Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-82

Az országgyűlés felsőházának 82. ülése bői látni fogjuk, hogv igaz-e az az állítás, hogy I az állam is résztvesz a kartellekben, milyen vonatkozásban, milyen mértékben, és ennek következtében sokkal könnyebb lesz a helyze­tet megítélni. Rátérek a kisipar helyzetére. Itt örömmel állapítom meg, hogy amint a tegnapelőtt köz­readott félhivatalos közlemény bejelenti, a kor­mány jelentős intézkedéseket tesz a kis- ós középipar támogatására. A hitelkérdés, az ex­port fejlesztése terén Valóra váltja azokat az ígéreteket, amelyeket a kisiparosság jogos kí­vánságaival szemben annakidején tett. Ezért a kormányt elismerés illeti meg, de legyen sza­bad niég itt a kormány figyelmébe ajánlanom a kissipart érdeklő további megoldásra váró kérdéseket. Először is, a közüzemek versenyé­nek kiküszöbölését, amelyek a fővárosban és a vidéken még mindig megnehezítik az iparosok munkáhozjutását, azután a kontárkérdés ren­dezésénél kívánatos az ipartörvény idevonat­kozó paragrafusainak módosításával, a kontá­rok működéséi ék korlátozása és szigorú eljá­rás életbeléptetése. A közszállításoknál, ami nagyon fontos kérdés, a kisipar intézményes arányos réiszeltetése, a vállalati összegek kése­delem nélkül való kiutalása, ami nagyon fon­tos, döntő dolog. A bánatpénzek késedelem nél­küli visszautalása, mert ott hever a 'bánatpénz és az illető nem tuà magán segíteni, minden­felé kellene pályáznia, és ha nem szabadulnak fel a pér zei, lehetetlen helyzetbe kerül. További főkívánsága a kisiparosságnak, a generál-vál­lalkozói rendszer lehető mellőzése, és a szak­mánkénti kiírás. Még csak a generál-vállalkozókról akarom megjegyezni azt, hogy ha a generál-vállalkozók elszámítják magukat, esetleg tönkremennek, akkor az egész kisiparosság, mely nekik dol­gozott, elveszti az ő jogos keresetét. Ez olyan helyzet, 'amelyen feltétlenül változtatni kell, éppen a kisemberek védelme szempontjából. Most a szociálpoltika egyik legjelentősebb kérdésével, a társadalombiztosítással kívánnék foglalkozni. A társadalombiztosítás helyes és szociális szempontból üdvös elgondolás akkor, amikor annak gazdasági előfeltételei megvan­nak. Erőtlen magángazdaságok azonban túlzott szociális terhek alatt összeroppan, amint ezt már tavaly bátor voltam megjegyezni. Annak­idején kifejtettem, hogy milyen veszedelmek­kel jár a társadalombiztosításnak nagy mérték­ben való megszervezése, ami azután sajnos, nagyon gyorsan be is bizonyult. (Úgy van! tJgy van!) Az adózó társadalomnak egy ilytín óriási megterhelése, amelynek eredményét évek hosz­szú sora után is csak alig fogja élvezhetni, határozott könnyelműség volt a mai nehéz vi­szonyok között. Hiába volt minden figyelmez­tetés, ezekre a aggodalmakra mosolygással válaszoltak és megindult a Társadalombiztosító működése, amely eddig igazán sok bajt és nagy károkat eredményezett. Nincs igaza Vass József miniszter úrnak abban, amit márciusi beszédében mondott. mintha őt a felelősség nem terhelné a Társa­dalombiztosító bajaiért, mert a Társadalombiz­tosító hajainak ^oka elsősorban az, hogy az elő­irányzott járulékok^ csaik 56%-,ban folytak be, míg a táopénzszolgáltaífcásokat nagyobb mérték­ben vették igénybe. Mit bizonyít ez? Azt bizo­nyítja, hogy harcsaik 5fi% folyt be, akkor a tár­sadalom nem képes befizetni ezeket a terheiket. A táppénzek emelkedése pedig azt bizonyítja, hogy a nyomor, az éhség -és a mindenféle anyagi gondok között küzdő társadalmi rétegek 1930. évi június hó 2h-én, kedden. 273 között bizony a betegség is jobban terjed, és hogy itt sokkal nagyobb bajok vannak, mint amilyenekre előzetesen számítottak. A nagy deficit felelősségét ilyen könnyen nem intézheti el, mert jórészt szervezeti, ügyvezetési hibákra, elhamarkodottsagra és felesleges immobilizá­eiókra vezethető vissza. Mindezekért azok fele­lősek, akik a Tánsadalombiztosí/tó Intézetet létrehozták, és azt a mai napig, amíg az, auto­nómia meg nem alakult, tényleg irányították:. Legyen szabad itt rámutatnom a kis exisz­tenciák sérelmeire a Társadalombiztosítóval szemben. Beszédemben az előbb említettem a 24%-os késedelmi kamatot, amelyet kérlelhetet­lenül^ behajtanak, és amely bajon, úgy látom, miután a kormánynak e teikintetben nincs be­látása, csak egy uzsoratörvény fog .majd segí­teni, amely lehetetlenné teszi, hogy 24% kése­delmi kamatot számítson fel a Társadalombiz­tosító ' az o-knak a szegény embereknek, akik a Társadalombiztosító Intézetnek járó illetmé­nyeiket nem tudták befizetni. A bírságolás ne legyen defioitfedező jövedelmi forrás. Ma már derüre-borura bírságolnak, ha fizetni nem tud­nák, amit a miniszter úrnak mindenesetre tud­nia kell. Antiszociális és jogtalan az úgynevezett üzemutódlási rendszer. A gyanútlan kereskedők és iparosok bevonulnak abba a helyiségbe, ahol azelőtt olyan iparos lakott, aki tartozott a Tár­sadalombiztosítóinak és aíkkor rajta elődjének a tartozásait, akihez neki semmi köze sincs, egyszerűen behajtják. Ügy, hogy itt valami telekkönyvnek, kataszternek kellene szerepelnie, hogy miiindenki tudja, hogy bevonulhat-e a la­kásba, hogy van-e azon valami teher, amit az elődje után fizetnie kell, vagy nem. Ez abszur­dum és bár sok kifogást emeltek ez ellen, külö­nösen a kisipari társadalom részéről, mindez meghallgatásra nem talált, mert a népjólétet nem úgy fogják fel, hogy igazán a nép jólétét kell előmozdítani, hanem a szociális intézkedé­sek révén a népet agyonsanyargatni minden­féle fizetésekikel azért, hogy azután a Társada­lombiztosító deficitjét t fedezhessék és tovább­vihessék az ottani gazdálkodást. Még egy pár szót kívánok szólni a takaré­kosság kérdéséről. A takarékosságra az egész állami élet terén szükség van és e^ helyett nagy­zoló és fényűző pénzpoosékolást látunk, amit ez a szegény ország magának meg nem engedhet. Bátor vagyok itt egy dologra felhívni a köz­vélemény figyelmét. Nem tudom, törvényhozási intézkedés volna-e szükséges ahhoz, hogy meg­szüntessük azt az anomáliát és azt a betegsé­get, amely ma uralkodik, hogy kormányon lévő férfiak, miniszterek és államtitkárok, szóval be­folyásos pozícióval bíró urak elkezdenek épít­kezni, mindenféle intézményt felállítani és az­után ott függ az ő képük az illető intézmény falán, ott van a szobruk.ott van az épület falán a nevük. Ismerve az emberi hiúságot, bizonyos fokig egyes uraikat ez a ikörülmény viszi rá, hogy derűre-borúra ilyen építkezéséket végez­zenek. Ezt el kellene tiltani, de eltiltja nézetem szerint maga a jóízlés. Én sohasem leszek híres ember, de ha híres ember volnéík, amíg élek, meg nem engedném azt, hogy egy állami intézet, amelyet az állam pénzéből építenek, az. én neve­met viselhesse. A kultúrpolitika terén is olyan túlzásokat tapasztalunk, amelyek a« ország gazdásági erő­forrásait messze túlihaladják. A kultúra fej­lesztése csak ott indokolt, ahol megvannak a gazdasági előfeltételek, ahol. aizonban nyomor van, ahol mindenkinek nehézségei .vannak a mindennapi kenyér megkeresésénél, ott nagy 44*

Next

/
Oldalképek
Tartalom