Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

291 Az országgyűlés felsőházának 83. ülése 1930. évi június hó 25-én, szerdán. a. kritikát őszintén, becsületesen és lelkiismeretesen akarjuk teljesíteni, akkor mindenféle ellenzéki felszólalás oki és agitálások ellenére el kell ismernünk azt, hogy az, országos bajok oroszlánrészéért a kormányzatot fellelőssé nem tehetjük, a kormányzat terhére azokat nem írhatjuk, mert hiszen ezeknek a bajoknak szülőanyja a világháború által okozott és utána bekövetkezett Európaszerte mutatkozó erkölcsi és gazdasági dieaoláltság. Tagadhatatlan . igaz azonban az is, hogy — amint egynémely illusztris felsőházi tagtársam felsorolta — vannak olyan bajok is, amelyeket ebbe a kategóriába nem sorozhatunk bele, vannak olyan bajok is, amelyekért a világháborút teljes mértékig felelőssé nem tehetjük, ahol talán a kormányzat többet tehetett volna, vagy jobban segíthetett volna. Hogy ón, mint bátor leszek mindjárt beszédem elején kijelenteni, mindennek ellenére a költségvetést elfogadom,, ezt nem kell megindokolnom, és pedig azért, mert gróf Széchenyi Aladár pénteki beszédében annak végén megindokolta azt, hogy ő minden ellenvetés ellenére miért fogadja el a költségvetést. Ezt az. indokolást én a magam részéről az utolsó betűig aláírom és vallom. En csak 'egyetlenegy dolgot 'akarok felhozni. Sokkal töhbre becsülöm a Felsőház méltóságát és rendeltetését, mintsem hogy itt holmi szónoklati és stílusgyakorlatokkal akarjam unhatni a Felsőházat, mondom tehát, hogy csak^ egyetlenegy példát akarok felhozni, égy országos bajt, országos veszedelmet, . amelyet mindenütt érzünlk. Ez pedig az állami adminiisz

1 trácáónaik komplikáltsága, hosszadalmassága és költséges volta. Ez ellen országos a panasz. Akárhol összejönnek az emberek, a beszélgetésben mindenütt ide lyukadnak ki. Megjegyzem különben, s elismerem, hogy a kormányzat maga is tudatában van ennek, ezt bizonyítja az, Eogy minduntalan hallunk holmi egyszerűsítési törekvésekről, de szerénytelenség nélkül merem mondani, hogy igaziam van, amikor megállapítom, hogy a dolgot nem ott akarják megfogni, ahol kell. A régi időben az orvosi tudomány a lázait betegségnek tartotta, a lázat gyógyították s azt képzelték, hogy ha a lázat letörik és lenyomják, akkor a betegség meg van gyógyítva. Az újabb orvosi tudomány folytán nemcsak az orvosok, de már a laikusok is tisztában vannak azzal, hogy nem a láaast kell gyógyítani. A láz nem betegség, a láz a szervezet védekezése, hogy úgy mondjuk, a vészjel, amely mutatja, hogy a szervezet belsejében betegség dúl és rombol. Ma már a láz okát keresik, amely a lázat előidézte s azt akarják meggyógyítani. Az előbb említett baj és panasz, az állami adminisztráció komplikált, hosszadalmas és költséges volta nem egyéb, mint a társadalomn>ak a láza, a baj, a betegség pedig, amely ezt a lázat előidézi, a bürokrácia túltengése. Erről igen sokat lehetne beszélni, nem akaróin azonban a. Felsőház türelmét sokáig igényibevenni, csak mielőtt továbbmennék, azt akarom megmondani, hogy igen szomorú dolognak tartom azt, hogy szeretett hazánkban, ahol annyi többékevésíbibé hasznos és haszontalan egyesülés és szövetség van, éppen az az egyesülés nem tudott még eddig megalakulni és megszerveződni, amelyre ma a legnagyobb szükség volna, ez pedig a bürokrácia letörésére alakult társadalmi egyesülés. Csak e^v példát atkaroik felhozni. Dunántúli ember vagyok, tehát dunántúli dolgokról beszélek, mert ahol nem voltam, az ottani viszonyokról nem tudok semmit. Van ott egy város, abban valamelyik városi tisztviselő fizetését, nem akarok hazudni, nem tudom biztosan, de azt hiszem, havonta 30—40 pengővel akarták felemelni. Mármost ezt a fizetésemelést először megtanácskozta a tanács, akkor .elébe terjesztették a városi közgyűlésnek s az elfogadta. Akkor eljött az ügy a vármegyéhez s a vármegye helveselte. A bürokráciától meg nem fertőzött agyvelő gondolkozása szerint ez elegendő is lenne. Ugyebár, a tanács is felelős, a városi közgyűlés és a vármegye is felelős, ezek ismerik mind az embereket. De ez nem így végződött, mert. ezek után felküldtek az ügyet a minisztériumba, onnan pedig visszaküldték a főispánhoz véleményezés végett, a főispántól megint felment Pestre a pénzügyminisztériumba, onnan valami illetékkiszabási, vágv nem tudom micsoda osztályba és végeredményben nem tudom, hány hónapig utazott az akta. (Egy hang a közéven: Pedig autonómia is van;, Ez lehetetlen állapot. De mondok egy másik példát, amelyet vadászemberektől tudok. Megjegyzem,^ hogy én magam nem vagyok vadász, de vadászismerőseimtől hallottam, hogy azelőtt a vadászjegy beszerzése egyszerű dolog volt. Ma külön ki kell oktatni az 'embereket arra, hogy miképpen tudnak vadászjegyet kapni, hányféle fórumhoz kell elmenni és hányféle bizonyítványt kell beszerezni. Menjünk tovább. Nagyon sajnálom, hogy a íölduiívelésügyi miniszter úr ő nagyméltósága nincs itt, mert az a harmadik példa, amelyet itt fel akarok hozni, a földmívelésügyi minisztérium alá tartozik. Itt őszintén szólva el kell ismernem, hogy a háború előtt jóval előbb is így volt, de ma még rosszabb a helyzet ezen a téren. Valósággal elborzadtam, amikor mint fiatal gazda, egy tejszerződést akartam kötni a kisbéri állami ménesbirtokkal. Hát hiszen normális körülmények között, lia valaki tejszerződést köt, az átvevő, az abnehmer tesz le kauciót, ha szükséges. A bürokráciában természetesen ez megfordítva van s nekem kellett kauciót letennem, aki a tejet szállítottam. De én különösen azon szörnyedtem el, hogy egy tízezer holdas állami ménesbirtok direktorának nincs annyi pleinpuvoirja, hogy egy napi ötszáz literes tejszállítására vonatkozó szerződést jóváhagyjon^ s azt is fel kellett küldenie a minisztériumba jóváhagyás végett. Ezt józan ésszel megérteni nem lehet, mert ez semmi egyéb, mint aktaszaporítás. Nagyon szerencsétlen és helytelen dolognak tartom, hogy a kis, mondhatnám egészen aprólékos dolgok egész tömegét beutalják a~ minisztériumokba, amelyeket sokkal jobban, sokkal okosabban és helyesebben végérvényesen elintézhetnének odakint olyan emberek, akik odakint a viszonyokat, embereket és dolgokat is ismerik, míg ezzel szemben itt a minisztériumban sem az embereket, sejn a dolgokat nem ismerik. Ha a miniszter arak Übermensch-ek volnának, akik képesek volnának mondjjuk naponként 1000 aktát végigbírálni, megítélni s úgy határozni, még akkor is felesleges dolog volna őket aprólékos dolgokkal zavarni. De hát a miniszter urak iránti minden tiszteletem ellenére sem hiszem, hogy ők amnyüra emberfeletti lények lennének, hogy ezt kibírják s megtehessék, amint hogy így is van, aminek végeredménye azután az, hogy olyan aktákat, amelyeket odakint a pénzügyigazgatóságoknál, vármegyéknél okos, tapasztalt, praktikus emberek letárgyalnak, ugyanazokat itt a minisztériumokban a minisztériumok nevében kiskorú egyének elinté-