Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-56

11 Az országgyűlés felsőházának 56. ülése 1929. évi március hó 14-én, csütörtökön. tem — hazafiság: ide, hazafiság: oda, külföldi fürdőre fogunk menni. Nagyon kérném tehát a hazafias sajtót, hogy ezt az argumentációt méltóztassék figyelembe venni. Magam részéről nem akarom a hatósági biztos működését lekicsinyelni: ellenkezőleg a hatósági biztos rendkívül nagy szolgálatot tehet a fürdőkultúrának, ha a maga rendelkezéseivel a rendet és csendet a fürdőhelyen megteremti, mert ezért nem csupán a magyar közönség, de különösen a külföldiek igen hálásak lesznek. Még csak néhány pillanatra kívánom a türelmei igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) A törvényjavaslat 40. §-ával kapcsolatban ugyanis nem hagyhatom szó nélkül a Képviselőházban is pertraktált úgynevezett balatonfüredi szerződést. Ez a szerződés, igénytelen nézetem szerint, tipikus példája az olyan — tulajdonképen nem is kötelmi viszonyt megállapító — megállapodásnak, amelyet jogi nyelven leonini szerződésnek szoktak nevezni; amikor tulajdonkénen csak az egyik fél teljesít. Vagy talán teljesítésnek lehet nevezni azt, hogy a Balatonfüredi Gyógyfürdő és Ásványvízvállalat r. t- a Bencés-rend által bérletre átengedett összes épületekért, szanatóriumért, narkokért, fürdőért az eredeti 240.000 korona helyett negyedévenként 601 pengő 28 fillért, ('•vente tehát 2405 pengő 12 fillért fizet,^ amihez tudtommal még csak a kápolnafentartásnak és azután a plébános ellátásának költségei járulnak. S ez a szerződés hetven esztendőre van kötve. (Lipthay Béla: Botrány!) Hetven évig volna kénytelen nélkülözni a szükséiges anyagi forrásokat nagy kulturális feladatainak teljesítésére az a Bencés-rend, amely századok során át elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar nép oktatása és lelki művelődése terén. Innen a törvényhozás Felsőházának terméből is el kell hangzania ezzel a husinesslelki ismeret legszélső határán álló szerződéssel szemben a magyar keresztény közyelemény hatalmas megnyilatkozásaként annak a kijelentésnek, hogy ez erkölcsi lehetetlenség. (Úgy van! Ügy van! — Lipthay Béla: Botrány!) Jól ismerem azokat a jogi érveket, amelyek amellett szólnak, hogy egy magánjogi szerződést nem szabad egy későbbi törvénnyel megbolygatni. Normális időkben a magam részéről is teljes mértékben aláírom ezt a jogi álláspontot. Kérdem azonban, vájjon ma máiteljesen normális időket élünk-e? A háború idején is kötöttek jogérvényes szerződéseket és ha ezeket törvényes úton nem is annullálták, mégis a bíróság ezekben az esetekben a jns strictum helyett a jus aequum álláspontjára helyezkedett. Hiszen elvégre, ha a nemzetközi jog területén is lehet, sőt nekünk kell is bizonyos revízióról beszélnünk, akkor azt hiszem, hogy ez a magánjog lerületén sincs teljesén kizárva. De ennéd az ügynél egy másik momentumot is figy( lembe kell venni és ez a kormány felügyeleti joga. Mert elvégre a törvényhozás nem azért adja meg a kormány részére a felügyeleti jogot, — amely nézetem szerint egynllal kötelesség is — hogy azzal akkor éljen, amikor neki tetszik, hanem igenis azért, hogy azzal éljen, azzal élnie kell akkor, amikor na«-y nemzeti érdekekről van szó. Már pedig nagy nemzeti érdek, hogy a Bencés-rend a maga nagy kulturális feladatait akadálytalanul teljesíthesse, mert ha ez számára Ilyen szerződéssel és az ezzel járó anyagi megterhelésekkel lehetetlenné tétetik, akkor az államnak kell ezekéi a feladatokat és az ezekkel járó anyagi megterheléseket is vállalnia, ha valóban komolyan vesszük az urbi et orbi mindenkor hirdetett kultúrfölényt. A kormánynak tehát felelőssége tudatában mindent el kell követnie, hogy a megtörtént jogsérelmet reparálják. Abban a reményben, hogy a kormányt ebben a törekvésében nem csupán felelősségének tudata, hanem felajzott lelkiismerete is vezérelni fogja, a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik Gerlóczy Zsigmond ő méltósága! Gerlóczy Zsigmond: Nagyméltóságú Elnök Ür! Igen tisztelt Felsőház! A napirenden levő törvényjavaslat nagy jelentőségét bizonyítja az is, hogy azt a Felsőháznak négy bizottsága tárgyalta és a négy bizottság együttesen teszi meg jelentését, javaslatát a törvényjavaslat tárgyában. Ez a törvényjavaslat elsősorban közegészségügyi vonatkozású, hiszen gyógyfürdőkről, éghajlati gyógyintézetekről, gyógyhelyekről, üdülőhelyekről, ásványvíz- és gyógyvízforrásokról szól. De a közegészségügyi vonatkozással egy fokon áll annak nemzetgazdasági nagy jelentősége is. Az ember egészségének védelmét szolgálja ez a törvényjavaslat, hiszen egészségünk védelme érdekében szükségünk van pihenésre, üdülésre, és amikor üdülésről van szó, nem vonatkoztathatjuk el magunkat azoktól az eszközöktől, amelyek az üdülést előmozdíthatják és célozhatják. Ezek sorába tartoznak a gyógyítóhelyek, fürdőhelyek, ásványvízforrások. Sajnos, a régi Magyorországnak számos gyógyítóhelye, üdülőhelye elveszett és a régi időben nem gondoztuk azokat, nem törődtünk azokkal, nem figyeltük meg azoknak nagy értékét. A törvényjavaslatban a miniszter úr őrnagy méltósága a tőle megszokott őszinteséggel megvallja azt, hogy igenis, már 40 esztendővel ezelőtt megindult az a törekvés, hogy a magyar fürdők érdekében történjék törvényes intézkedés, sőt maga a miniszter úr azt is eJlisimeri, hogy ezek az intézkedések már odáig jutottak, hogy 36 esztendővefl ezelőtt a Magyar Szent Korona Országai Balneológiai Egyesületének indítványára ki is dolgoztunk törvénytervezetet, amely azonban törvénnyé nem vált. Meg is említi az okokat a miniszter úr, hogy mik akadályozták meg ennek a törvénnyé válását és így igazárt céltalan voUna, hogy az akkori idők feleHős tényezőit felsorakoztassam r ezekben a dolgokban, hogy mik akadályozták azt, hogy a fürdőügy törvényileg rendeztessék. A dolog úgy áll, hogy ma, amikor a törvényjavaslat végre a Ház elé került, inkább csak örömünknek kell kifejezést adnunk, hogy végre, közel 40 esztendő mulltán gondoskodás fog történni a magyar fürdőkről és a magyar ásványvizekről, amelyek nagy értéket képviselnek. Akárki is volt a hibás és akárkik voltak a hibásak abhan, hogy ez ilyen sokáig nem került a törvényhozás éllé, egy bizonyos, hogy mi általában úgy vagyunk a mi értékeinikkel és kincseinkkel, hogy azokat nem tudjuk megibecsülni. úgy vagyunk velük, — a magyar fürdőkkel is úgy voltunk — ahogy az emberek vannak az egészségükkel, csak akkor "»'eszik észre, hogy milyen nagy kincs, amikor már elveszett. A magyar fürdőknek igen nagy része elvieK szett és pedig! elvesztek éppen azok a fürdőik, amelyek kulturális szempontból véve majdnem azt lelhet mondani, hogy a világfürdő mértékét megütötték. Elveszítettük Pöstyént. Trenosénteplicet, Herkulesfürdőt. Koritnicát,