Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

296 Az országgyűlés felsőházának 83. ülése 1930. évi június hó 25-én, szerdán. bele kell vésni nemcsak az egyesek, de a társadalom a nemzet életébe is. (Szeberényi Lajos: A Krisztus magyarázata szerinti Dekalogos!) En akkor, amikor lelkiismeretességet és szakszerűséget hangoztatok, akkor a Dekalogosnak hetedik parancsolatára gondolok, amellyel tartozunk nemzetünknek, tartozunk hazánknak, az egyéni életben, a közéletben, a magángazdaságban, az iparban, a kereskedelemben egyaránt. Amennyiben mi ezt a világot nem fogadjuk el, és amennyiben ezt a világot, amely minket attól a másiktól elválaszt, gyengítjük, gyengítjük az evangélium szellemét is és akaratlanul is útját egyengetjük annak a másik forradalmi világnak, amely elsöpréssel fenyeget mindent, ami keresztény és nemzeti. (Ügy van! Ügy van!) Nem tudom megérteni, hogy ne lehessen harmóniába hozni komoly szakértelemmel, komoly lelkiismeretességgel a termelés, az r értékesítés, a kereskedelem és a hitel kérdését. Amikor napról-napra olvasom az újságban a piaci árakat, szemben a termelési árakkal, amikor olvasom a hitel jelentéseket, nem tudom megérteni, hogy tényleg objektive nincsen-e mód, nincsen-e kiút, amely megoldja azt, hogy ne legyen a termelési árnak legalább háromszorosa, vagy négyszerese az eladásra, forgalomba került áru ára, amelyet a gazdatársadalom termel. Hiszen ma az a helyzet, amikor a gazda eladja a borjúját, 90 fillért kap kilójáért és a hús kilóját 3 pengőért veszi. Itt is a szakértelem és a lelkiismeret, a szakértelem és a megközelíthetetlen integritás az, amely meg kell, hogy találja és feltétlenül meg is tudja találni a megoldást. Ezeket voltam bátor röviden előterjeszteni általános megjegyzésem illusztrálására. Van ezenkívül egy másik megjegyzésem is a költségvetési vitához, amelyet nem akartam szóvátenni, de, amelyet szóvá kell tennem, — lelkiismeretem kényszerít — azon értékes és igen nagy örömmel olvasott hozzászólás alapján, amelyet Ravasz László felsőházi tág úr tett itt az oroszországi bolseviki üldözésekkel kapcsolatban. (Hattyúk! Halljuk!) Ö méltósága azt altételt állította fel, amelyet én egész lelkemből aláírok, hogy, aki ma Magyarországon a felekezetek közötti egyetértést megbontja, az tulajdonképpen a bolsevizmus útját egyengeti. (Ügy van! Ügy van!) Teljes mértékben aláírom, magam is hozzájárulok és örömmel üdvözlöm ezt a kijelentést itt, a Felsőház plénuma előtt. Legyen szabad azonban ehhez hozzáfűznöm a magam részéről azt, hogy a magyar katholikusoknak sok minden fáj, mélységesen fáj. Fáj pedig az, hogy olyan súlyos vádakat emeltek a magyar katholikusok ellen és olyan súlyos sérelmek érték a magyar katholikusokat, nem egyesek, hanem papi gyűlések részéről, amely papi gyűlések reprezentálták az egyik felekezet egész vezetőség gét és színe-javát, amely felekezeteknek az ő egyházi alkotmányuk szerint a papokkal egyenrangú funkcionáriusai között vannak államférf iáink is, akiktől a katholikus társadalom elvárta volna azt, hogy védelmet találjon ezekkel a mélyen megalázó, igaztalan vádak; kai szemben. A katholikus társadalomnak fáj az, hogy ezek a vádaskodások, nem egyesek, hárem vezető testületeik egész plénumának támadásain nemcsak a magyar katholikusokat érintették, de érintették a katholikus egyház fejét is, aki ma szuverén államfő, Szentséges Atyánkat, akinek személyét ért támadásokkal szemben sem kapott a magyar katholikus társadalom semmiféle védelmet. Én nem hiszem, hogy lehetett volna így beszéli:}, akár a cseh köztársaság elnökéről, akár a román királyról, akár a francia köztársaság elnökéről, ahogyan a Szentatyáról Magyarországon az egyházi állam felszabadításai ak alkalmával is kijelentések hangzottak el. (Ügy van! Ügy van! a jobbolda.on.) Ez fáj a magyar katholikusoknak, ezek sebek, amely sebek a lélek legmélyén sajognak, fáj pedig azért, mert a magyar katholikus:_ társadalom nagyon jól érzi azt, hogy hazájával szemben megtette a kötelességét szentül és becsülettel a háború előtt, a háború alatt, a forradalomban egyaránt, és nem szolgált rá, hogy úgy beszéljenek róla, mint rem tudom miféle jöttmentekről, vagy az országnak semmi értékét nem jelentő rétegéről. Másodszor fáj a katholikusoknak és mindig több és több és nagyobb és nagyobb lesz a parasz az országban, hogy a katholikusok visszaszorulnak. Szeberényi Lajos: Dehogy 'szorulnak vissza!) Tény az, hogy a panasz mind általánosabib lesz, és tény az, hogy a keserűség mind nagyobb. A panaszlók felhoznák, hogy őket az izgatja, vagy az a látszat bántja, mintha a . protestáns vallású vezető férfiak, vagy hivatali osztályvezetők lennének az előmenetelük akadályai. Nem állítom ezt, mert ha állítanám bizonyítanom kellene, amit igazolni nem tudok, de ha csak látszat is ez, ez is végzetes, mert még a látszatának sem szabad nieglennie egy országban. A köztisztviselők, akik az összlakosság adójából kapjláik a. maguk honoráriumait, állásukat nem használhatják fel felekezeti propaganda, vagy felekezeti érdekeik szolgálatára. (Általános helyeslés.) Magyarországon egyenlő elbánásban kell részesülnie mindenkinek, ha tehetséges és becsületes ember, és, amikor állást, vagy kenyeret kér, nem szabad felvetni, hogy milyen a vallása, (Ügy van! Ügy van!) amire nézve, pedig folyton-folyvást halljuk, kapjak a panaszokat, állandóan felvetik milyen vallású vagy és amikor azt mondja: katholikus vagyok, azt felelik: nagyon sajnálom, nincs állás. (Mozgás.) Nem akarom a felekezeti kérdést idehozni, ez őszintén távol áll a telkemtől, de amikor itt szó van arról, hogy álljunk, mint testvér a testvér mellé, a bolsevista propaganda ellen, abban a nagy világnézeti harcban, amelynek nekimegyünk, amelynek neki kell mennünk, ha akarjuk, ha nem; mert .ez a világnézeti harc össze fog csapni ha kívánjuk, ha nem, tehát, ha arról van szó, hogy fogj un k^ össze őszinte szívvel és becsületes magyar kézzel, akkor kellett ezelket itt elmondanom és kellett ezekre^ itt a kormánytól nagyon komoly orvoslást kérnem. Nem felekezeti kicsinyesség vezetett, amidőn ezt elmondom, hanem vezet egész lelkemből átérzett és átélt hazafias szeretet, amellvel szeretem édes magyar hazámat, amellyel akarom annak javát és boldogulását, amellyel imád; kozom nap-nap után, hogy Isten tartsa távol ettől a szegény, meggyötört nemzettől mégegyszer a vörös veszedelmet, amelyet azonban nem fogunk tudni elhárítani, ha tényleg ez a felekezeti szellem szét fogja választani a lelkeket egymástól, amelyek —^sajnos — egyre jobban és jobban eltávolodnak és ha nem fogunk a legutolsó órában egymásra találva igenis módot keresni arra, hogy még a latszara se legyen meg annak, hogy itt elnyomatás vagy hátraszorítás történik, az egyik fél részéről is. Ne^ adjunk alkalmat arra, hogy jöjjön egy reakció, amely mind keserűbben ki akar törni és amelyet ki tudja meddig fog visszatartani tudni a püspöki kar, hogy ki ne robbanjon nagyobb energiával és ne hozzon erre a szerencsétlen országra a