Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

29Ô Az országgyűlés felsőházának 83. ülése 1930. évi június hó 25-én, • szerdán. részesíti, amelyeket a magyar erdőgazdaság részére, állandóan, de hiába (kérünk. A (két leglényegesebb .panaszunk a forgalmi adó és vasúti tarifapolitikánknak mai rendszere ellen irányul Számszerű adatokkal be io gom igazolni, hogy a mai eljárás kifejezetten egyenlőértékű a belföldi termelés elnyomásával és háttérbe szorításával. Vegyük előre a forgalmiadó kérdését. A magyar erdőgazdaság ebben a tekintetben igen nagy sérelmet szenvedett már akkor, amikor a mezőgazdasági termékeknek az első kéznél, tehát a termelésnél megadták a forgalmiadómentességet, ellenben az erdőgazdaság, egy par excellence őstermelési ág termékeire a forgalmiadókötelezettséget kimondották. E sérelem annyival is inkább súlyosabb, mert hiszen az összes külföldi fatermékek nemcsak hogy vammmentesen jönnek be az országba, hanem a tűzifa kivételével teljes forgalmiadómentességet is élveznek, ami teljesen érthetetlen. A magyar erdőgazdaság adott helyzetéből folyik, hogy a magyar műfatermékeknek, a magyar fűrészárunak 3—4 kézen kell keresztülmennie, amíg a fogyasztóig eljut. Csonka hazánkban ugyanis még a legnagyobb erdőbirtokosok 'kezén is alig vannak olyan nagykiterjedésű, ilyen jómimőségű erdőik, amelyek még egy .szerény 'keretek között mozgó fafeldolgozó telepet is gazdaságossá tenménelk. w Túlnyomó részben azombam kisebb kiterjedésű erdőgazdaságaink még arra is képtelenek, hogy apró tételeikkel maguk keressék fel a feldolgozó fűrészipart. Elkerülhetetlen tehát, .hogy itt közbe ne ékelődjenek még a kereskedők is az erdőbirtokos és a fűrésztelep közé, sőit akárhány helyen az erdőbirtokos kénytelen a termelést is egy vállalkozónak kiadni, és ilyen formában látjuk azt, hogy a magvar fatermékek három-négy kézen keresztül, 6—8%-os forgalmi ad óval terhelve jutnak csak el a fogyasztóhoz. Ezzel szemben az elszakított részeken nagykiterjedésű erdőgazdaságok vannak, amelyek a termelésit és a fűrészáruvá való feldolgozást egykézben tudják elvégezni, és am.ely.ek rendszeresem csak egyszer fizetnek forgalmiadót túl a határon, és pedig csak a tőár után, míg a magyarországi fatermékek után a forgalmiadó<t először is a tőár utam kell megfizetni, másodszor a tőár, a termelési költségek és a vasútig való szállítása költségek után, harmadszor ugyanezen kiadások, a vasúti költségek, a termelési és a kereskedői költségek után is, úgyhogy amíg a Ja a fűrészig eljut, már háromszor fizetett forgalmiadót. Ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy a külföldi fűrésztulajdonos a fát Magyarországon teljesen forgalmiadómentesen tudja a fogyasztónak szállítaná, míg a magyar fűrésztulajdonos mindezek után az összegek után, amelyeket az előbb említettem, de még a fafeldolgozása és a raktározási munkabérek és saját haszna után is kénytelen leróni a forgalmiadót, akkor látjuk, hogy a legminimálisáb'ban számítva, 10% forgalmiadóval megterhelve, tehát több teherrel jut el a magyar fagyártmány a fogyasztóhoz, mint a külföldi fagyártmány. (Egy iiang a jobboldalon: Abszurdum,!) Mivel pedig a magyar és külföldi áru között nagy különbség nem lehet az árban, természetes dolog, hogy ezek a terhek csak a magyar erdőgazdaságot sújtják, mert hiszen az egész vonalon csak ezekkel a terhekkel anasztott vételárat tud a vevő az eladó birtokosnak fizetni. Nem lehet e kérdés felett elsiklani a nélkül, hogy párhuzamot ne vonjunk az iparral és a széntermeléssel szemben folytatott eljárással. Minden olyan iparágunkat, amely szükségletünknek csak egy részét tudja kielégíteni, igen jelentékenyj sokszor az érték 30—40%-át tevő vám, forgalmiadó, fényűzési és egyéb adó megvédi. A védelem kimondott célja az illető iparágat, termelési ágat fejlődésében elősegíteni. Védelemben részesül a magyar szénbányászat is és ^edig forgalmiadórendszerünk következtében. Míg ugyanis a magyar szén a bányaár után csak egyszer fizet, és pedig 2% forgalmiadót, ami vagononként nem tesz ki többet, mint 4 P-t, addig a külföldi szenek a határállomáson, tehát a már lényeges vasúti költségekkel terhelt alapár után 4%-os forgalmiadót fizetnek, ami 16 pengőt tesz ki vagononként, úgyhogy csak fora^lmiadónál vagononként 12 pengős védelmet élvez a belföldi, szén. Ezzel szemben a magyar fa- és fűrészáru és a magyar műfa vagononként 18—60 pengőig kedvezőtlenebb helyzetbe kerül a külföldi áruval szemben. A magyar erdőgazdaság és a magyar fafeldolgozó ipar már öt éve harcol ennek az anomáliának megszüntetéséért és igazán nem tudjuk megérteni, hogy ez a kérdés még mindig nem tudott nyugvópontra jutni, ezt pedig aligha lehet előrelátó gazdasági politikának minősíteni. Ennyit forgalmirendszerünkről. Most áttérek egy másik igen súlyos sérelemre, amely a magyar erdőgazdasáigot éri és ez vasúti tarifapolitikánk. Igen jól méltóztatik tudni, hogy Csonka-Magyarországon az erdők túlnyomóan nagy része helyiérdekű vasútvonal mellett fekszik és ennek következtében sokkal rosszabb helyzetben van, mint a külföldi faanyag, amely tisztán államvasúti fővonalakon fut be a fogyasztóhelyekre. Mivel ezek a nagyobb fogyasztóhelyek mind kizárólag fővonalakon fekszenek, tiszta dolog, hogy a külföldi fa csak egy vállalat vonalán fiút be a fogyasztóhelyre, míg a magyar származású gyártmányok csak 3—4 vonalon keresztül érkezhetnek a fogyasztóhelyre. Azt hiszem, természetesnek találná mindenki azt is, ha a magyar kormány a vasúti tarifát ágy állapítaná meg, hogy még ugyanolyan távolság mellett is a belföldi fa olcsófoban fusson be a fogyasztóhelyre, mint a külföldi fa, ennek azonban éppen az ellenkezője all fenn. A helyiérdekű vasúti vonalak tudniillik nemcsak hogy 10%-kai drágább díjtételeket számítanak fel, de azonkívül az úgynevezett kezelési illeték felét is felszámítják minden egyes vonalon. Annak igazolására, hogy ez pénzben mit jelent, bátor leszek egy 150 kilométeres szállítást alapulvéve az egyes tételeket előtárni. A fuvardíjak a következőkép alakulnak a tűzifára és a műfára. Ha 150 kilométeres fuvartávolságot veszünk ala,pul és az egész 150 kilométeren csak államvasúti szállítás van, akkor a tűzifa után 62 pengő vagononként a díjtétel; ha 100 kilométer államvasút! és 50 kilométer helyiérdekű vonalat veszünk, akkor 76 pengő; ha 50 kilométer az államvasút, 50 kilométer az egyik és 50 kilométer a másik helyiérdekű vasút, akkor 83 pemsőt tesz ki a szállítási díij, Ezzel izemben a külföldi áru mindig a 62 pengős legalacsonyabb díj mellett fut be, a belföldi tűzifa tehát e szerint attól függően, hogy egy vagy két helyiérdekű vasutat érint, 14—21 pengővel drágátblban fut be, mint a külföldi fa. Ugyanez áll a fűrészárura. Ott is 150 kilométeres államvasúti szállítás után 123 pengőt tesz ki a díjtétel; 100 kilotméter államvasút és 50 kilométer helyiérdekű vasút mellett 152 pengőt és 50 kilométer államvasút és két helyi-