Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-76

136 Az országgyűlés felsőházának 76. ülése 1930. évi május hó 13-án, kedden. szabad csak egypár példát kiragadnom, egypár bizonyítékot előadnom, minthogy nem akarom túlságosan hosszú ideig igénybevenni a t. Felsőház türelmét. (Halljuk! balfelöl.) Ha egy községi üzem tényleg jobban és olcsóbban tudna szállítani, mint a magángazdaság, ha kedvezőbben tudná kielégíteni a szükségleteket, mint a magángazdaság, akkor elsősorban Budapest székesfőváros kenyérgyára volna az, amely szociális feladatánál fogva a legszükségesebb, a legnélkülözhetetlenebb kellene hogy legyen. Mármost mit derített ki a kamara megállapítása a székesfővárosi kenyérgyár működéséről? A kamarának erre vonatkozó jelentését az^ említett könyvből vagyok bátor szószerint citálni (olvassa): «Budapest törvényhatóságának közgyűlési határozata szerint a kenyérgyári üzem eredetileg hangoztatott rendeltetése az volt, hogy barna kenyér termelésére rendeztessék be, mellyel hivatva lett volna a szegényebb néposztály^ kenyérszükségletét olcsón biztosítani. A határozattal ellentétben a kenyérgyár ma már öttípusú kenyeret gyárt és mint saját adatai igazolják, éppen a barna kenyér termelésére fekteti a legkisebb súlyt. Megállapítottuk, hogy a kenyérgyár a hangoztatott' szociális feladatkörnek aligha kíván megfelelni akkor, amikor a fővárosi kenyérgyár termékeit forgalomba hozza, mert az élelmiszerüzem fiókjai barna, kenyérből alig tartanak raktárt. De még kirivóbb a hangoztatott és tényleg betöltött szociális feladatkör közötti kiáltó ellentét akkor, ha megállapítjuk, hogy éppen ennél a szegényebb néposztályok részére szolgáló kenyérnél az üzemi és a magánvállalkozói árak között az utóbbiak javára lényeges eltérés mutatkozik, vagyis, a magánvállalkozás elégíti ki olcsóbban és egyforma minőségben a kenyérszükségletet. A rendelkezésre álló hivatalos statisztikai adatok szerint az üzem 1928. decemberében a barna kenyeret 30 fillérért hozta forgalomba, ugvanakkor egyéb gyári barnakenvérnek ára 30—32—34 fillér volt. 1929. augusztusában a községi kenyérgyári barnakenyér ára 36 fillér volt, ugyanakkor egyéb sryári barna kenyér r ára 32—33—36 fillér. (Bittner János: Árdrágítás!) 1929. december havában a kamarának irodája kir. közjegyző közben jöttével vételpróbákat eszközölt, amikor is a községi élelmiszerüzem fiókjaiban tapasztalt 34 filléres barna kenyérárral szemben ugyanazon körzetben 28 filléres pékkenyérár lett megállapítva. Az élelmiszerüzem félbarna kenyere 38 filléres áron árusíttatott. ugvanazon eladási körzetben pedig a pékeknél 36 fillér volt a félbarna kenyér. Az összes vásárolt kenyérpróbákat» — amelyek, ismétlem, közjegyző által vásároltattak — «a kamara átadta a m. kir. gabona- és lisztkísérleti állomásnak minőségi vizsgálat céliából, mely intézmény vegyvizsgálat útján állapította meg. hogy a községi és az egyéb kenyérfajták között sem nyersanyagban, sem minőségben jelentős különbséget nem talált». Íme, így fest egy községi üzem termelése, amelyről közjegyzői megállapítással kiderült, hogy áruja 5 egész 20%-kai drágább, mint a magángazdaság által termelt árú, minőségben pedig semmivel sem jobb. Pedig.az ilyen üzemek a közszállításoknál előnyben részesülnek, a község pénzével dolgoznak, melyek ezeket olcsó hitellel is ellátják adó, városi vám és mindenféle egyéb kedvezményeket élveznek, amiknek segítségével tényleg lekoinkurrálhatnák a magángazdaságot, ha az a gazdálkodás, amely ezekben az üzemekben folyik, nem tenné ezt lehetetlenné. De mégis nagymértékben károsítják ezek az üzemek a kereskedelmet és az ipart azáltal, hogy a forgalomnak, a fogyasztásnak egy lényeges részétől — hiszen ez már amúgy is nagyon lecsökkent — megfosztják a magángazdaságot. Legyen szabad még egy másik példát is felhoznom az üzemek olcsóságára és gazdálkodására nézve. Ha van egy üzlet, amely az utóbbi években is mindig jól ment, az a koporsóüzlet, amelyre már Gaár ő méltósága is rámutatott. Koporsó az egész idő alatt mindig kellett, ebben nagy volt a forgalom, s ez a koporsóüzlet a fővárosnak monopóliuma volt. Lássuk most már, hogy a főváros ezt a monopóliumot mire használta fel. (Halljuk/ Halljuk!) Ismét a kamara könyvéből idézek: «A fővárosi temetkezési intézet, amelynek községesítését azzal indokolták meg, hogy meg kel] védeni szociális szempontból az elhunytak hátramaradottait a temetkezési magánvállalatok uzsorájával szemben, ez a községi üzem a következő árakat számította fel. Egy rendes, nikkel érckoporsóért 500 pengőt számít: ugyanez a pestkörnyéki magánvállalatoknál 400 pengő, 1913-ban — tehát békében — 340 pengő volt. II, osztályú érckoporsónál községi ár 200 pengő, pestkörnyéki ár 150 pengő, békeára 110 pengő

% Egy közönséges fa-sírláda a községi üzemnél 70 pengő, pestkörnyéki vállalatoknál 55 pengő, békében volt 40 pengő. Egy V-ik osztályú fenyőfa-koporsó, tehát a legolcsóbb, a legszegényebb néposztályoknak való koporsó a községi üzemnél 31 pengő 20 fillér, pestkörnyéki vállalatoknál 27 pengő, békében 18 pengő volt. Ez az a községi koporsógyár, amelynek monopóliuma volt, s amely 15-től 40%-ig számította drágábban a koporsókat, mint a magánvállalkozás

; Mikor ^edig — mint arra Gaár ő méltósága is már rámutatott — az a községi üzem, amely legfényesebben volt foglalkoztatva és amelynek monopóliuma volt a miniszter úr ő excellenciájának meghagyásából, kénytelen volt felszámolni, akkor ez a mononolisztikus üzem, magas árai ellenére, nem 50.000

; hanem úgy emlékszem több mint 80.000 pengő deficittel zárult. így festenek, igen tisztelt Felsőház, a közsé,gi üzemek szolgáltatásai, ilyen a gazdálkodásuk, ha a kormánynak, a köznek egyszer alkalma van azokba betekintést nyerni. Ez azonban nem egykönnyen sikerül, mert hiszen tudjuk, hogy ezeket a községi üzemeket csakis a székesfőváros úgynevezett kis házi bizottságai ellenőrzik. Ezt a körülményt, a székesfővárosi üzemeli ellenőrzését különösen ajánlom ő excellenciájának figyelmébe. Minthogy az indokolásból azt látjuk, hogy ő excellenciája a belügyminiszter úr készül a fővárosi üzemek ügyét egy külön törvényjavaslatban rendezni, felvetem azt a gondolatot: nem volna e helyes, ha ő excellenciája ebben a készülő törvényjavaslatban intézkednék aziránt, hogy az összes községi üzemek hites revizorok vagy még helyesebben a Pénzintézeti Központnak revizióia és ellenőrzése alá bocsáttassanak. (Mozgás.) Több bizonyítékot hozhatnék fel még a székesfővárosi üzemek gazdálkodására és teljesítményére nézve, nem kívánok azonb'an túlságosan visszaélni a tisztelt Felsőház figyelmével. A közüzemek kérdése ma már Magyarország sorskérdésévé vált. Lehetetlen tűrni tovább azt, hogy állam és község vetekedjenek abban, hogy ipar és kereskedelem, különösen kisipar és különösen a legszegényebb néposztályok, a legkisebb exisztenciák szája elől elvegyék azt a falat kenyeret, amelyet azok amúgyis