Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

Az országgyűlés felsőházának 83. ülése érdekű vasút bekapcsolásával már 165'pengőt lesz ki. Mivel a külföldi fűrészáru itt is a legolcsóbb, 123 pengős tétel mellett fut, a helyiérdekű vasutat is érintő belföldi faanyag vagononként 29, illetőleg 32 pengővel kénytelen többet fizetni. Mennyivel más ez az elbánás, mint amelyben a "magyar kormány a szénbányákat részesíti. Megint alapul véve egy 150 kilométeres szállításig távolságot, a külföldi szén fuvardíja 177 pengőt tesz ki. Ismétlem, a külföldi szénnél 177 pengőt tesz ki a díjtétel egy vagonnál. Ezzel szemben a belföldi szén ugyanennél a 150 kilométeres államvasúti szállításnál 70 pengőt fizet, tehát 107 pengővel kevesebbet, mint a külföldi szén. Es ha a távolságot megint törve veszszük, hogy 100 kilométer államvasút, 50 kilo méter helyiérdekű vasút, akkor 97 pengő, a harmadik esetben pedig 118 pengő a szállítási költsége, tehát a belföldi szénnek az első esetben 107, a másodikban 80, a harmadik, legkedvezötlen esetben is 59 pengővel olcsóbb a szállítása, mint a külföldi szén legolcsóbb szállítása. Méltóztatik látni ezt az óriási különbséget, aimely itt a belföldi szén javára, ott pedig a belföldi fa hátrányára mutatkozik. Ez a tariíáJis különbség a szénnél a bányaár 25—50%-át teszi ki, tehát^ olyan magyar faanyag az esetek legnagyobb részében a feladóállomásnál 5—10 százalékkal — az érték után — kedvezőtlenebb helyzetbe kerül, mint a külföldi. Ennek a bánásmódnak meg is vannak a gazdasági következményei, s ezek elég súlyosan mutatkoznak. Az elmúlt enyhe télen a magyar erdőgazdaság nagy része képtelen volt tűzifáját eladni és értékesíteni, annak ellenére, hogy 160.000 vasúti kocsi rakomány külföldi tűzifát hoztunk be az 1929. évben. (Egy hang: Hallatlan gazdasági politika!) Ha valamivel alárendeltebb faneműről van szó, mint például botfa, tuskófa és ágfa, ezt egy általában nem tudják értékesíteni, mert ez a drága szállítást nem bírja ki. Ezzel szemben 3000 kaloriás barnaszenünk, tud versenyezni a 6—7000 kaloriás külföldi szénnel, mert hiszen különösen nagyobb távolságoknál a bányaar 60—70% -át kitevő védelemben részesül, csakis tarifa- s forgalmiadóváltság útján. T. Felsőház! Amennyire helyeselni tudom m egész szívből helyeslem azt a védelmező politikát, amelyben a magyar kormány a magyar széntermelést részesíti, annyira helytelenítenem kell és el kell ítélnem azt az elnyomó és szinte üldözésszámbamenő forgalmiadó- és tarifapolitikát, (Ügy van! Ügy van!) amelyben a magyar erdőgazdaságot részesítik. Lehet egy ellenvetéssel jönni: ^mondhatná valaki, hogy a széntermelés ilyetén védelme mellett a magántőke szívesebben foglalkozik a széntermeléssel és itt egy-két év alatt nagy többtermelést lehet előidézni, amivel szemben az erdőgazdaság hosszadalmas munka után, csak egy-két évtized múlva mutat fel eredményt. Ez résziben tévedés, de részben — véleményem szerint legalább — éppen az ellenkezőnek szolgálhat indokul. Tény az, hogy a magántőke az erdőgazdaságba nem tud befektetni, mégpedig különösen az új állományú telepítésekbe nem, de a régi állomány javításába sem tud tőkét befektetni. Nem tud pedig két okból. Először azért nem, mert az erdőgazdaságba a már befektetett tőke is alig jövedelmez 3—4%-ot, tehát erre a mai hitelviszonyok, a mai kamatok mellett hitelt igénybevenni nem lehet. Másodszor pedig azért nem, mert különösen ilyen befektetések az első és második évtizedben nem hoznak semmiféle jövedelmet, tehát ez idő alatt nemcsak a tör1930. évi június hó 25-én, szerdán. 291 Lesztési hányadot, hanem még a, befektetett öszszegek kamatát is egyéb jövedelméből kénytelen előteremteni a birtokos. Ha vesszük a mar gyár mezőgazdaság mai válságát, akkor látjuk, hogy erre a célra felesleg nem maradhat. A magyar erdőgazdaság pedig nem vállalhatja ezt a tehertöbbletet, mert hiszen bemutattam azt, hogy még a külföldi amyaggaJl sem bírja meg a versenyt. Itt tehát feltétlenül állami segítségre van szükség. Ne méltóztassanak megijedni, hogy én az adófizetők terhét akarom növelni. Nagyon jól tudom, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között az adóterhet e címen emelni nem lehet, de nem is szabad. Ha azonban tekintetbe veszszük azt, hogy az az összeg, amit az államnak e címen támogatásképpen nyújtani kellene, nem tesz ki többet 4—5 milliónál és ez egy évi fabehozatalunknak alig 3%-át teszi ki, a megoldás magától kínálkozik. Kapcsolja Össze a kormányzat a két kérdést olyan formában, hogy a magyar erdőgazdaság és a magyar faterme lés védelme érdekében terhelje meg a külföldről behozott fát 3%-kall forgalmiadó és tarifa címén és az így nyert többletet fordítsa a magyar erdőgazdaság fejlesztésére. Igen t. I elsőház és igen t. földmívelésügyi miniszter úr, ezzel megadtam a megoldás kulcsát, mert ezzel a megokolással egyrészt újból versenyképessé lehet tenni a belföldi fát a külföldi fával szemben, és egyúttal előteremthetők azok a többleteik és az az összeg, amelyet a magyar erdőgazdaság fejlesztésére okvetlenül fordítani kell. (Ügy van! Úgy van!) (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) Töljesen érthetetlen dolog, hogy mialatt a szomszédállamok egy évtizeden keresztül súlyos kiviteli illetékekkel inegakadályózták a gömbfának, sőt részben a félgyártmányoknak a kivitelét Magyarországba, és ezzel tönkretették a Tisza mentén és az osztrák határ mentén megtelepült virágzó fűrésziparunkat, a földmívelésügyi kormányzat és ennek erdészeti osztálya összetett kézzel nézte ezt az egész processzust, sőt forgalmiadórendszerével és vasúti tarifapolitikájával elősegítette ennek az iparágnak tönkretételét. (Ügy van!) Nyíltan állítom: ha a kormányzat az,elmúlt évtized alatt megfelelően támogatta volna a magyar erdőgazdaságot és a magyar fatermelést, már most is évről-évre 2—3 százalékkal tudnók a fabehozatalt apasztani s egykét évtizeden belül a minimumra tudnók leszállítani, arra a minimumra, amely abból adódik elő, hogy bizonyos faneműeket mi az országban pótolni nem tudunk, különösen a puhafát. Ez a fabehozatal pedig kiviteli mérlegünkben még a legkedvezőbb évek búzaexportját is teljesen eitlen súlyozta, itt tehát nem lehet alárendelt gazdasági kérdésről beszélni. Ha egy gazdasági ágazat olyan helyzetben van, hogy egy évi behozatala Magyarországon ellensúlyozza a legjobb év búzaexportját, akkor itt exisztenciális, alapvető gazdasági kérdésről van szó. (Ügy van! Ügy van!) Meggyőződésem az, hogyha a földmívelésügyi miniszter úr, egyetértve a kereskedelemügyi miniszter úrral, megfelelő eréllyel kézbet^enné ennek a kérdésnek a megoldását, t olyan erdőgazdasági politikának alapját tudná megvetni, amely nemcsak pénzügyileg járna nagy eredménnyel, hanem egyúttal képes volna megszüntetni a külföldtől való függésünket is. Mert ne feledjük el, hogy fa tekintetében tel-