre. A letérdelés, ha nem is fizikai értelemben, megtörtént, ellenben egy és ugyanabban a pillanatban azt is be kellett látnom, hogy a pénzügyminiszter úr, aki a legnagyobb jóindulattal van a szociális és egészségügyi törekvések iránt, valóban nincs abban a helyzetben, hogy jelentékenyen nagy összeget tudjon erre a célra rendelkezésemre adni. Valamit azért adott. Egynéhány százezer pengővel mostani gazdasági elesettségünk idején is nagyobb az erre a célra a költségvetésben javasolt és elszánt összeg, mint volt a múlt esztendőben. Es én, akit nagyon szerénnyé tesz gazdasági helyzetünk súlyosságának szakadatlan szemlélete, megelégedtem ezzel az engedménnyel is, annyival is inkább, mert kis pénzt próbálok nagyobb terjedelmű feladatok megvalósítására fordítani olyan értelemben, hogy mindenekelőtt a fertőző *tuberkulótikus betegeket próbáljuk úgy elkülöníteni családjuktól, hogy mégse szakadjanak el családjuktól és családjuk mégis valamiképpen reájuk vonatkozó nehézségek nélkül viselhesse az ellátás gondjait. Nevezetesen valamelyik magyar orvosnak volt az az ötlete, hogy egészen egyszerű anyagból, egészen egyszerű szerkezetű fekvősátrakat próbáljunk készíttetni, illetve megtanítani magát a falusi né-