Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-85

Az országgyűlés felsőházának 85. ülése pet arra, hogy ilyet készítsen. A télen talán majd háziiparszerűen fogom ezeket a vázakat készíttetni. 20—30 pengő között van e.gy ilyen fekvőágy vázának az előállítási költsége, és azután kora tavasztól egészen hóhulásig, tehát &

r legzordabb idő bekövetkeztéig jól bebugyolálva az illető beteg valahol az illető kis falusi háznak az udvarában, a fák alatt, a kert, jében, a gyeremekektől egy kicsit mégis távol kihelyezhető lesz és ott a szabad levegőn lehet. Ha csak van még valami lehetősége annak, hogy meggyógyuljon, akkor az orvosi tudományt kiegészítő, illetve annak is alapiául szolgáló isteni adomány, a teljesen szabad levegő és az Isten napja talán még segítenek rajtuk valamit. Mindenesetre azt azonban elérjük, hogy a fertőzés közvetlen veszedelmétől magát a családot megmentjük és mégsem kell nekem nagyarányú hospiciumokat felállítanom, ahova ezeket begyüjtve, az államkincstárt igen jelentősen meg kellene terhelnem. Igaz ugyan, hogy a legzordabb tél idején ezt a módot már aligha lehet alkalmazni, bár vannak világhírű gyógyító helyek, amelyek a leghidegebb télben is — természetesen kellően bebugyolálva és felöltöztetve — az ilyen betegeket a teljesen szabad levegőn tartják. . Ügy hogyha sikerülne a mi népünknek ezirányú elfogultságát felvilágosítás révén eloszlatni, akkor ezek a fekvőhelyek, ez a fekvőhelyrendszer még a tél folyamán, hacsak rem lesz túlságosan szigorú és zord az a tél vagy az a téli nap, igénybevehetők lesznek. A szegény ember vízzel főz, mint ahogy mondani szokták, én szegény ember lévén, próbálok most a gyógyításnak, illetve az elkülönülésnek ezzel a vizével főzni. Meg vagyok róla győződve, hogy magát a célt mégis sikerülni fog szolgálni. E mellett azonban ennél sokkal nagyobb gondot kívánunk fordítani a még gyógyítható tbc.-s betegek fokozott ellátására, az ambulanciák szaporítására, mert hiszen méltóztatnak talán tudni, hogy milyenek Magyarországon nagy átlagban a tüdőbeteg számadatai. Ismétlem, nem számokat akarók mondani, inkább arányokat szeretnék érzékeltetni. Magyarországon körülbelül 20.000, vagy valamivel ennél kevesebb ember hal meg évenként tüdőbetegségben. Ez a statisztika nem egészen pontos. Ez a statisztika minket ok nélkül terhel, mert hiszen nagyon gyakran olyan nyavalyákban elhalt embereket is szárazbetegség címén beírnak a tbc,-s halottak közé, akik más bajban haltak el s így a tbc.-s világstatisztikánkat ok nélkül megterhelik. Talán most az új statisztikai törvény és metódus értelmében majd sikerülni fog ezeket a bajokat is eloszlatni. Fogadjuk el azonban ezt a számot felfelé kikerekítve, hogy talán körülbelül 20.000 ember hal meg Magyarországon tbc-ben. Erre a 20.000 emberre négyszerarnyi tbc.-vei fenyegetett ember esik, mint a halottak száma, tehát körülbelül 100—110.000-re kell tennünk az országban azoknak a számát akik a tbc. betegségnek különböző stádiuma iban most actu vannak. Körülbelül 20.000 olyan ember van, akiket az abszolút fertőzők és a legnagyobbrészt gyógyíthatatlanok osztályába kell sorolni. Körülbelül 20.000 olyan betegünk van, akiknek a nagyobbik része nem fertőz és gyógyítható. Ez lefelé számítva a második osztály. Van azután a harmadik osztály, amelyben talán körülbelül ugyanennyi vagy valamivel több tartozik, akiknél valami elrőrehaladása mutatkozik már az annyira közismert tüdőcsúcShurutnak nevezett bajnak. Ezek 100%-ban még gyógyíthatók és nem igényelnek kórházi, 1980. évi június hó 27-én, pénteken. 327 szanatóriumi ellátást, elég az ambulancia az ellátásukra, egészségesebb életkörülményekre való törekvés, ezek^ nem fertőznek és egészen biztosan meggyógyíthatok. Végül vannak azután és jóval nagyobb számban, akik inklinálnak a tbc.-re, akikben megvan a hajlandóság. Ez azután gyermekben, felnőttben egyformán megvan, sőt van olyan orvosi nézet is, amely azt mondja, hogy az emberiségnek tulajdonképpeni nyavalyája a tbc, mert a tbc-ben valami módon mindenki benne van, csak az a kérdés, hogy a szervezetében yan-e annyi vitalitás, hogy ezt a benne rejtőző ellenfelet le tudja fogni. Amely szervezet le tudja fogni, le tudja birkózni egészen más okból bekövetkező haláláig, az nem tbc.-s; akinek a szervezete nem tudja lefogni, azon kisebb-nagyobb mértékben kitör és végeredményben az illetőt ez a nyavalva pusztítja el. Tény az, hogy ezzel a rettentő nyavalyával fel kell venni a küzdelmet. A küzdelem felvevésének anyagi előfeltételei^ vannak, és én természetesen csak abban a méretben tudok küzdeni, mint aminő kereteket nekem e feltételek megszabnak. Ha tréfás akarnék lenni ennél a komoly tárgynál, akkor azt mondanám, hogy az emberiségnek a tbc mellett még egy másik nagy nyavalyája van, tudniillik az autó, mért az Egyesült Államok 35 államában szerzett statisztika azt muta-tía, hogy az autóval történt elgázolások révén okozott halálesetek száma abban a 35 államban meghaladja a tbc-ben elhalt embereknek a számát. (Mozgás.) Ez három dolgot mutat. Először azt, hogy ott az automobilizmus nagyon el van terjedve az úrvezetők vakmerőségével együtt, a gyalogjárók gondatlansága legalább akkora lehet, mint nálunk Pesten, (Derültség.)» harmadszor pedig az, hogy a tbc. ellen való küzdelem ott valószínűleg sokkal eredményesebb, mint nálunk. Ebben az irányban szeretném elhatározóbb szeretettel és gondossággal még teljesebb munkára rászorítani a magyar társadalmat. Álmagyar társadalom nemcsak az államnak és & közjogi értelemben vett közületeknek adózik és ezeknek a költségeit viseli, r hanem azonfelül óriási nagy terheket visel társadalmi címeken is és e terhek között, ezek között az adófajták között r— beszélhetek róla, r mert szó nélkül figyelem immár kilencedik éve a magyar közéletnek ezt a dzsungeljét — rendkívül sok olyan kiadás és tehertétel van, amely teljesen vagy nagyrészében indokolatlanul szivattyúztatok ki a társadalom kezéből, zsebéből és szívéből. Vannak társadalmi konvenciók, terrorok, gyávaságok, szokások, amelyek mind pénzbe kerülnek, amelyek célokat tűznek ki és támogatnak, amely célok azonban semmiképpen sincsenek arányban a szükséglettel, vagy pedig a rájuk fordított anyagi áldozatokkal. Es én a magyar társadalomtól addig is. amíg a törvényhozás majd ezzel a kérdéssel foglalkozik, azt kérem, hogy ne engedje magát se terrorizáltatni, se a gyávaság árnyékával beárnyékoztatni, se semmiféle befolyással bizonyos olyan irányokba ter éltetni, amelyek nem érdemlik meg az anyagi áldozatot, hanem méltóztassék a társadalom anyagi erejét olyan, az egész nemzet egyetemességét érintő nagy célok támogatására koncentrálni, amelyekre érdemes életét, pénzt, lelkesedést, szeretetet, világosságot és szívet-lelket reá áldozni. Bele kell majd nyúlni ebbe a kérdésbe. A társadalom autonóm érzéke nem^ fejlődött még ki annyira, hogy tudna különbséget tenni célok és célok között, tudná magát emanci-