Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-76

Àz országgyűlés felsőházának 76. ülé rettenetes küzdelmek árán tudnak csak megkeresni. Lehetetlen tovább tűrni azt, hogy állam és főváros illetéktelen és egyenlőtlen versenyt okozzanak a kereskedelemnek és iparnak, és nevezetesen a kisiparnak és legkisebb exisztenciáknak, amelyek amúgyis görnyednek a közterhek súlya alatt. (Egy hang half elől: Megszűnnek az adóalanyok!) Ez gazdasági és erkölcsi lehetetlenség. Erkölcsi lehetetlenség akkor is, iha nem megyek olyan messzire, mint a judikatúra a német birodalomban, ahol a Reichsgericht, a drezdai törvényszék és sok más bíróság is — mint ez a Kamara kötetéből szintén kiderül — ítéletet hozott, hogy olyan községi vagy állami üzemek, amelyek állami vagy községi kedvezményekben és kiváltságokban részesülnek, tisztességtelen versenyt követnek el akkor, amikor ezeknek a kedvezményeknek birtokában a magánvállalkozást elütik a szállításoktól. Es kérdezem, igen tisztelt Felsőház, hogy annak a magángazdaságnak, amelynek kartelleit annyira elítélik, — a kartellek visszaéléseit magam is elítélem — micsoda erkölcsi példát ad az a fővárosi üzem, mint például a villamosművek, amelyről egy szakférfiú a legutóbbi időben kiderítette, hogy a fogyasztónak tízszer olyan magas árban szállítja az áramot, mint saját előállítási ára, tehát az áramot a valóságos előállítási árnál 1000%-kal drágábban számítja. Minthogy tehát úgy az államnak, mint a fővárosnak, valamint a köznek, a magángazdaságnak ,az iparnak és a kereskedelemnek egyaránt életbevágó érdeke az, hogy végre egyszer a közüzemek kérdésében tisztán lássunk, végre egyszer világosságot derítsünk a közüzemek jogosultságának kérdésére, gazdálkodásukra és azoknak a magángazdaságra gyakorolt hatására; minthogy továbbá az előttünk fekvő törvényjavaslat 87. §-a is abból a feltevésből indult ki, mintha a közüzemek olcsóbban vagy jobban elégíthetnék ki a fogyasztókat, — ami ugyan tévedés, de mindenesetre alkalmas arra, hogy így újabb üzemeknek kaput nyissunk — minthogy tehát ezt a feltevést megcáfolni igen fontos közérdeke a magángazdaságnak is, és végül mivel az üzemek ma már valóságos veszedelmet jelentenek a magángazdaságra is, veszélyeztetik az ipart és kereskedelmet, különösen a kisebb exisztenciák létét és fennmaradását: vagyok bátor az igen tisztelt Felsőháznak abból a célból, hogy végre a közüzemek szerepére világosság derítessék, előterjeszteni a következő határozati javaslatot (olvassa): «Határozati javaslat. A Felsőház utasítja a kormányt, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr ügykörébe tartozó Országos Ipartanács állandó bizottsága által vizsgáltassa meg a községi üzemek gazdálkodását és szolgáltatásait azon szempontból, hogy azok a közérdekeknek megfelelnek-e és hogy a szükségleteket kedvezőbben, olcsóbban, jobban képesek-e kielégíteni, mint a magángazdaság. Az Országos Ipartanács állandó bizottságának jelentése a kormány által az országgyűlés elé terjesztendő.» Midőn egyébként a napirenden levő törvényjavaslatot a 18. § kivételével, amely az én meggyőződésem szerint is módosításra szorul, a részletes vita alapjául elfogadom, kérein határozati javaslatomnak kegyes elfogadását. (Helyeslések.) Elnök: Kíván még valaki a törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni? (Nem!) Ha szólani senki sem kíván, a vitát bezárom. Az előadó urat illeti a szó; azt hiszem azonban, nein kíván élni szólás jogával. 1930. évi május hó 13-án, kedden. • Í37* A belügyminiszter úr ő exoellenciája kíván szólani. Scitovszky Béla belügyminiszter: Nagyméltóságú Elnök Űri Tisztelt Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Az általános közigazgatási reform második láncszeméhez értünk el; az elsőt tavaly hoztuk tető alá és törvénytárunkban mint az 1929: XXX. törvénycikk szerepel. Én teljes mértékben tisztában voltam azokkal a nehézségekkel, amellyek előttem tornyosulni fognak, amidőn, vállaltam a közigazgatási reform megindítását. El voltam rá készülve, Ihogy a legnagyobb nehézségekkel kell megküzdenem, mert hiszem régi törvények módosításáról volt szó, awielyek jóforma» már testté és vérré váltak, de amelyeket az idő rohamos szárnyon való előhaladása elavultakká tett, úgyhogy minden tradícióihoz való ragaszkodás elleniére is hozzá kellett nyúlnunk ezekhez a közigazgatásunk fundamentumait alkotó törvényeinkhez. Ma a, második stációhoz érkeztem el ebben a sorozatban. Mindenesetre helyes és okos elgondolás, ha egy egész reform koncepcióját egy agy tudja megalkotni és egy alapvető gondolatnak vezérfonalként való végigvezetésével egy egységes ikódexszerű alkotást tud produkálni. Én azonban nem hiszem, hogy akár fizikum, akár agy volna olyan, aki az egész közigazgatási reformot maga egy személyben vállalni tudnia!. Hogy én magam ebből a láncból hány szemet tudok még megalkotni és tető alá hozni, ez nem

1 tőlem függ. De nem is gondolom ós nem is hiszem, hogy én volnék az a kiszemelt, aki ezt az egész láncolatot megalkotni tudná. Én tehát csak arra szorítkozhatom, hogy azt a feladatkört, amely most még rám van ruházva, a legnagyobb odaadással, legnagyobb ügyszeretettel és legnagyobb lelkiismeretességgel teljesítem. Ugyanezt tettem az első törvényjavaslatnál, amely mai már törvény és ugyanezzel az elgondolással nyújtottam be és akarom megoldani ennek az egész komplexumnak második láncszemét, a székesfővárosra vonatkozó közigazgatási reformot. Nem volt ez semmivel sem könnyebb, sem nehezebb, mint az elsőnek a megalkotása, bár magamnak is talán inkább terra incognita volt, mint az első, magamnak is mélyebben kellett a kérdésekkel foglalkoznom, nem mozoghattam a felszínen és éppen ezért, mivel nagy ellentétek küzdöttek egymással, nemcsak világfelfogásbeli, de praktikussági és különösen politikai szempontok voltak azok, amelyek a törvényjavaslat első részénél domináltak: ezekben a kiegyensúlyozást megkeresni nem volt könnyű munka. De a belátás és a szakférfiak segítése megkönynyítette ezt a munkát is, amely bizony hosszú időt vett igénybe, amíg ide, remélem az utolsó állomáshoz, el tudtam hozni mint törvényjavaslatot. En a magam részéről és egyéni megítélésem szerint természetesen nem tartom ezt a törvényjavaslatot sem hibátlannak; vannak ennek is gyengéi, hiszen nem mindent lehetett úgy megalkotni, amint talán a törvényalkotó szerette volna és ebben különösen a politikai rész volt az, ahol kompormisszumokat,^ megállapodásokat is kellett kötni, ahol méltányossági alapra helyezkedve kellett az ügyeket és a kérdéseket megoldani. De a főbb elvekből, amelyek az első törvénynél is irányítottak, ennéla törvényjavaslatnál sem engedhettem, sőt talán jobban kellett a nemzeti gondolatot körülbástyázni, (Úgy van! Ügy van!) jobban kellett a valláserkölcsi ifelfogás biztosításáról gondoskodni, jobban kellett mindenekfelett a vagyonkezelésnek teljesen tiszta, teljesen objektív és megbíz-