Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-58

Az országgyűlés felsőházának 58. ül dolog, hogy mindig a saját szakmájukra előnyös álláspontot fogják elfoglalni és nem lesznek tekintettel a törvényhatóságnak, illetve a polgárságnak talán kívánatosabb és üdvösebb felfogására. A fődolog mégis a közóhai érvényesülése, amelyhez a szakszerűségnek alkalmazkodnia kell, ha csak magasabb érdekek nem kívánják a szakszerűség megmentését a köz javára. Ezt azonban én kellőleg biztosítva látom a polgárság józan felfogásával és a kormányt megillető ellenőrzéssel. Megfelelőbbnek tartottam volna a szakszerű képviseletnek kötelező megjelenését, tjanátaskozási jogát és a szükséges felvilágosítás nyújtását, de szavazati jogot nem engedtem volna neki. Viszont a kormány ellenőrzési jogának érvényesülése végett megadandónak tartottam volna a szakképvisolctnek a fellebbezési, illetőleg panaszjogot. Kényes kérdés a vallásfelekezetek képviselete. Nem akarok én a törvényhatósági bizottságban felekezeti kérdést tárgyalni, sőt azt távol akarom tartani. Törvényhatósági városokban a bizottsági tagjelölés összeállításánál úgyis mindenkor tekintettel vannak a pártok a vallásfelekezetekre és azoknak aránylagos képviseletéről gondoskodnak. Minthogy pedig a felekezeteket lelkészek fogják képviselni, ebből különleges belyzet fog keletkezni. Az arravaló lelkészt mindig be lehet választani a törvényhatósági bizottságba. Ha tehát nem felekezeti alapon, hanem közbizalomból kerül bele, nem is fogja hivatását felekezeti szempontból felfogni. Holott, ha mint valamely felekezet hivatalos képviselője jelenik ott meg, felekezeti szempontját mindig ki fogja ott domborítani. A katolikus főpapok és plébánosok legnagyobb része yirilis jogon is beválasztható a bizottságba és így nagyobb számmal lesznek ott képviselve, mint a más felekezeti lelkészek, akik rendes körülmények között csak általános választás útján juthatnak be a bizottságba, mert adójuk kétszeres számítás ellenére sem üti meg azt a mértéket, hogy a legtöbb adót fizetők jegyzékébe fel lehetne őket venni. Ha most még felekezeti alapon is kerülnek oda lelkészek, a katolikus lelkészek feltétlenül nagyobb számmal lesznek ott képviselve, mint a törvényes arányban. Városokban a külön érdekképviseletet nem szükséges törvény útján biztosítani. Városokban ugyanis mindig gondoskodás történik, hogy az összes érdekcsoportok képviselve legyenek és egyik sem maradjon képviselet nélkül. Erről a képviseletről az általános választás alkalmával történik mindig intézkedés. Nem látom be, miért jobb, ha az érdekcsoportok fogják ezentúl képviselőjüket kiküldeni. Megjegyzem azonban, hogy nekem ez ellen az intézkedés ellen érdemleges kifogásom nincsen, mert az eredmény ugyanaz marad. Feltűnő azonban a mezőgazdasági bizottság érdekképviseletének nagy száma főleg a városokban. Nem akarom a mezőgazdaságnak nagy fontosságát kétségbevonni, de ezt az aránytalan nagy képviseletet nem tudom megindokolni. Utóvégre a városokban is igen sok mezőgazdasággal foglalkozó polgár van, amely polgárság mindig tekintélyes képviseletet nyer a törvényhatósági bizottságban. Ezen észrevételeim ellenére a törvényjavaslatnak most felsorolt rendelkezéseit változatlanul elfogadom, mert a javaslat 7. §-a értelmében a törvényhatósági választói jog olyan hatalmas kiterjesztést nyert, amelynek hatása méfr kiszámíthatatlan és így átmenetileg biztosítani kell a reformnak előre nem látható és nem kiese 1929. évi június hó 4-én, kedden. 81 vánatos túlzásaival szemben a józan higgadtság befolyását. Minthogy pedig a törvényjavaslat csak ideiglenesen rendezi a közigazgatást, a végleges rendezésnél, különösen a külön városi törvény megalkotásánál ezek az észrevételeim, valamint a még teendő észrevételeim, amennyiben a gyakorlat és tapasztalat nekem ad igazat, figyelembevehetők lesznek. Igen szép intézménynek tartom az örökös tagságot. Ezzel az intézménnyel lehet legszebben megjutalmazni a polgári erényeket, és az illető polgártársak érdemeken alapuló és kívánatos közreműködését biztosítani. A nőknek a javaslatban megállapított választhatóságát nem kifogásolom, bár attól nem sokat várok. En azt hiszem, hogy a nők legnagyobb részére úgy az aktív, mint a passzív választói jogosultság csak teher. Hiszen a férfiválasztók nagyrészénél is megállapítható ez a közömbös és tartózkodó magatartás minden választás alkalmával. Így elsősorban arra kell törekednünk, hogy a választóközönséget a választói jog kötelességszerűségéről és arról győzzük meg, hogy az olyan jog, amelyet nemcsak gyakorolni kell, hanem olyan kiváltság, amely; nek át nem érzése és meg nem értése a polgári jogosultsággal össze nem egyeztethető. Ha a. férfiválasztóknál ez a meggyőződés és felfogás egyszer általános lesz, akkor lehet majd csak a nők választói jogának intenzivebb kialakulásáról beszélni. Szükségesnek tartanám az összeférhetlenségnek a kiterjesztését a főbb tisztviselők legközelebbi rokonaira és sógoraira, mert a rokonsági és sógorsági kötelékek befolyása folytán előfordul, hogy az ilyen bizottsági tag elfogult és nem tárgyilagos. Ha pedig a tisztviselő személyes kérdéséről van szó, pl. választás, fizetésrendezés, előmenetel, vagy jutalmazás alkalmával, a rokon bizottsági tagok esetleg olyan befolyást érvényesítenek, amely nem kívánatos. Helytelennek tartom, hogy a törvényhatóság tisztviselői is megválaszthatok a törvényhatósági bizottságba, ahol a tisztviselőknek törvényesen megállapított számát szaporítani fogják és természetesen mindig a hivatalos állásfoglaláshoz fognak csatlakozni. Azok a tisztviselők pedig, akik állásuknál fogva úgyis tagjai a törvényhatósági bizottságnak, megválasztásuk esetében csökkentik nemcsak a tisztviselők, de egyáltalában a tagok számát. Az ilyen tisztviselő elveszi egy választott tagnak a jogosultságát a nélkül, hogy az ő jogosultsága emelkednék, mert a tisztviselő és választott tag egyforma jogosultságra tagja a törvényihatóságnak. A tisztviselők megválaszthatósága azonkívül felhasználható arra a célra, hogy esetleg a hivatalos körök a nekik nem kellemes egyénnek a megválasztását tisztviselőellenjelölt felállításával megakadályozzák. A széksértésről szóló paragrafus nem olyan veszedelemes, aminőnek látszik és aminőnek sokan feltüntetik. Elvitázhatatlan, hogy ezt a paragrafust nagyon tapintatosan kell kezelni. Ebből azonban nem támadhat aggodalom, mert ha tapintat helyett erőszakoskodást alkalmazna az elnök, vele szemben minden esetben megtorlást kell alkalmazni. Ez a megtorlás jöhet felülről, ,vagy pedig jönni fog magától a törvényhatósági bizottságtól, amely semmiesetre sem fogja megtűrni a tagtárssal szemben elkövetett erőszakot és sértést. Ha pedig az illető bizottsági tag rászolgált ennek a paragrafusnak az alkalmazására, akkor vele szemben jogsérelem nem történik és a törvényhatósági bizottságnak is érdekében 14»