Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-84

308 Az országgyűlés felsőházának 8%. ülése azután a népesség bizonyos osztályában minő hangulatot kelt, azt hiszem, magyaráznom szükségtelen. (Ügy van! jobbfelől.) A másik lábadozó betege a népjóléti tárcának a Társadalombiztosító Intézet. Amikor az erre vonatkozó első, Baross-féle törvény javaslat megjelent, voltaim bátor egy ismertetést közzétenni, amely úgy szólt, hogy szükségtelen maga a miniszter által beismert azt a körülményt belevenni a törvényjavaslatba, hogy bizonyos reá nem szoruló kategóriák is részesüljenek ennek a betegsegélyző pénztárnak áldásában. Ez a felfogás tovább hömpölygött azután a Kossuth-féle második betegsegélyző tör vényben, nemkülönben a jelenlegi népjóléti miniszter úr ő nagyméltósága által a legutóbbi évben beterjesztett, a Társadalombiztosító Intézetről szóló törvénycikkben is. A következmények megmutatták, hogy ez a jószívűség bizonyos hátránnyal jár, cmert hiszen tudjuk, hogy minél nagyobb cenzust fizet valaki annál módosaJbb helyzetben van és egy intelligensebb ember mindenesetre sakkal magasabb igényekkel bír egészségügye gondozása tekintetében, mint az alacsonyabb néposztályok. Eprien ezek az ő nagyméltóságának és elődeinek jó szívével bevett klasszisok azok, amelyek úgyszólván felemésztik a betegsegélyző pénztáratkat,_amely körülményhez még természetesen hozzájárulnak a mai súlyos viszonyok, amelyek a betegsrgélyző pénztáraikat bizony mint egy ultimum refugium-ot tekintik mind az ellátás, mind pedig a betegsegély tekintetében. Ezen ma nagyon nehéz segíteni. Van azonban készülőben még egy törvényjavaslat: a mezőgazdasági munkások és cselédek biztosításáról szóló törvényjavaslat, amelynél nagyon óhajtandó volna hogy azokat a bizonyos viszonyokat, amelyek ma stabilak és amelyeknek megbolygatása exisztenciákat tenne tönkre, hagyjuk a maguk módjuk szerint. Egy példát említhetek csak meg. Az uradalmi orvosok helyzete ma kielégítő, nem járnak rosszul sem az uradalmak, sem az orvosok, míg ellenben, ha ezek a betegsegélyzőpénztárba lesznek kommasszáiva, ezek az exisztenciák is meg lesznek bolygatva és valószínűleg nem előnyükre, hanem hátrányukra. Van azután általánosságban véve egy pár szavam az orvosi rend elszegényedéséről. Itt úgyszólván minden klasszis nyomorúságát kitálalták már. Hiszen csak nemrégiben hallottuk Pap igen t. felsőházi tagtársam ajkáról az ügyvédekét. Bizony, legyünk őszinték: nyíltan beszélhetünk mi orvosi nyomorúságról is. Mert hjjszen a társadalombiztosítási törvény ma oly széles rétegeket és oly magas cenzusú milliókat ölel fel, ami mellett a magánorvosi gyakorlat úgyszólván semmivé zsugorodott össze, úgyhogy az orvosok, mint egy utolsó mentsvárat tekintik a társadalombiztosítói állásokat, viszont a kinnrekedtek ostromolják ezeket a; bennlévőket. Az épen a napokban lefolyt budapesti országos orvosszövetségi kongresszus viharos jelenetei bebizonyították, hogy mennyire kívánnák megmenteni az általános praxis részére a társadalombiztosító beteganyagát. És ez nem jogosulatlan kívánság. A kongresszus ilyen értelemben határozott is, hogy igenis javasolja», hogy a fix orvosi állások helyett, a szabad orvosválasztási rendszer hozassék be. Mindenesetre a népjóléti és munkaügyi miniszter úr ő nagyméltóságának, aki ezt a nagy szervezetet megteremtette, bizonyos főfájást fog okozni ez az átalakulás, én azonban azt hiszem, hogy ő nagy1930. évi június hó 26-án, csütörtökön. méltósága az orvosi rendnek e kívánsága elől nem fog elzárkózni. Mélyen t. Felsőház! A polynéziai szigetlakók egyik törzsének van egy nagyon gyakorlati szokása. Az évnek egy bizonyos napján meg van engedve, hogy mindenki a másik fülébe mondja az igazságot. Hogy ezek között természetesen akad azután nagyon sok vaskos is, az magától értetődik. Es hogy a polynéziai gentlemanlike szabályai nyomán mégsem következik be emberhalál, az abban az egyszerű körülményben leli magyarázatát, hogy ugyanez a szokás előírja azt is, hogy akkor az összes népek jól bedugják füleiket. A parlamenti életben is vannak ilyen jelei etek, ahol bizony kénytelen-kelletlen bedugják füleiket a miniszter urak, nem hallják meg azt a sok vaskos dolgot, amelyet kitárnak előttük. Én azonban itt a Felsőházban, ahol a hiangszallagokon nagyon előikelő 'szord.inó van alkalmazva, amely ai hangokat mérsékli és így a miniszter urakat nem kényszeríti abba a helyzetbe, hogy füleiket bedugják, hiszem, hogy az általam elmondottakat megszívlelik és azok lehetőleg teljesíttetni fognak. Ei'ben a reményben üdvözlöm a költségvetést és azt mind általánosságban, mind részleteiben elfogadom. (Általános helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Endrey Antal. Endrey Antal: Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! Az állami költségvetést a Képviselőház állapítja meg, a Felsőház azonban^ nem módosíthat. Az országgyűlés Felsőházáról alkotott törvény ezen rendelkezése folytán a költségvetés tárgyalása itt a Felsőházban tulajdonképpen csak akadémikus vitákra ad alkalmat. Mégis a napipolitikán felülállóan és ettől függetlenül egy tisztultabb parlamenti légkörben elhangzott felszólalások sok olyan gondolatot és megállapítást vetettek felszínre, melyek a kormányzatban és a jövő évi költségvetés összeállításánál figyelemreméltathatók lehetnek. Felszólalásomnál engem is pártpolitikán felülálló, pártoktól független felfogás vezérel és az az érzésem, hogy a Felsőház csak akkor teljesíti feladatát, csak akkor áll hivatása magaslatán, ha minden tárgyalási anyagát a pártpolitikán kívül- és felülállva bírálja el. Azt hiszem, hogy amint a Felsőház nem kíván befolyást gyakorolni a parlamenti pártok kialakulására és a pártok életében, ha egyes tagjai által szórványosan mégis, de nagyobb számban nem vesz részt, úgy itt a vélemény kialakulása és a határozat mindenkor független a politikai pártok megnyilvánulásaitól és azokon felülálló. Ez a helyzet nem jelenti a való élettel való kapcsolat megszakítását, nem jelenti a napi magasabb politikától való eltávolodást, mert a Felsőház mindenkor a magyar élet ütőerén tarthatja kezét és egy tisztultabb politikai légkörben fejtheti ki a maga álláspontját. Ez az elgondolás vezetett legutóbb a hágai és párizsi konvenciók tárgyalásánál mondott felszólalásom alkalmával is és méltóztassanak megengedni, hogy azt a témát, amelynél akkor egy-két gondolatot körvonaloztam, tudniillik a választójog témáját, jelen alkalommal is csak egy-két szóval tovább fejtegessem. Aki azt a beszédemet nyugodtan és figyelemmel meghallgatta, meg kell, hogy állapítsa, miszerint egész beszédemen konciliáns hang vonult végig és a választójog kérdéséhez való hozzászólásom egy igazságos és pártatlan álláspont keresése volt a legintranzigensebb nemzeti szempontok figye-