Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-80

Az országgyűlés felsőházának 80. ülése hogy «e díszterítők ára egyenként 15.000 pengőt tett ki e a mutatkozó többlet az építkezésekre engedélyezett, hasznos beruházási hitelek felhasználásával kapcsolatban azoknak a bevételeknek terhére van elszámolva, amelyeket a vállalkozók kereseti összegeiből vontak le». A t. miniszter úr tehát az építési vállalkozók költségeiből 'bizonyos összegeket levont. Az állami számvevőszék, mint az 1897 : XX. te. 21. §-ában foglalt rendelkezésekkel össze nem egyeztethető eljárásnak helyesbítéseként, felkérte a minisztert a kérdéses összegek szabályszerű elszámolására, de megiegyzi, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre. A t. miniszter úr tehát magas paripára ült és azt mondotta a számvevőszéknek: sic volo, sic jubeo, én" ezt így akarom. A vállalkozók kereseti összegeiből eszközölt levonásra vonatkozólag előadja a jelentés, hogy a szegedi és debreceni építkezések során a miniszter az egyetemek díszítési költségeire a vállalkozókkal kötött szerződés alapján az érvényes kereseti összeg fél százalékát levonásba hozta, a levont összegeket pénzintézetekben helyezte el és alapszerűen kezelve olyan kiadások teljesítésére használta fel, amelyekre a a állami költségvetés nem adott felhatalmazást. A t. miniszter úr tehát elköltött az egyetemi építkezéseknek díszítésére olyan pénzösszegekét, amelyeket az országgyűlés neki nem szavazott meg. (Tovább olvassa):" «A miniszter eljárását a legfőbb számvevőszéknek annál is inkább észrevétel tárgyává kellett tennie, mert az a körülmény, hogy a vállalkozó kereseti járandóságából bizonyos levonások történtek, feltétlenül azt vonja maga után, hogy azokat a vállalkozók belekalkulálják ajánlati összegeikbe és így végeredménytben azt is az államháztartás viseli.» (Ügy van!) Világos, ha levonnak a költségvetéseikből bizonyos összegeket, hát belekalkulálják újra és az államkincstárnak azt kétszer kell megfizetnie. (Tovább olvassa): «A művészeti célok támogatásánál mutatkozó túlkiadásból 878 pengő 34 fillér egy teadélután költségeire esik, amelynek indokolásául a miniszter előadja, hogy a válságba jutott magyar művészek problémáinak, az egybehívott művészekkel való megvitatását, ennek kereteiben kevésbbé kötött eszmecsere útján alkalmasabbnak vélte.» Hát kérem én is nagyon sajnálom a magyar művészeket, azok is «arme Teufel», mint mondják, akiknek alig van betevő falatjuk. Azt kérdezem a t. miniszter úrtól, hol van ma az a foglalkozási ág, amely nem került volna szintén válságba. Most jön a java! (Tovább olvassa): «A nem állami iskolák támogatásánál 50.000 pengős túlkiadást okozott a tihanyi félszigeten kulturális intézmények felállításának céljaira megszerzett területnek a szomszédos mocsaras legelő megszerzésével való kiegészítése. A .miniszter indokolása szerint ezt a mocsaras területet fel kell tölteni.» Kérem, méltóztassanak elképzelni, hogy egy mocsaras terület feltöltése mibe kerül, mert másképpen az említett kultúrintézmények közegészségügyi érdekei nem voltak biztosítva. Mármost ami a felekezeti iskolák támogatásánál előállott túlkiadást illeti, amely 50.000 pengővel áll kapcsolatban, megvallom egészen őszintén, nem tudom megérteni, hogy a felekezeti iskolák támogatása milyen kapcsolatban van a mocsaras legelőkkel. (Derültséa.) A faktum azonban az, hog^ azt a mocsaras legelőt 50.000 pengőért meg kellett venni, azt a mocsaras legelőt űira fel kell tölteni, ami ismét megint legalább 50.000 pengőbe fog kerülni és FELSŐHÁZI NAPLÓ. V. 1930. évi június hó 21-én, szombaton. 217 így végeredményben százezer pengőbe kerül a t. miniszter úrnak kedvtelése, hogy a halak mocsárszagmentes oxigént fognak bele-, helni. (Derültség.) Hát kérem, ha ez nem az állami vagyonnak minden indokolás nélküli pazarlása, akkor igazán nem tudok erre más kifejezést találni. A miniszter úrnak ezzel a ténykedésével szembe fogom állítani a miniszter úr két másik ténykedését. Nem is olyan messzire attól a tihanyi félszigettől, délnek a Dráva felé van egy szegény telepes község, amelynek a lakói földhöz ragadt szegények, Takács Jánosok, akik alig-alig tudnak adózási kötelezettségeiknek' eleget tenni. Ennek a telepes községnek az a szerencsétlensége, hogy az ő szomszéd községében levő iskola annyira túl van zsúfolva, hogy 30 iskoLaköiteles gyereket már nem tudott befogadni. A minisziter úr most erre a telepes községre ráparancsolt, hogy tessék állandó iskolát építeni, tessék azt az állami iskolát fenntartani és mindezekre a t. miniszter úr tárcája terhére 8000 ^engő segélyt helyezett kilátásba. A telepes község azt mondotta, hogy erre mi nem vagyunk képesek. Ha at. miniszter úr a mocsaras legelő 100.000 pengőjének csak a harmadrészét odaadta volna annak a szegény nyomorult községnek, az az iskola ma már valószínűleg fennállana, így pedig az iskolából nem lesz semmi. Egy más hasonló ilyen eset történt egy felvidéki községben, ahol a lakosok 90%-a az evangélikus-református felekezethez tartozik, a hátralevő 10% pedig római katholikus. Ezek a lakosság legszegényebb részét képezik, törpebirtokosok, gazdasági cselédek etc. Ezeknek 15 kilométert kell gyalogolniok, hogy elérjék a legközelebb levő római katholikus templomot. Ez nyáron még osaik megjárja, télvíz idején azonbian lehetetlen és így ennek a 10 százalék római katholikusnak az volna az óhaja, hogy tudna egy kis kápolnát építeni, ahol legalább a sátoros ünnepek alkalmával nekik szentmisét tudnának mondani. Az ottani birtokos'adott nekik egy ingyen telket kápolna építésére, de olyan szegények, hogy nem tudják megépíteni. Folyamodták a t. kultuszminiszter úrhoz, hogy segítse meg őket ebben a szándékúikban. A t. miniszter úr még válaszra sem méltatta ezt a kérelmet. Itt úgy-e, látjuk az egyik oldalon az állami vagyonnak indokolatlan pazarlását, a másik oldalon pedig látunk egy kicsinyes szűkkeblűséget. Az a nagymérvű t elkeseredettség és elégedetlenség, amely ma széles nép rétegekben észlelhető, nagy részben ezekre az okokra vezethető vissza. Hiába magyarázom a népnek, hogy az a halbiológia milyen nagy, tudományos fontossággal bír, nem fogják nekem elhinni. De látják, a legegyszerűbb emberek is látják, hogy azok a nagy tudományos t intézmények milyen óriási pénzbe kerülnek és amikor az ő egyszerű szükségleteikről van szó, amikor egy iskoláról vagy kápolnáról van szó, akkor az államhatalom ridegen elzárkózik attól, hogy nekik segítséget nyújtson. Ezekből az okokból keletkezik nagyrészt a mai elkeseredettség és a maii nagymérvű elégedetlenség. (Felkiáltások a jobboldalon: Igaz! Ügy van!) Kötelességemnek tartom még • kijelenteni, hogy a régi időkben, Tisza Kálmán idejében, ha az állami lesrfőbb számvevőszék egy miniszter működéséről olyan bizonyítványt állított volna ki, mint amilyen bizonyítványt a Legfőbb Állami Számvevőszék most a t. kultuszminiszter úr működéséről kiállított, abban az időben a miniszter levonta volna a konzekvenciákat és a bársonyszéket elhagyta volna. ' A Legfőbb Állami Számvevőszék foglalko36