Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-80

220 Az országgyűlés felsőházának 80. ülé, ben a tekintetben, de fenntartom magamnak ezt a jogot akkorra, amikor a zárószámadások kerülnek majd tárgyalás alá. Átnézve azonban az 1928/29. évi zárószámadást, mégis egy nagyon érdekes, habár nagyon kicsi dolog jut eszembe, tudniillik az, hogy ott van egy előirányzat nélküli kiadás, namely magábanvéve nem nagy öszszeget jelent, de mégis jellemző, mert a Párizsi Magyar Egyesület megzavarodott ügyeinek rendbehozására az illetékes miniszter úr szükségesnek látta azt, hogy egy külön egyéniséget küldjön oda ki. Mármost kérdem, mire való külügyi képviseletünk, ha ilyen speciális missziókat kell nekünk ilyen kicsi és egyáltalán nem jelentékeny ügyekben teljesítenünk és ezért a miniszter hajlandó mindjárt túllépni a költségvetés kereteit? Azonban még egyéb okaim is. vannak, amelyek miatt a költségvetést nem szavazhatom meg. Talán nem találok ellenmondásra ebben a t. Házban, ha azt állítom, hogy a legutóbbi időkben — mondjuk a XX. század második és harmadik tizedében — nagy változások történtek a közgazdasági életben és a közgazdasági politikában. Ha Összehasonlítjuk a XX. századnak eddigi eredményeit azokkal, amelyeket a XIX. század ért el, nagy ellenmondásokat látunk. A fejlődésnek egészen más iránya van a XX. században, mint volt a XIX. században. A XIX. században ugyanis — amint mindnyájan tud, juk — a gazdasági szabadság jelszava volt a döntő, ez uralkodott mindenfelé és elterjedt a francia forradalom tanainak nyomán az a felfogás, hogy a szabadság, ha üt is sebeket, hogyha itt-ott vérontást is okoz, de magában véve képes arra, hogy ezeket a sebeket gyógyítsa. Az akkori egyének előtt mint végső cél és elérendő ideál az úgynevezett gazdasági harmónia lebegett, amely önmagától helyreáll az ő felfogásuk szerint akkor, ha az erőknek szabad játékot és szabad folyást engedünk. Ezek a nagyon sokszor emlegetett nagy ideálok azonban a valóságban szétfoszlottak. Annyira szétfoszlottak, hogy maga Anglia, amely leginkább állt a manchesterizmus és a szabadkereskedelem alapján, kénytelen volt annak a nagy nyomorúságnak következtében, amelyet éppen az erőknek ez a szabad játéka idézett elő, már a múlt századnak második évtizedében megkezdeni a gyári törvényhozást és azt tovább folytatni. A XIX. század vége felé, de még inkább a XX. században azután odáig jutottunk, hogy tulajdonképpen világszerte általánossá vált a sóhajtozás, a vágyódás és kiabálás az állami segítség felé, ami természetszerűleg az egyéni szabadságnak megszorítását és megnyirbálását jelenti. Méltóztassék azt venni, hogy a legutóbb lefolyt évtizedekben, különösen a háború alatt, de a háború után is az egyes gazdasági csoportok szervezkedése, ezek hatalmának megnövekedése milyen óriási arányokat öltött, úgyhogy ma például már szinte nem is csodálkozunk azon, ha a gyufa-tröszt hatalma az egész földet átkarolja és jóformán minden országot kezébe kerít. Hiszen vannak más ilyen csoportok is, a petróleummal is körülbelül így van, a cérnával és nem tudom, mi minden más cikkel is. Ha azonban így áll a dolog, akkor azután előáll az az egészen érdekes helyzet, hogy míg mi minduntalan az állami mindenhatóságot kívánjuk, az állam ezekkel szemben tehetetlennek bizonyult és ezek hatalmán az ő hatalma megtörik. Mármost ha én azt keresem, hogy vájjon ezeknek a megváltozott viszonyoknak mennyiben tesz eleget ez a költségvetés, amelynek tárgyalásáról itt szó van, azt kell mondanom, hogy a >e 1930. évi június hó 21-én, szombaton. legkevésbbé sem, mert az állami mindenhatósággal szemben természetszerűleg az egyéni iniciativa fejlesztésére kellene a súlyt helyezni. En ezt ebben a költségvetésben nem találom, sőt azt találom, hogy a miniszter uraknak — ami megérthető — igen nagy önmegtartóztatásával és, mondjuk, talán keserűséggel jár, ha arról van szó, hogy saját hatáskörüket, ha csak időlegesen is, korlátolni engedjék. Az alsóházban is megnyilvánult az a felfogás és meggyőződés, hogy ezeknek a megszorításoknak legfeljebb rövid időre szabad érvényesülniük, azután újból kell sok beruházás, ha máskép nem, külföldi kölcsönök révén és hogy a tevékenységnek szűkebb körre szorítása az állam részéről csakis szükség esetén fogadható el. De én azt hiszem, hogy ennek a szükségnek be kell következnie akkor, ha belátjuk, hogy az állami mindenhatóság szükségszerűi eg hovia vezet és éppen azért ez a főszempont arra vonatkozólag, hogy én ezt a költségvetést a magam részéről ' elfogadni a legjobb'akarat mellett sem tudom. Hogy mit jelent az említett nagy konszernek kiterjedő hatalma és befolyása, arra vonatkozólag legyen szabiad egy dolgot felemlítenem, amely kevesek előtt ismeretes és amely igazán belevilágít a jövőbe és megvilágosítja a jövő fejlődés útjait. (Az elnöki széket gróf Széchenyi Bertalan foglalja el.) Egy igen nagyon hatalmas konszern, amely nemcsak Európában hatalmas, hanem amelynek szálai és befolyása Amerikára is kiterjednek, amely egyike a legvirágzóbb vállalkozásoknak, a legutóbbi időben, tekintettel arra, hogy mindent meg kell tennie az iránt, hogy prosperitását biztosítsa, és miután igen nagy érdekei forognak kockán, fél attól és meg akarja előzni azt, hogy esetleg valamely felfedezés révén az ő egész eddigi beruházásai, alkotásai egészben vagy részben meddőkké,tétessenek. Ha az a forrás, amelyből ezeket az adatokat merítem, nem tévedett, — pedip- azt hiszem, nem tévedett — arra határozták el magukat a konszern vezetői, hogy valóságos kémszervezetet tartanak fenn és kémlelik azokat a műhelyeket, kémiai és egyéb laboratóriumokat, ahonnan olyan felfedezések kerülhetnének napfényre, amelyek az* ő vállalatuk prosperitását megdönthetnék, és ha ebben a tekintetben valamire akadnak, a pátenst vagy az illetőt, aki a pátenst kérné, a maguk részére megnyerni, leszerelni vagy talán elnémítani is szükségesnek találják. Ezt rendkívül érdekes és jellemző vonásnak tartom, mert egészen bizonyos, hogy ez a dolog utánzókra is fog találni. Azt is meg kell mondanom azonban, hogy a költségvetés el nem fogadása tekintetében az is befolyásolt engem, hogy az éri régi meggyőződésem szerint a mezőgazdaság az alatt a száz év alatt a XIX. században, amikor az ipar és a kereskedelem oly óriási mértékben fellendült, nem találta meg azt a támogatást, amelyet megérdemelt volna. Hiszen ha az ember mélyebbre akar hatolni ezeknél a kérdéseknél, elriasztó dolgokat fog találni. Mindnyájan tudjuk például, hogy a francia forradalom tulajdonképpen azzal a jelszóval indult meg, hogy fel kell szabadítani a parasztságot az ő jobbágyi lekötöttségéből, meg kell nyitni rá nézve a szabad fejlődés lehetőségét. Es nagyon objektív kritikusok és történetírókra, például a híres Sybelre hivatkozhatom, hogy körülbelül ötven évvel, ha ••• nem hatvannal, ! a francia forradalom lefolyása után azt kon-