Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-83
Az országgyűlés felsőházának 83. ülése zik. Ez semnaiféle tekintetben sem helyes és nem indokolt. Gsak egészen röviden még egypár szót akarok mondani, mert amikor aktaszaporításról van, szó, mindig elembe ötlik egy kép, amely még a íbékevilágban a iháJború előtt volt. A inliegende Blätter című előlapban egy képen le van rajzolva egy szerkesztő, amint ül az íróasztala előtt, és az íróasztal körül a föld el van borítva levelekkel. Az aláírt szöveg szerint a szerkesztő becsöngeti a szolgát és felhívja, hogy szedje össze ezeket a szétszórt leveleket és miután ő rendszerető ember, megparancsolja, hogy alfabetikus sorrend'ben szedje össze és azután dobja be a papírkosárba. (Derültség.) Merem állítuni, hogy itt Magyarországon igen sok hivatalnok dolga és munkája ennyit sem ér, sot az ország érdekében jobb volna, ha a selejtezésire szánt ügyiratokat is alfabetikus sorrendben szednék össze a helyett, hogy újabb és újabb aktákat gyártanának. Egy költői hasonlattal élve, amint" a Szahara j sivatagban a számum elborítja, homokkal telíti el és megöli az üde növényzetet, úgy nálunk Magyarországon is már sok esetben láthattuk és tapasztalhattuk azt, hogy jobb reményt igérő és sejtető praktikus, okos gondolatoknak zöld vetését a rideg bürokratikus szellemű akták tengere borítja el, ami megöl és kipusztít mindent. Merem állítani, ha akadna egy kormányzati férfiú, — de bátor férfiú, mert elismerem, ehhez bátorság kell — aki kezébe merné venni azt az operáló kést, hogy a nemzet testéből a bürokratiamus rákfenéjét kioperálja, igazán elmondhatná magáról a nemzet hálás tapsai között: «Exegi monumentum áere perennius.» (Elénk helyeslés és a taps a középen.) Elnök: Szólásra következik Shvoy Lajos ő méltósága. . Shvoy Lajos: Nagyméltóságú Elnök Or! Mélyen t. Felsőház! A nagyméltóságú püspöki kar megbízásából és nevében az idei költségvetés kapcsán egy nyilatkozatot kelL tennem. A költségvetésben szerepel évről-évre a Pázmány Péter Tudományegyetem, — az idén is szerepel a kultusztárca 3. címében — amely egyetem alapításában katholikus, Pázmány Péter alapítása, amelynek katholikus jellegét az alapító levelével ^ a király I. Ferdinánd, megerősítő és áttelepítő és újabb adomány levelében Mária Terézia is elismerte és amelyet a magyar törvény is honorált. Ezeknek alapján teszi meg a püspöki kar minden évben a költségvetésnél azt a kijelentését, hogy az a tény, hogy a Pázmány Péter-egyetem az állami költségvetés keretében szerepel, nem változtatja ímeg ennek az egyetemnek katholikus jellegét^amelynek fenntartása .mellett a püspöki kar évről-évre állást foglal, és amelynek most megbízásból én teszek eleget.. Méltóztassék megengedni, hogy e hivatalos kijelentésem és nyilatkoaatoim ^kapcsán, amely bár látszólag teoretikus jelentőségű, de jogfenntartást jelent, és így jogforrás, az idei költségvetés tárgyalásával kapcsolatban az én egyéni véleményemet is nyilvánítsam. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok a részletekbe bocsátkozni, csupán egy-két gondolatot vagyok hátor érinteni. Evekkel ezelőtt az összeroppanás után alkalmam volt egy külföldi előkelő politikussal beszélni, és kértem az ő véleményét arra, hogy milyennek találja Magyarországot. Azt mondotta: Magyarország gazdag, értékes ország, megcsonkítottságában is naggyá tehető és naggyá, lesz, ha a tehetséget és a becsületet teszi az élet, fundamentumává. Ami más szóval azt jelenti, hogy a szaktudás és a megközelíthetetlen lelkiismeret az a fundamentum, I 1930. évi június hó 25-én, szerdán. 2Ô5 amelyen egészséges állami élet, egészséges nemzeti élet elképzelhető. Bátor vagyok a költségvetés keretében ezt a gondolatot -felvetni, nemcsak morális alapon, nemcsak morális szempontból, hanem a takarékosság szempontjából is, mert szerintem a legnagyobb takarékosság a lelkiismeretes, becsületes munka, a legnagyobb takarékosság a szaktudással alaposan elvégzett munka. Amikor ezt bátor vagyok itt hangoztatni, előttem áll például egy kicsiség, de amely jellemző. Előttem áll ugyanis a Budapestet Székesfehérvárral összekötő út. Amióta Székesfehérváron vagyok, három éve ezt az utat állandóan iavítják, javította a megye, nem volt jó, átvette az állam, megcsinálta, alig készült el, már megint nem volt jó, újra megcsinálták, a tavalyi elkészítés után az idén megint felbontották és most újra javítják ezt az utat. Mekkora költségbe kerül ez a szaktudás és a lelkiiimeretlenség hiánya miatt! Szomorúan és fájdalmasan látjuk, olvassuk egymásután a szállítási, építési kérdésekben az állami appartus mellet!- a bíróság és rendőrség asszisztenciáját. Végtelenül fáj felelős helyen nézni ezt és azt, hogy bíróság és rendőrség kell, amely elvégezze a szakszerű, alapos, lelkiismeretes revíziót. Akárhogyan próbáljuk lelkiismeretünket megnyugtatni, érzi az ember, 'hogy a lelkiismeretes, megközelíthetetlen tisztviselői kar az állam, egészséges gazdasági életének a pillére. (Ügy van! Ügy van!) Érzi az ember, hogy a komoly, alapos tudás, alapos szakértelem az egyetlen mód arra, hogy tényleg ^megoldassanak azok ^ az életbevágó vitális kérdések, amelyekről oéldául itt a Felsőházban is olyan szakavatott, alapos hozzászólásokat hallottunk. Felvette itt a népjóléti miniszter úr a földreform kérdését. Méltóztassék megengedni, bogv ehhez a kérdéshez éppen a lelkiismeretesség és a szakszerűség szempontjából hozzászólnak. (Halljuk! Halljuk!) Boldogult elődöm alatt történt meg az a lehetetlenség, hogy a székesfehérvári püspökség a földbirtokreform kapcsán szántóföldeinek közel 50%-át elvesztette. Nem pro domo beszélek, Ottokár püspök emléke és szelleme az, amely engem arra 'késztet, hogy ezt szóvátegyem. Akkor, amikor a püspöki uradalom körül egymásután menekültek meg az Ofb. végzéseivel szemben a birtokok, a székesfehérvári üüspöki uradalom szántóföldeinek 50%-át elvesztette. Ez tisztán a hozzá nem értés vagy a rosszakarat műve volt, (Ügy van! Ügy van!) mert ez nem egy ember, hanem egy egész egyházmegye vagyona volt, és ma a székesfehérvári, püspöknek úgy kell a földbirtokosoktól kérnie, hogy fenntarthassa a szemináriumot és elláthassa az egyházmegyét papsággal. Amíg a kormány ezekkel a hibákkal vagy tévedésekkel, vagy tudatlanságokkal szemben nem teljesíti a kötelességét, addig szerintem nem lehet újra belemenni földreformba és földosztásba. (Élénk helyeslés.) Nem vagyok ellene a földosztásnak ott, ahol igazságos és méltányos, de földosztást csinálni, ami fent és lent is tönkretesz mindent, azt nem tartom okos és nem tartom lelkiismeretes munkának. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) En úgy érzem, hogy minket, keresztény nemzeti alapon állókat, akik itt vagyunk, egy egész világ választ el attól a világtól, amely szocializálni és forradalomba akar dönteni mindent. Ez a világ, amely minket elválaszt,, az evangélium, és annak alapja, annak erkölcsi felfogása, a Dekalogos, az Isten tízparancsolatja, amelynek hetedik parancsolatát élesen 48* •
