Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.
Ülésnapok - 1927-75
Az országgyűlés felsőházának 75. ülé iiapiköltségek szerinti tartozásra is csak csekély előlegeket ad, úgyhogy ezidőszerint nem kevesebb, mint 18—20 millió pengővel volt hátralékban a fővárossal szemben. Csoda-e, ha a főváros pénzügyi zavarba jön, csoda-e, ha aggállyal nézi a kormánynak fokozott beavatkozási jogát saját költségvetésébe? A központi hatálomi ir.igerenciája azáltal is szélesül, hogy a főváros által alkotott minden szabályrendelet csakis az illetékes miniszter jóváhagyásával válik hatályossá. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr pedig ezenkívül külön vétójogot kapott a fővárosi tanítók kijelölésénél. Ez a jog sérelme az autonómiának és statuálása egyébként teljesen felesleges. Mert a nemzethü tanítótestületeket nem a vétójoggal kell biztosítani, hanem preventive azáltal, hogy a tanítóképzőkből csakis hazafias érzületű, a nemzethez hű tanítók kerüljenek ki. Erre pedig a kultuszminiszter úrnak megvan a teljes felügyeleti és ellenőrzői jogköre és lehetősége. A nemzethűség biztosítására egyébként pedig ott van a 61. §-ban előírt eskü, amely a kinevezett tanítót a magyar államhoz és ennek alkotmánya iránt való hűségre erkölcsileg kötelezi. Egészen más hatása lesz, mélyen t. Ház, a vétójognak és a kormányszervek kinevezési jogának: ezen az ajtón be fog vonulni a köz ponti és parlamentáris hatalom befolyása az egész országból azokra az elhelyezkedési lehetőségekre, amelyeket a székesfőváros polgárságának áldozatkészsége teremtett meg elsősorban — természetesen — saját fiainak boldogulására. Nem farizeuskodom, mélyen t. Ház, s nem hallgatom el, hogy a törvényihatósági bizottság tagjai sem lesznek ezentúl hófehér bárányok, akik tartózkodni fognak az ajánlásoktól a választójog révén tőlük bizonyos mértékig függő főpolgármesterrel szemben; de így annál jogosultabb az a félelem, hogy a protekcionizmus annyira el fogja árasztani a városházát, hogy ezentúl még a protektor ok at is protezsálni fogják. A centrális hatalom a maga befolyását az autonómiára a legelsősorban a főpolgármester útján fogja érvényesíteni. Hiába méltóztatik erre azzal az ellenvetéssel felelni, hogy hiszen a főpolgármester egyképpen szerve a kormánynak és az autonómiának. Hogy nem ilyen kettős minőségben szerepel, mutatja az a szándék, mely a korábbi törvénytervezetnél nyilvánult meg olyképpen, hogy a 7. § szerint a főpolgármestert az államfő nevezte volna ki. De a mostani javaslat szerint sem tekinthető a főpolgármester az autonómia részben való képviselőjének, mert hiszen a szűkkörű választási lehetőség és az államfő bármikor érvényesíthető felmentési joga ennek merőben ellentmond. A kettős személy űs ég csak az illetményekben nyilvánul meg, mert fizetése az állam, képviseleti átalánya pedig a főváros terhére esik azért az ekvilibrisztikus tevékenységért, melyet a 10. § így határoz meg: «szószólója a minisztériumnál a törvényhatóság érdekeinek, viszomt a székesfőváros közigazgatása körében őrködik az állam érdekei felett.» Őszintén szólva, mélyen t. Ház, a magam részéről jobb szerettem volna, ha a főpolgármester nem szószól a törvényhatóság érdekeiben, hanem határozottan és nyíltan csupán a kormány szándékait, felügyeleti és ellenőrzőjogát valósítaná meg a törvényhatóság keretében. Nem szándékozom részletesen rámutatni azokra a csatornákra és Ihíajszálcsövekre, melyeken át a kormánybefolyás a főpolgármester ; 1980. évi május hó 12-én, hétfőn. 121 tévén érvényesülni fog. Csupán a kinevezési jogra kívánok néhány megjegyzést tenni. A törvényjavaslat szerint a főpolgármester kinevezi a legalsóbb fizetési osztályba tartozó állást betöltő tisztviselőket, a tiszti, kerületi és állatorvosokat és a számvevőség személyzetét. De ez még nem elég. A javaslat 58. §^a szerint a< polgármester köteles az általa kinevezni szándékolt egyének nevét a főpolgármesternek előzetesen bejelenteni, továbbá a polgármester azokat az ideiglenes alkalmazottakat, akiknek főiskolai képzettségük van, valamint az olyan hasonló képzettségű tisztviselőket, akiket nem az ideiglenes alkalmazottak létszámából kíván kinevezni* csak a főpolgármester előzetes hozzájárulásával nevezhet ki. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Ez helyes!) Ha most hozzávesszük ehhez a kultuszminiszter vétójogát a tanítóig kinevezéseknél, a törvényhatósági bizottság és a törvényhatósági tanács választójogát: világos, hogy a polgármester, az autonómia képviselője, a törvényhatóság első tisztviselője, — így nevezi, miért, miért nem, a 48. § első bekezdése — jóformán csak az utcaseprőket alkalmazhatja saját hatáskörében akkor, amikor a javaslat szerint nem csupán saját intézkedéseiért, de a tisztviselők és alkalmazottak intézkedéseiért is személyes felelősség terheli. Hogy mi szükség van például arra, hogy a számvevőségi személyzetet a főpolgármester nevezze ki, amikor a számvevőség a számszéki igazgató ellenőrzése alatt áll, ezt pedig a belügyminiszter nevezi ki, valóban érthetetlen. Érthetővé csak azzal tehető, ha azt mondom, hogy a kormányt ennél a törvényjavaslatnál nem csupán a közigazgatás egyszerűsítésének szándéka vezette, hanem főképpen az államai omnipotenciának,' az etatizmusnak a főváros összes anyagi és személyzeti ügyeire való kiterjesztése. Hogy ez alkotmányjogi fejlődésünknek megfelel-e, azt nem akarom most bővebben firtatni. Bizonyos azonban az. ha az államhatalmat ilyen kiszabásban akarjuk érvényesíteni, okosabb volna bevallottan a fasisztarendszer állam jogi elméletét és gyakorlatát pur et simple átvenni. (Ügy van! Ügy van! a középen.) A mélyen t. Ház szíves engedelmével rátérek most annak a bizonyítására, hogy a törvényjavaslat nem fogja megvalósítani azokat a követelményeket, melyeket a közigazgatás egyszerűbbé &s gyorsabbá tétele szempontjából támasztani kellene. Itt van elsősorban a felügyeleti és ellenőrzési jog kérdése. Nézzük csak a felügyelő és ellenőrző hatóságok, testületek, szervek és egyének sorozatát. Megnyitja ezt a sort a minisztertanács, mert bármelyik minisztérium kebeléből állandó szakközeget rendelhet ki. A belügyminiszter, a kultuszminiszter és a többi miniszterek ilynemű jogáról már előbb szóltam. A felügyeleti, illetően az ellenőrző jogot gyakorolják még bizonyos vonatkozásban a törvényhatósági bizottság közgyűlése, a törvényhatósági tanács, r a főpolgármester, a polgármester, a számszéki igazgató, lényegében az üzemi igazgatóságok, az iparhatóságok, a közlekedési üzemeknél a vasúti és hajózási főfelügyelőség, a részvény^ társasági formájú üzemeknél és intézményeknél pedig a felügyelőbizottságok, vagyis tíz és néhány fórum. Nem szükséges talán külön hangsúlyoznom, hogy a felügyelet és ellenőrzés csak akkor hatályos, ha azt kevés fórum, de annál behatóbban teljesíti. A sok sage femme között rendszerint elvész a gyerek. Hogy a túlontúl való ellen-