Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-83

278 Az országgyűlés felsőházának 83. ülése 1930. évi június hó 25-én, szerdán. gunkra vagyunk utalva. Micsoda perspektíva nyilnék itt meg, ha a Dunát a Tiszával össze­kötnek. Hiszen a kérdés a íháhorú előtt már ak­tuális volt, és milyen kis dolgon, két minisz­térium összetűzésén múlt annak megoldása. A kereskedelemügyi minisztérium és a föld­mívelési minisztérium azon vitatkoztak, hogy ki csinálja meg ezt vonalat, ki építse azt meg. iviegvolt rá a pénz, s azt mégis elmulasztot­ták. Most itt állunk olyan helyzetben, hogy a Tisza és a Duna egymástól teljesen el vannak választva. Megengedem, nagy probléma, amikor az ország nehéz íhelyzetében ilyen kérdésekkel áll elő az ember, de mindig az a kérdés, hogy az a beruházás kifizeti-e magát. Szerintem az összminisztériumot, minden minisztert át kell, hogy hasson az a gondolat, bogy az elsősor­ban szükséges beruházásokat eszközöljék, azo­kat, amelyekből feltétlenül haszna lesz az or­szágnak. (Ifjaz! Ügy van!) Abban^ a reményben vetem fel ezt a kérdést a Felsőház előtt, hogy a miniszter urak arra az álláspontra helyez­kednek, hogy költségvetésükben azokat a ki­adásokat, melyekre r elhiszem, hogy szükség van, csak akkor irányozzák elő, ha az ország gazdaságilag már meg van erősítve. Meg kell itt említenem, hogy a miniszter ura'k közül az egyik miniszter, a honvédelmi miniszter úr, akinek nem tartozik szakmájába a földmívelés, kédésemre és biztatásomra meg­tette azt, .'hogy egy napot töltött a törökszent­miklósi gőzmalomban, az ország egyik export­malmában és ott végigtanulmányozta az egész ina lomrendszert, a búzakérdést, és azt hiszem, hogy nekünk igen sok hasznos szolgálatot tett már ő is ezen a téren. Hogy visszatérjek a duna—tiszai csator­nára, ezen a téren nagy mulasztások történtek a múltban, és nézetem szerint a közelmúltban is, ha nem is mulasztás történt, de talán helyt­álló megemlékezés lett volna a Kormányzó úr ő foméltósága jubileumára, ha nem a két du­nai hídnak a megépítését határozta volna el az országgyűlés, hanem elhatározta volna^ az Alföld nagy szülöttjének és a tengerek hősé­nek tiszteletére a duna—tiszai csatorna kiépíté­sét. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy ez a kérdés ha nem is kerül mindjárt napirendre, de kell, hogy a kormány részéről megfontolás tárgyát képezze, mert az, ha mi a Dunát a Tiszával összekötjük, annyit jelent, hogy behoztuk a ten­gert az ország szívébe, a tengerrel egyenes ösz­szeköttetésünk lesz, ami pedig — f azt hiszem, nem kell ezt magyaráznom itt e díszes testület előtt — rendkívül nagy perspektívát nyit meg úgy az Alföld, mint az egész ország közgazda­sági fejlődése szempontjából. El kell azonbian ismernem, hogy a keres­kedelemügyi miniszter úr a kezdeményező lé­péseket megtette, mert hiszen elrendelte, hogy Szolnoktól Tiszafüredig legalább egyelőre próbaképen állítson be a Magyar Folyam ^és Tengerhajózási Készvénytársaság teherszállító járatot. Velük együtt tettem meg ezt az utat, mert n'agyon érdekelt a kérdés, és — mint em­lítettem — Örömmel üdvözlöm a miniszter úr ezen intézkedését, de ezt nem tartom teljesen kielégítőnek, sőt annyira kezdetlegesnek tar­tom, hogy ettől nagy eredményt nem várok, mert tiszai hajózást, egyáltalában folyamhajó­zást átrakodó állomások nélkül létesíteni hiábavaló. Hogy mennyire indokolt volna egy átrakodó hajóállomás létesítése pl. Szolnokon, ahol tulajdonképpen össze lehetne gyűjteni a Felső- és Alsó-Tiszának és a Kőrösnek a ter­ményeit, azt a statisztika fogja beigazolni. Mert ha számításba vesszük, hogy a vízi szál­lítás egynegyed, vagy legrosszabb esetben egyharmad részébe kerül a vasúti szállításnak, akkor óriási megtakarítást jelent a közgazda­ság számára. az, ha egyeneser hajón szállít­hatók a termények. Meg kell azonban állapíta­nom, hogy átrakodó állomások nélkül ennek a kérdésnek megoldása nem lehetséges. A ke­reskedelemügyii miniszter úr aiagyon sürgős feladatának tartanám tehát, hogy ilyen átra­kodó állomást létesítsen. Bár ez már most megvolna, hogy az idei terményeinket képe­sek lennénk híajón átszállítani a csepeli kikö­tőbe és ott elraktározni. E nagyfontosságú vízügyi és hajózási kér­dés után egy másik közlekedésügyi kérdésre vagyok bátor szintén a kereskedelemügyi mi­niszter úr figyelmét felhívni. Ez a kérdés a vidéki autóbusz-közlekedés kérdése. Ma már az autóbusz olyan általános, hogy az 1929. év végén 4300 kilométeres utat tettek meg ezek az autóbusz-járatok. Igen nagyjelentőségű köz­gazdaságilag, anyagilag, sőt megnyugtathatom a vallás- és közoktatásügyi miniszter urat, még kulturális szempontból is nagyjelentőségű az, ha az a szegény ember olcsón képes eljutni a vasúthoz vagy ahhoz a városhoz, amelyben beszerzi az ő szellemi és anyagi táplálékát. Itt ennél a kérdésnél egy baj van, az, hogy ezekre az autóbusz-járatokra privát emberek kaptáik meg a koncessziókat, és ez a körül­mény nagyon sérelmes képet tár az ember szeme elé, mert olyan szerszámmal közleked­nek, ( hogy az mar szinte szomorú s életveszé­lyes a közlekedésre nézve. Nem tudtam egye­lőre ennek a nyitját megtalálni, de úgy látom, ennek magasabb politikai háttere van. Ezek­nek a privát embereknek van előkelő politikus elnökük s van egy szervezetük, mondjuk, egy kartell. Előfordult az én falumban, hogy egy olyan igazán semmirevaló vállalatnak kétszer­háromszor bedőlt a kocsija az árokba, veszé­lyeztette a publikumot, és be kellett nekem járnom Toronylátói Baranyáig minden fóru­mot, hogy attól a szerencsétlen embertől, akire nézve áldás volt, hogy a járatot betil­tották, el tudjam az engedélyt vétetni. Igenis kívánatos volna, hogy ezt a nagy­fontosságú, a szegény emberekre különösen nagyfontosságú kérdést a kereskedelemügyi miniszter úr magáévá tenné és megoldaná úgy, bogy hovatovább minél előbb.' igyekez­nék egy állami felügyelet alatt lévő, már megalkotott szervre, a Mavart.-ra ruházni ezt az egész autóbusz-közlekedési jogot, .Ezt a szervet az Államvasút és két vicinális vasút alakította, az államnak tehát, főrészvényes lévén, joga van a beleszólásba, ^ezt tehát irá­nyítani lehet. Nagyon szeretném, ha a leg­közelebbi években ezt az autóbuszforgalmat teljes mértékben a Mavart. kezében láthatnám, mert akkor meg volnék arról győződve, hogy egy olyan vállalat kezében lenne, hogy annak a szegény emberek is sok hasznát vennék, stratégiai szempontból pedig nagyon fontos volna, hogy olyan autóparkunk álljon rendel­kezésre, amelyet 'háború esetén rögtön elő lehetne venni és amely hasznos szolgálatot tenne a hadviselésnek. A pénzügyminiszter úrhoz volna egy ké­résem. Nem nagy ügy, de szoros Összefüggés­ben látom a publikum adóztatásával. Ván egy nagy forgalmú hidunk, a szolnoki összekötő­híd, amely — azt lehet mondani — az ország­ban a legnagyobb forgalmat bonyolítja le. Ezt a hidat annak idején a románok felrob­bantották, úgy, hogy helyreállítása, beisme­rem, tényleg pénzbe került az államnak. De

Next

/
Oldalképek
Tartalom