Felsőházi napló, 1927. V. kötet • 1929. december 10. - 1930. július 10.

Ülésnapok - 1927-75

120 Az országgyűlés felsőházának 75. ülése 1930. évi májtis hó 12-én, hétfőn. egészítette magát a dezertőrökkel és a kinevetettekkel, egyúttal kinevezte magát a mérleg nyelvének a két szélsőség között. Csodálatosképpen azonban ez a nyelv, mint nyelv, mindig csak a jobboldal felé mutatkozott. Az' új párt a fővárosban megbontotta a keresztény egységet olyan pártnak az érdekében, amelynek nevében még ma is ott van a keresztény és keresztyén jelző, s olyan miniszternek aktív támogatása mellett, aki a keresztény gazdasági és szociális párt részéről foglal helyet a kormányban s felszívta főképpen azokat az elemeket, akik mindent a kormánytól várnak akkor, amikor a kormány szüntelenül arra figyelmezteti a társadalmat és a gazdasági egyedeket, hogy ne várjanak mindent a kormánytól. Àz alkotó munkát az akkori kormánybiztos és későbbi főpolgármester úr képviselte. Olesó krumpli és marhahús kell a népnek! — ez volt a csatakiáltás. A krumpli ott rothadt el a szétosztó szövetkezetek pincéiben, a marhahús a részvénytársasági per folyamán, a törvényszék termeiben. A baloldalnak is kellett valamit alkotni. Bekívánta a Beszkárt. igazgatósági üléseinek jegyzőkönyveit és kiteregette a sajtó hasábjain. Jött az üzem vizsgáló bizottság s azután a vizsgálatok szakadatlan sora a kirendelt miniszteri tanácsos szakavatott irányítása mellett. És jött a polgárra ester választás s a kormány bizalmi embere pályázott és kisebbségben maradt s mond és maradt nyugodtan a főpolgármesteri székben. Ebben az időszakban érthetetlen metropolifobiába esett a kormány, mely valóságos büntetőexpedíciót küldött a főváros nyakára. Az ebből az erőlködésből keletkező párák homályosították el azt a törvénytervezetet, mely a mostani javaslatnak az előfutárja. (Scitovszky Béla belügyminiszter: Nagy tévedés!) Szerencsére soha sem került a nyilvánosságra s így ismeretlen maradt az apa, aki tudvalevően mindig bizonytalan, ha a gyermekért felelni kell. Az igen t.'belügyminiszter urat feltétlen dicséret illeti meg. hogy ezt a szörnyszülöttet nem tartotta keresztvíz alá. Valóban ennek a javaslatnak keresztatyja imkább a kereskedelemügyi miniszter lelhetett volna, mert hiszen egyik kardinális intézkedése az lett volna, hogy a főpolgármester autót kapjon a főváros költségére. Mindamellett ki kell ' jelentenem, hogy egynéhány torz vonása mégis van a mostani kodiflkációs szülöttnek is, amelyek a korábbira emlékeztetnek- Ezzel korántsem akartam azt mondani, hogy a mostaninak ne volnának jó oldalai és ezekre a későbbiek során teljes tárgyilagossággal rá is fogok mutatni. Mélyen t. Ház! Kétségtelen hibája ennek a javaslatnak a centrális hatalom túltengése az autonóm hatáskör fölött, amelv hatalom részint nyíltan, részint suba alatt fog érvényesülni. A belügyminiszter úr felügyeleti és ellenőrzési jogát természetesen nincs szándékomban kifogásolni. Csak az a kívánság merülhet fel ebben a tekintetben, hogy ez a jog olyan tempóban gyakoroltassék, hogy ezzel a munkák ne késleltessenek. Megengedem, hogy személyzethiány okozza sokszor a késedelmet, melyre klasszikus példa a krisztinavárosi fedett piac esete, amikor a főváros a templom körüli balkáni bódérendszert akarta megszüntetni. A tervek megvoltak, a fedezet megvolt s a határozat mégis hónapokig hevert a minisztériumban, ahonnan végre azzal az utasítással jött vissza, hogy az épületre tornyot kell tervezni. Hogy a munkák jóváhagyása mennyire késik és a késedelem sok esetben mennyire indokolatlan, mutatja az az ankét, amelyet a beruházások ügyében Vass József miniszterelnökhelyettes úr elnöklésével tartottak, amikor is kiderült, hogy a hosszú ideig elmaradt jóváhagyást azonnal meg lehetett adni, stante sessiione. I^az, hogy ebben^ az esetben a kocsmáros nélkül csinálták a számadást: volt jóváhagyás, de nem volt pénz s így a főpolgármester úr által húsvétra beharango zott szükségmunkák olyan terminusra tolódtak el, amely hasonlít Vilmos császárnak híres levélhullás! terminusához. Aggályosabb azonban, mélyen t. Ház, az a rendelkezés, amely a javaslat 95. §-ában kontempláltatik, mely szerint a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve a költségvetés egyes tételeit leszállíthatja, felemelheti, töröltetheti, új kiadási tételek felvételét rendelheti el, a jóváhagyást megtagadhatja és a székesfővárost új költségvetés készítésére utasíthatja. Ez magyarul azt jelenti, hogy a belügyminiszter úr a költségvetést tetszés szerint módosíthatja, amivel a székesfőváros közönségének költségvetési joga egyszerűen illuzoriussá válik. Ezen pedig vajmi keveset változtat az a joga a fővárosnak, hogy új költségvetési tétel felvétele ellen panasszal fordulhat a közigazgatási bírósághoz. Mert tulajdonképpen mire alapíthatná a főváros a panaszt? A jogalap törvényellenes voltára. Már pedig a most készülő törvény expressis verbis megadja a^ belügyminiszternek a jogot az új tétel beállítására. Az a hozzátétel, hogy ennek a tételnek a székesfővárosra rótt kötelezettség teljesítésére kell szolgálnia, lényegében a közigazgatás hatáskörébe vág, melyet a közigazgatási bíróság aligha fog mérlegelés tárgyivá tenni. így tehát a fővárosnak nemcsak költségvetési, de panaszjoga is illuzoriussá válik. Mélyen t. Ház! Nemcsak noblesse oblige, hanem oblige a pouvoir, a hatalom is. A kormány belén yúlási jog*a a főváros költségvetési jogába talán elfogadható volna, ha a kormány maga is a legideálisabban kezelné a maga költségvetését és kötelezettségét a fővárossal szembem De mit látunk ezen a térení Az 1928/29. évi zárószáma dáisok szerint az állami tiílkiadások kereken 90 millió pengőt tettek ki, ebből 60.074 pengő túlkiadás a legfőbb állami számvevőszéknél., AÜ előirányzatnérküli kiadási tételek végösszegükben milliókra rúgnak. Ami mármost a kormánynak a fővárossal szemben fennálló kötelezettségeit illeti, erre is hozhatok fel egy-két példát. A kultuszminiszter bérli a főváros tulajdonát képező régi Népszínházat a Nemzeti Színház céljaira. A bérösszeg* a tárca keretében fel van véve és ennek ellenére a kultuszminiszter úr egyszerűen nem fizet. Olyannyira nem fizet, hogy ezzel a nyugdíjalap jövedelme megrövidül és a színészek nyugdíjának kifizetése kérdésessé válik. Egy másik példa. A népjóléti miniszter megállapítja a fővárosi kórházi ápolási költségek napi összegét. Ez az összeg rendszerint kisebb a főváros által megállapított összegnél, mert hiszen a népjóléti miniszter úr kijelentette, gondolom, a Házban, hogy a kormány, az állam rem amerikai nagybácsi. Teljes mértékben aláírom ezt, de viszont azt sem szeretném, ha akár a népjóléti miniszter úr, akár a kormány magyar Harpagon lenne a fővárossal szemben. A különbözet az évek során milliókra rúg és a fővárosnak nincs módjában azt behajtania. Nagyobb baj azonban ennél, hogy a népjóléti miniszter az általa megállapított