Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-77

Az országgyűlés felsőházának 77. ülés> értekezleten előkészíteni. Ez nem jelent mást, mint a tanács visszaállítását, ha nem is hatáskör, de véleményadás tekintetében. Ez nem a közigazgatás egyszerűsítését, (hanem annak komplikáltabbá tételét jelenti. Mi a törvényjavaslatban arra is igyekeztünk, liogy bázist adjunk a közigazgatás egyszerűsítésének további lehetőségére is. A javaslat nem tartalmaz tiltó rendelkezést; a polgármester annyiszor, ahányszor szükségét látja, megteheti, de kötelező rendelkezést beállítani erre akkor, amikor egyéni felelősséggel intézi a dolgokat, ismét nem tartanám helyesnek és célszerűnek, eltekintve azoktól a szempontoktól is, amelyeket megelőzőleg említeni ibátor voltain. Megvan adva a lehetőség a polgármesternek, hogy meghallgassa azokat az ügyosztályvezetőket, — nem az összeseket, akiknek abszolúte semmi érdéköltségük nines az illető ügy elintézésénél — erre megvan a módja és meg is fogja hallgatni az ügyosztályvezetőket azokban az ügyekben, amelyekben érdekelve vannak. Éppen ezért feleslegesnek tartom a határozati javaslat elfogadását, miért is kérem annak elvetését. (Helyeslés.) „ Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 49. § meg nem támadtatván, kimondom, hogy az elfogadtatott. A szakaszhoz Szigeti János ő méltósága határozati javaslatot nyújtott be, amelyet itt fogok szavazásra bocsátani, de amelyet előbb fel fogok olvastatni. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a határozati javaslatot felolvasni. Latinovits Endre jegyző (felolvassa a határozati javaslatot). Elnök: Felteszem a^ kérdést: méltóztatnak-e. Szigeti János ő méltósága most felolvasott határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) Ha nem, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. A népjóléti és munkaügyi miniszter úr ő excellenciáj'» kíván szólásjogával élni. Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter: Nagyméltóságú Elnök TJr! Mélyen t. Felsőház! Bocsánatot kérek, hogy a magas Ház figyelmét kérem néhány percre és bátor vagyok igénybe venni annak kapcsán, hogy Szigeti János felsőházi tag úr ő méltósága megelőző valamelyik nap íartott beszédében, bár nevemet nem említve, de rám is vonatkozó kijelentést tett. Nevezetesen beszédének illető része, ahol arról beszélt, hogy a kormány, nevezetesen gróf Bethlen István ő excellenciáj a új pártnak az alakítását tartotta^ szükségesnek a székesfővárosban, a gyorsírói jegyzetek szerint így szól (olvassa): «Mi legyen tehát az új jelszó? A szeretet és az alkotó munka. A miniszterelnök úr annakidején a Délivasútnál szakadó esőben és a Budai Dalárda asszisztenciája mellett kiadta a jelszót, in meinem Lager ist Oesterreich! Jöjjetek ide mindnyájan, akik szomjúhozzátok a szeretetet. Kiket szeretett az új párt, amelyet a plakátok az akkori kormánybiztos után neveztek el? Mindazokat, akik más pártban voltak. Es amikor a választás után a 20— 21 tagú párt kiegészítette magát a dezertőrökkel és a kinevezettekkel, egyúttal kinevezte magát a mérleg nyelvének, csodálatosképpen azonban ez a nyelv, mint nyelv, mindig csak a jobboldal felé mutatkozott. Az új párt a fővárosban bontogatta a keresztény egységet, olyan párt érdekében, amelynek nevében ma is ott van a keresztény és keresztyén jelző és olyan miniszternek aktív támogatása mellett, aki a keresztény gazdasági és szociális párt részéről foglal helyet a kormányban és felszívta főkép1930. évi május hó ík-én

s szerdán. 155 pen azokat az embereket, akik mindent a kormánytól várnak, akkor, amikor a kormány szüntelenül arra figyelmezteti a társadalmat és a gazdasági egyedeket, hogy ne várjanak mindent a kormánytól». . Mélyen t. Felsőház! Természetes, hogy ami a felszívott emberek karakterisztikumára vonatkozik, ez engem kevésbbé érdekel. Azt hiszem azonban, hogy nagyon fogja ezeket az embereket érdekelni az a meglehetősen súlyos megállapítás, hogy egy nagy szerepet játszó pártnak tagjai olyanokból állanak, akik mindent a kormánytól várnak. Ezt azonban nyilván majd ők el fogják egymás között és Szigeti János mélyen t. felsőházi tag úr ő méltóságával igazítani. Itt azonban egy más gondolat vettetett fel, nevezetesen az, hogy a keresztény gondolat egysége bontatott meg és hogy ehhez én a magam miniszteri és főpapi mivoltában asszisztáltam. Ez már olyan kijelentés, amely meglehetősen gyakran elhangzott a korábbi időkben. Nem tartottam szükségesnek ezzel a kérdéssel foglalkozni, itt azonban olyan magas helyen hangzott el, hogy valóban indokolt hozzá némi reflexiókat fűzni. Megjegyzem, hogy a legkülönbözőbb jelzőket kaptam már eddig meglehetősen hosszúra nyúlt politikai pályafutásom alatt. Voltam már hecckáplán, voltam ultraradikális katholikus, voltam azután ó-katholikus, annak idején, amikor a Sonntagszeitung megjelent AusztriáBan és egy új katholikus mozgalom indult meg. Bocsánatot kérek, hogy szerény személyemmel foglalkozom, (Halljuk! Halljuk!) nemrégen pedig egy munkásértekezleten a miniszterelnök úr nem kis derültségére, felfedeztek engem szociáldemokrata oldalról ó-liberálisnak. Megjegyzem, hogy abban az időben, amely időkre Szigeti János ő méltósága szíves volt felszólalását vonatkoztatni, szintén volt egy olyan jelző, amelyet itt némi vonakodással vagyok bátor csak említeni, neveztesen akkor rothadt keresztény voltam. Méltóztatnak tehát látni, hogy meglehetősen nagy skálája az ordóknak díszíti politikai lelkem mellét. Ezek között, ami leginkább kiütközik a szürkeségből és a meggondolatlanságból, amellyel ezek a jelzők adattak, az, hogy megbontani segítettem a keresztény egységet. T. Felsőház! Keresztény egység vagy van, vagy nincs. Ha van, akkor azt nem lehet megbontani.- ha nincs, akkor pedig meg kell csinálni- (Helyeslés balfelől.) Lehet, hogy gondolnak keresztény egységet valahol, ahol az tulajdonképpen nincsen meg, mert hiszen az egységet kétféleképpen lehet érteni. Először elméletben, a gondolat elméletében, a gondolat erejétvei. tartalmával, és azoknak tábora szerint, akik követik ezt az egységesnek gondolt keresztény gondolatot és erre esküsznek. A keresztény gondolat elméleti egységét nem bontottam meg, a mellett szakadatlanul küzdöttem olyan időkben, mikor a keresztény gondolatról sem ebben a Felsőházban a pirosgombos reverendás főpapokon kívül és egynéhány igen magasállású úron kívül nem is lehetett még szó a régi liberális időkben, az alsóházban pedig majdnem vogelfrei volt a keresztény gondolat dogmatikus értelemben is és politikai értelemben is. Abban az időben is a^ keresztény gondolat egysége mellett, az elméleti és gyakorlati védelme mellett voltam már, egy életet beledobtam a küzdelem serpenyőjébe nagyon sok velem együtt ismeretlen ember társaságában, akik közül sokan az ismeretlenség szürkeségében végleg megmaradtak, egynéhánynak nevét felkapta a közvélemény, ezek között azonban,