Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-82

Az országgyűlés felsőházának 82. ülése kusok, akkor én azt mondom, hogy ilyen szociálpolitikusokra, akik így felkavarják a dolgokat, így szítják az ellentétet a kigazdák, a falu népe és a birtokosság között, nekünk nincs szükségünk (Helyeslés.) Eltekintve mindentől, ha ez, az intézkedés életbellép, — amitől, igazán azt mondhatnám, hogy az Isten mentse meg az országot — olyan drágasági hullám fog megint keletkezni, amely dnágasági hulláin következtében a birtokososztály azt az egypár garast, amelyet itt nyer, rá fogja busásan fizetni, annyira, hogy a birtokososztály ezzel semmi előnyt nem fog élvezni. Most még egyet. Az egész javaslat egy kedvezményes helyzetet teremt a búzára és a rozsra. Moist az egész világ általában foglalkozik azzal, hogy milyen túltermelés van búzában és főképpen rozsban, s a világpiacom menynyi áru van. Mi pedig most ilyen kedvezményes eljárással megszaporítjuk a búza- és rozsterületeiket. Természetes dolog, ha valaki azt mondja: ha a piaci áron felül kapok még három pengőt, akkor bevetem az egész birtokomat búzával vagy rozzsal. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Dehogy!) Nem ilyen túlzottan értem ezt, de igenis, hiába rázza a lejét a földművelésügyi miniszter úr, ez a holettajavaslat arra fog vezetni, hogy sokkal több búzáit és rozsot fognak vetni az országban. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: De nem minden területen!) Jó, hát nem minden területen. Annyi gazdaisági tudást csak feltételez rólam a földmívelésügyi miniszter úr, hogy ez, nem úgy értelmezendő, hogy ezentúl semmi mást nem fognak termelni, hanem úgy, hogy ahol lehet, és hogy még olyan területéket is, amelyek búzatermelésre nem alkalmasak, be fogják vetni búzával és rozzsal, mert azt hiszik, hogy ez. lesz a legjövedelmezőbb mezőgazdasági á|g. Ha tehát nem akarjuk fejleszteni a búzának és rozsnak termelési területét, mert látjuk, hogy a világpiaci ára olyan alacsony, hogy itt jóformán még a kivitellel sem tudunk boldogulni, mert hiszen rozsban óriási feleslegek vannak, akkor ne bíztassuk a gazdatársadalmat arra, hogy itt több búzát éis rozsot termeljen és ezzel még nehezebbé tegye az értékesítés helyzetét. Ez a javaslat tulajdonképpen semmi más, mint hogy visszavezet a kötött háborús gazdálkodási rendszerre és, természetes dolog, tág teret nyit a> spekulációnak, a csempészésnek, a háborúban tapasztalt batyúzásnaik. Valami kis tapasztalataim nekem is vannak ebben a, tekintetben, hiszen akkor egy pár hónapig közélelmezési miniszter voltam, és láttam, hogy sok vidéki malom visszaélt ezekkel a dolgokkal, nem igen hederített a rendeletekre; láttam, hogy tulajdonképpen mi folyt itt és tudom, hogy milyen batyúzás és csempészés fog folyni most, amikor határaink olyanok, hogy jóformán egyáltalában semmit sem lehet ellenőrizni. Ezt a, kormány is bizonyára nagyon jól tudja. Ez újabb veszedelmet jelent, amely veszedelem ellen mindenesetre védekezni kell, amire én figyelmeztetem a kormányt. Nem akarom a t. Felsőházat untatni azzal, hogy a spekuláció mennyire ki fogja ezt használni. Arról is lehet óráikig beszélni, miiképpen kezdődik a spekuláció, és miképpen fogják az egész dolgot kihasználni, különösen akikor, ha leszorítják a búza árát. S akkor jön az intervenció. Kérdem, honnan fogják venni a pénzt, — amelyre mindig azt mondják, hogy nincs — hogy az intervencióval a btíza árat bizonyos nívón tartsák? Ez is olyan veszedelem, amelynek minden kalkuláció, minden számítás nélkül nekirohanunk. 1930. évi június hó 2^-én, kedden. 267 Véleményem szerint, a javaslatot el kellejteni. E javaslat helyett egyszerű megoldási módozatot kell találni, amelyet én már régen ajánlok: átmenetileg a gazda részére a földadónak megfelelő termelési prémiumot kell nyújtani" — azt nem mondhatjuk, hogy ne legyen földadó — s ennek fedezetéről úgy gondoskodni, hogy ez más olyan bevételekből fedeztessék, amelyek a társadalom különböző rétegeire elosztva a fogyasztásra a legkisebb megterhelést jelentik és nem antiszociális adójellegűek. így például fogyasztási szesznek és a dohánygyártmány oknak további megadóztatásával, vagy az illetékek felemelésével könnyen volna pótolható ez a hiány. Tisztelettel ajánlom ezt a kormány figyelmébe, mert ezzel a nélkül, hogy antiszociális adót vezetnénk he, olyan összeget lehetne előteremteni, amely megfelel annak, amivel most a kormány a gazdákat támogatni kívánja. Most pedig áttérek a földmívelésügyi kormány működésének bírálatára. (Halljuk! Halljuk!) Örülök, ihogy most szerencsém van a földmívelésügyi miniszter urat itt látni, mert eddig meglehetősen ignorálta a tárgyalásokat. Súlyos kifogás alá esik ta földmívelésügyi kormány erdőgazdasági politikája. Eabehozatalunk értéke körülbelül 150 millió pengő. Kereskedelmi mérlegünk 1928-ban 355 millió pengő deficitet mutatott, tehát annak majdnem feléről van itten szó. Nagyon fontos dolog ez, és amikor a kereskedelmi mérleg kedvezőtlen volta félig a fabehozatáltól függ, akkor érdemes is ezzel a kérdéssel foglalkozni és érdemes intézkedéseket tenni, hogy ' a f abehozatalt a minimumra leszorítsuk. '(Mayer János földmívelésügyi miniszter: Igen!) Termelési statisztika nincs. Nálunk egyáltalában nincsenek olyan statisztikák, — szintén fösvénységből, zsugoriságból, a takarékosság jelszava alatt a statisztikát nem fejlesztették ki, annak ellenére, hogy kitűnő statisztikai hivatalunk van — hogy azokból minden egyes kérdésben hasznos konzekvenciákat lehessen levonni: pedig statisztika nélkül dolgozni nem lehet így tehát én is ^kénytelen vagyok azt mondani, hogy a hozzávetőleg 9 millió mázsa fafogyasztásnak — sajnos — csak 25%-át fedezi a hazai f atermoies. Mindent el kell tehát követni ennek a fabehozatalniak a csökkentésére. Ennek érdekében először is erdőgazdaságunkat kell fejleszteni, erdőinket szaporítani, fatermékeink versenyképességét pedig emelni. Az erdősítés terén nagyon kevés történt. A letarolt beerdősítetlen terület három év alatt 6300 holddal emelkedett. Az erdészeti felügyelet a legnagyobb mértékben hiányos. A legnagyobb szekatúrákkal dolgoznak a birtokosok ellen, hogy saját szükségletükre a legminimálisabb fát igénybe vehessék, erre a 3296. számú rendelet értelmében kénytelenek engedélyt kérni, az ellenőrzés azonban nagyon gyenge, mert az erdészeti főosztály úgyj.átszik más ügyekkel foglalkozik. Az ellenőrzés nagyon hiányos, ugyanakkor azonban további létszámcsökkentéssel állunk szemben. Az erdősítés holdanként körülbelül 100—120 pengő költséget jelent, ezt a költséget az a birtokos nem vállalhatja azért, mert hiszen ez 15—20 esztendőre való befektetés, amely neki abszolúte nem kamatozik; sőt a jövedelemadó kivetésénél a bruttó jövedelemből az erdősítés költségeit nem engedik: levonni. Adót fizet tehát az után, amit 15—20 évre jövedelem nélkül befektet. Azt hiszem, itt méltányos volna, hogy az állani bizonyos feaniatmenites kölcsönnel segítené az erdőbirtokosokat. (Maye» János földmívelésügyi miniszter: Segíti is!)