Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-77

156 Az országgyűlés felsőházának 77. — és ezt semmiképpen sem kritikaképpen mondom, de megvan az oka, hogy miért mondom 1

— akik velem szemben az ősi keresztény -politikai és társadalmi bajnokokkal szemben a keresztény egységet féltik, mondom, azok között sokan vannak, akik most vezérkednek, akiket ama régi, nehéz, vészes, zivataros időkben nem láttam a keresztény egység táborában és a keresztény gondolat védelmezői között. Már most az a kérdés, t. Felsőház, hogy vájjon az a pártalakítás, amelyet a miniszterelnök úr ő excellenciája nézetem szerint nagyon bölcsen — most is ezt vallom — a felszínre hozott, valóban megbontotta-e a keresztény tábort, mert most már nem gondolatról, hanem táborról van szó. A táborba végre összeverődhetne'k nagyon «sokan, olyanok is, akik talán nem. százpercentes katonái a tábor élén a levegőben csattogó lobogóknak. Ezekre nem is lehet túlságosan sokat számítani és az okos poltikai taktikus az ilyen elemekre nem is számított soha. Én azonban azt állítom, t. Felsőház, hogy ahogy van nagy politikai imperializmus, éppúgy lehet kisebb pártpolitikai értelemben vett imperializmus is és ahogyan azok az államok, amelyek nagy politikai és gazdasági imperialisták, külső politikájukban gyakran elfelejtették egyrészt önmagukról, hogy csakugyan az imperialisztikus politikának rabszolgáivá lettek, másrészt pedig a saját táboruk megítélésében emez. imperializmussal szemben talán tévedtek: éppúgy meg-törtéiihetiik a politikai párt-imperializmusn/ál is, hogy egy-egy vezérember vagy csoport azt gondolja, hogy az a gondolat, amely saját képére és hasonlatosságára mint pártpolitikai gondolat született meg, valóban az egész polgárságnak, vagy mondjuk az egész keresztény polgárságnak lehet józanul és okosan a pártprogrammja. Ez már optikai csalódás. Maga a keresztény gondolat politikai vértezetben anynyiféle formában tud megjelenni és annyiféle ember annyiféle meggyőződést őriz a lelkében, hogy egy ilyen pártpolitikai imperializmus a keresztény gondolat alapján szinte eleve lehetetlenné teszi azt a reménységet, hogy minden keresztény ember azon párt (lobogójának legyen a százpercenites követője. És ahogyan tehát tévednek az államok a nagy politikában, amikor azt hiszik, hogy minden egyes polgár helyesli az ő imperialisztikus politikájukat, éppúgy tévedhetnek a pártvezéreik is, amikor azt gondolják, hogy Budapesten nem tudom hány — mondjuk 800.000 — keresztény ember, közül annyi felnőtt keresztény ember valóban követheti is azt a lobogót. De nemcsak erről van szó, t. Felsőház, harem arról van szó, hogy egy keresztény politikai irány nemcsak a megkeresztelt emberekre kell hogy számítson, mert hiszen akkor exkluzívvá' válik és a saját fejlődését szorítja határok közé, hanem számítania kell a polgárságnak azokra az elemeire is, amelyek ha nem is tartoznak a keresztény táborba vallási szempontból, kétségkívül a keresztény politikai gondolat bölcs, mérsékelt guvernementális irányához rokonoknak érzik magukat. És ilyenek — hál' Istennek — Budapesten a nem keresztények között is solkian vannak. Mármost a miniszterelnök úr elgondolása az volt, hogy a pártpolitikai imperializmus vonzó ereje nyilvánvalóan nem fog kiterjedni Budapest keresztény közönségének egy jelentékeny részére s nem keresztény közönségének is arra a részére, amely pedig egyébként guvernementális politikai értéket reprezentál. Szükség yolt tehát arra, *— és állítom? hogy ése 1930. évi május hó lU-én

f szerdán. most is szükség van rá — hogy egyrészt egy intranzigens keresztény gondolatot a. lobogóján viselő oárt legyen — és én sohasem volnék arra kapható, hogy ezt a pártot" gyengítsem • valóságos birtokállományáhan —ellenben szükség van arra is, hogy azok a polgárelemek, amelyek különböző világnézetűek, de még mindig a guvernementális politika irányában s nemzeti és keresztény gondolat alapján állanak, vagy reá tudnak helyezkedni, ennek a politikai iránynak megnyeressenek. Ez volt megfontolása — szerény véleményem szerint igen bölcsen — a miniszterelnök úrnak, amikor azt a középpártot megalkotta, amely munka azután nem is volt eredménytelen. En a politikai bölcseségnek mindig igen nagy csodálója vagyok, mélyen tisztelt Felsőház s amikor helyesnek látom a célkitűzéseket, amelyekre építeni kívánnak, meglevő értékek rombolása nélkül, igen szívesen állok oda az építők közé, tekintet nélkül arra, hogy esetleg minő dekorációt kapok politikai mellemre. Odaálltam tehát a budapesti polgárság eme széles rétegeinek megszervezése mellé is és azzal a váddal szemben, hogy én a politikai keresztény egységet segítettem megbontani, kijelentem, hoey büszkén vállalom a felelősséget akkor tett lépésemért, s nem ' változtam efíy szemernyit sem ebben a felfogásomban. Most is azon a nézeten vagyok, hogy békesség és virágzás az intranzigens keresztény gondolat politikai» községpolitikai lobogójának, de azonkívül igen értékes, igen széles polgári rétegek vannak még a székesfővárosban, amelyeket egy bölcs politikai taktikának törekednie kell meghódítani a sruvernementális irányok részére, nehogy eltérjenek a szélsőbalra, mert hiszen ha ezek a polgári elemek a szociáldemokráciának, ami még rosszabb: a radikalizmusnak, ami még rosszabb: a kommunista irányzatnak, a felforgató irányzatnak a táborába csapódnak, akkor nyilvánvaló, hogy az egyik oldalon meglesz ugyan az intranzigens, százszázalékos keresztény lobogó, de a másik oldalon ott lesz egy elkeseredett és roppant^ erős feszítő erővel rendelkező politikai szélsőség, amely szét fogja robbantani a városházán a keresztény és nemzeti gondolat , uralmát. Én, tisztelt Felsőház, nem kívántam semmiképpen sem a magam védelmében, sem a miniszterelnök úr taktikájának védelmében, sem a távollevő Ripka főpolgármester úr védelmében felszólalni. A főpolgármester úr meg fogja találni a módot arra, — ha van válaszolni valója — hogy a legnagyobb nyilvánosság előtt válaszoljon majd. A miniszterelnök úr taktikája^ önmagáért beszél és feltétlenül helyesnek ítéltetik. Hogy nem a miniszterelnök úr taktikája és nem a kormánynak egy kereszténypárti minisztere bontotta meg a keresztény gondolat egységét, az azzal is ^bizonyítható, íhogy végre talán a Friedrich-csoport kivonulását mégsem méltóztatik Szigeti ő méltóságának az én számlám teherrovatára írni. Pedig ez is a keresztény egység megbontásaképpen jelentkezik — a nélkül, hogy én a Friedrich-féle csoport kilépéséről kritikát kívánnék 'mondani. Bocsánatot kérek, mélyen t. Felsőház, azért, hoey ennyi időre igényfeevettem szives figyelmüket, és különösen azért, hogy a magam dolgában szólaltam fel. Én éveken keresztül azon az alapon állottam, hogy akármit beszéltek rólam, nem feleltem rá. Ellenben a gutta cavat lapidem elyét mégis csak figyelembe kell venni,