Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

288 Az országgyűlés felsőházának 83. ülése 1930. évi június hó 25-én, szerdán. képződés volna, azonkívül a belföldi állami kölcsön. Erce nézve méltóztassanak megengedni, hogy itt elmondjam azt, hogy Hegedűs Lóránt ő nagyméltósága Debreceniben milyen nagyszerű ötletet vetett fel. Tudniillik ő arról laeszélt, hogy ennek a belső kölcsönnek kérdését hogyan lehetne megoldani a hadikölcsönvalorizációval kapcsolatban és azt mondotta, hogy mindenki, akinek 1000 pengős hadikölcsöne van, jegyezzen 150 pengő — mondjuk — olyan kamatozású állami kölcsönt, mint amilyen a íhadikölcsön volt. Ez azt jelenti, hogy egy 15 percentes hadikölcsönvalorizáció vitetik keresztül és az állam megszabadul egy nagy tehertől, mert csak kamatot kell fizetnie. Ez csak' egy ötlet, amelyet Hegedűs Lóránt felvetett, tehát megemlítem. De azok, akik neto a 100%-os valorizáció alapján állanak, — mert elismerem, hogy vannak, akik nem állanak a 100%-os valorizáció alapján — ezt az ötletet mindenesetre megfontolás tárgyává tehetnék. Amint mondottam, túldimenzionált ebiben a mi kis országunkban sok minden. De — a kultusztárcára visszatérve — azt még sem lehet követelni a kultuszminiszter úrtól, hogy tisztviselőket bocsásson el és — az általa használt kifejezéssel élve — nyugdíjasokat öljöoi meg. Ezt nem lehet tenni, hiszen ezzel a kommunizmus malmára hajtanok a vizet. Azt. hiszem, ezt Hunyady gróf sem akarja. Mélyen t. Felsőiház! Minden drága Magyarországon, kivéve a mezőgazdasági terményeket. (Igaz! Ügy van!) Hogy azonban az iparos és kereskedő meg is lelje a maga számítását, ez nemcsak az árakon múlik, hanem azon is, hogy nincs üzlet, nincs vevőközönség, ami azt jelenti, hogyha Magyarországon a mezőgazdaság pusztul, vele együtt pusztul minden egyéb. Épen. ezért nem egyoldalú és nem protekcionális ténykedése a kormánynak a mezőgazdaság felsegítése, hanem általános jólétet szolgáló, az! iparra és kereskedelemre egyaránt üdvösen kiható, életmentő kötelesség. Itt van most ez a boletta-javaslat. Ennek részleteivel most foglalkozni nem kívánok, bár megtehetném azt, mert éppen most foglalkoznak ezzel a javaslattal. En csak egyet akarok ezzel kapcsolatban felemlíteni, és pedig a pénzügyminiszter úr részéről két dolognak a zseniális összekapcsolását, hogy tudniillik az adófizetéssel kapcsolná össze a boletta-rendszert. Ezt úgy tüntetik fel, mint a kormánynak valami nagy bűnét, én azonban — engedelmet kérek — az ellenkező véleményen vagyok. Mert 180 millió pengő adóhátralék van kinn. A pénzügyminiszternek elsőrendű kötelessége,, hogy gondoskodjék ezeknek az adóhátralékoknak behajtásáról, mert különben az államháztartás felborul. Ha a községek nem szedik be az adót, akkor a megyei hozzájárulás elmarad, aminek következtében a megye nem fizetheti tisztviselőit és így óriási országos felfordulás állana elő. Kérdem, jobb-e, ha a végrehajtót küldjük oda az illető adózó nyakára, árverezünk és nagy költséget okozunk az adóbehaitással? így pedig, ha bolettával fizet adót, könnyebben, költségmentesen tudja kifizetni adóját^ amit pedig ki kell fizetni, mert az adó kifizetése elől nem lehet kitérni. En azonban a pénzügyminiszter úrnak rátermettségében, jószándékában és azokban a nagyszerű tradíciókban, amelyeket lelkében hordoz, annyira megbízom, hogy meg vagyok győződve arról, hogy ez az egész kérdés jól és közmegelégedésre fog megoldatni. Ha ezt a javaslatot vissza is vonják, hoznak egy másikat, de azt hiszem, hogy végeredményben az elv meg fog maradni, tudniillik a gazdák megsegítése. (Egy hang a közéven: Csak a cédula ne lenne!) A cédula azért kell, hogy adót lehessen fizetni, mert ha az illető készpénzben kapja meg azt az összeget, akkor nem fog adót fizetni. A Duna—Tisza színmagyar népe kulturális színvonalának emelése, tovább ci cLZ olyan nagy vidéki városoknak, mint Szeged, Debrecen, minden tekintetben való segítése és nagyvárcsokká való tétele a kultuszminiszter úrnak egyik kiváló programmja, amely előtt kalapot kell emelni; mert ez egyszersmind azt a decentralizációt is szolgálja, amelyet már sokan szóvátettek itt a Házban, hogy necsak Budapesten legyen meg minden, hanem alakuljanak az országban nagyobb gócpontok. Ezt csinálja a kultuszminiszter úr igen nagy energiával és tudással. Amikor még egyszer szeretném az igen t. kultuszminiszter urat — ha itt lenne — felhívni arra, hogy régi, jól bevált kultúrintézményeket újak kedvéért ne engedjen elpusztulni, bizalommal a kormány iránt, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik báró Waldbott Kelemen ő méltósága. Báró Waldbott Kelemen: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! Az ezidei költségvetés megvitatása tagadhatatlanul az általános gazdasági válság jelige alatt folyt le, amely számos felszólalásban . nyert kifejezést. Erősebben, mint valaha foglalkoztat bennünket a magyar őstermelés válsága, és minden komolyan gondolkozó ember aggodalommal figyeli azt az imminens veszélyt, amely az agrárválságon keresztül fenyegeti nemcsak az ország agrárköreit, hanem az ipar és kereskedelem létét, és végül megrendítheti úgy a magángazdaság, mint az államháztartás gazdasági és pénzügyi egyensúlyát. Az államháztartás költségvetése ez okból ma a legnagyobb gondot és figyelmet igényli, s úgy érzem, hogy mindenkinek kötelességérzete kell, hogy megparancsolja azt, hogy amennyiben csak egy lépéssel is továbbra és előbbre tudja vinni a magyar mezőgazdaság helyzetét, vegye ki részét a többiek munkájából. Tekintettel a mai viszonyokra, négy alapelvben szeretném összefoglalni mindazt, ami szerint a magyar államháztartás összeállítása irányíttassék. Először — és ezt kiemelem, hogy első helyre teszem — a legmesszebbmenő takarékosság, különösen az improduktív befektetések és kiadások terén; másodszor ezzel szemben erős dotálása a tényleg produktívaknak felismert gazdasági ágaknak; harmadszor a. magángazdaság talpraállítása, kímélése és megerősítése; végül negyedszer külkereskedelmi mérlegünk javítása. El kell ismernem, hogy a kormány az ezidei költségvetés összeáillításánál iparkodott ezeknek az alapelveknek megfelelni, de nem hallgathatom el azt sem, hogy benyomásom szerint az egyes tételek alapos átcsoportosítására van még szükség, ha az államháztaa'tás pénzfluktuáció ját helyes mederbe kívánjuk terelni. Két költségvetési vitáiban voltam bátor az igen t. Felsőház türelmét igénybevenni, és ha moist átolvasom ajkkori felszólalásaimat, csak igazolva látom akkor kifejtett aggodalmaimat, s mivel e téren ma sem tudnék egyebet és újabbat mondani, nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni, csak arra az egyre szorítkozom, hogy a költségvetés összeállításánál az említett