Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-56

'Az országgyűlés felsőházának 56. ülése 1929. évi március hó 14-én, csütörtökön. 43 az eredménye az ilyen természetű kultúrfejlesztósnek ? Természetesen drágítás, a drágítás következménye pedig az lesz, hogy a hazai publikum azt fogja mondani : hazafiság ide, hazafiság oda, én külföldön olcsóbban tudok elhelyezkedni, külföldre fogom tehát pénzemet vinni. Kifogás tárgyává kell tennem a 15. §-ban tervezett rendelkezést, amely szerint a gyógyés fürdőhelyeken a bérbeadók a gyógyhelydíjakért a fizetésre kötelezett gyógyhelylátogatókkal egyetemleg felelősek. Ez a rendelkezés helyénvaló lehet egy szálloda- vagy szanaitóriumtulajdonosnál, aki jobban nyilvántartbaitja vendégeit és zálogjoggal is rendelkezik, ellenben ha valakinek Siófokon van egy nyaralója és ezt kiadja X-nek, X azonban ismeretlein X-eknek vagy Y-oknak adja ki,^ nézetem szerint a tulajdonost végeredményében felelőssé tenni a gyógyhelydíjért nem lehet. Végeredményben a gyógyhelybizottság vagy a fürdőegyesületi választmány is késedelmekbe, mulasztásokba eshet; azokért ezt a bérbeadót felelőssé tenni, azt hiszem, nem volna méltányos. De ha már felállítjuk az egyetemleges felelősség elvét, ennek ellentéte volna nézetem szerint a reciprocitás elve. Ma ugyanis, nagyon helyesen, a gyógyhely bizottságban és a fürdőegyesületi választmányban helyet foglal a községnek is egy-két képviselője. Nézetem sztrint az osztó igazság megkívánná, hogy viszont a község képviselőtestületében a gyógyhelybizottságnak, illetőleg a fürdőegyesület választmányának is egy-két tagja képviseld legyen, ezt a tudomásom szerint készülő községi törvény megalkotásánál a mélyen t. kormány figyelmébe ajánlom. Előző fejtegetéseimben iparkodtam kimutatni, mélyen t. Felsőház, hogy A törvény a gazdasági tényezők megfelelő szervezésével tud életet fakasztani és életet fejleszteni. Ilyen irányítás és életfakasztás lehetősége van meg a 46. $-ban is, amely felhatalmazást ad a magyar királyi minisztériumnak arra, hogy egyes községeket és városokat a pénzügy] lehetőségek szerint népfürdő létesítésére és fentartására kötelezzen. Ha a kormány kellő eréllyel fog ezzel a felhatalmazással élni, meg vagyok róla győződve, hogy igen nagy szolgálatot fog tenni a közegészségügynek. Dehuisset pridem. Ha annakidején, amikor a községi kölcsönök engedélyezéséről volt szó, a kormány ilyen kötelezettséget mondott volna ki, akkor nézetem szerint már sok helyen volnának ilyen népfürdők és nem történhetett volna meg az, hogy példának okáért az egyik vidéki polgármester úr a kölcsönből elsősorban is házat vett, hogy ő természetbeni lakáshoz jusson. Természetesen arról is kellene gondoskodni, hogy ezeket a fürdőket azután a publikum valóban használhassa is, mert ma'az az anomália áll fenn pl. Budapesten is, hogy a fürdőket reggel hét órakor nyitják és este hét órakor zárják. Kérdem már most, hogy a magántisztviselők vagy a munkások mikor használhatják ezeket a fürdőket, atmikor éppen ebben az időpontban teljesen el vannak foglalva? Kern vagyok magam sem híve a törvényjavaslatban foglalt felhatalmazásoknak és teljesen igazat kell adnom Hadik ő excellenciáiának abban a tekintetben, hogy az a felhatalmazás, amely arra vonatkozik, hogy BudaPesten és a Balaton mellett a kormány a törvénytől eltérő intézkedéseket is elrendelhessen és foganatosíthasson, aggályos. Egyébként ebben a törvényjavaslatban nyolc felhatalmazás foglaltatik, amit azonban (bizonyos mértékben indokol az, hogy ez a javaslat kerettörvényjavaslat. Az említett felhatalmazásban azt, ami a népfürdőkre vonatkozik, a magam részéről kibővítettem volna azzal, hogy bizonyos számú munkást foglalkoztató gyárakat, ipartelepeket köteleztem volna úgynevezett zuhanyozó helyiségek létesítésére, amilyenek pl. egyes bányákban vannak és amelyek az ottani munkások egészségügyének igen jó szolgálatot tesznek. Nagyon helytelen azonban, nézetem szerint, ha a törvényibe henye rendelkezéseket veszünk fel. Általában az olyan rendelkezés vagy parancs, amelynek nincs megfelelő szankciója, lejáratja annak komolyságát. Ilyen rendelkezés van a törvényjavaslat 12. §-ában, amelynek értelmében a hatósági biztos feladata, többek között, állandóan felügyelni, hogy a gyógyhelyen a lakás, élelmezés és egyéb szükségletek árai nem haladják-e meg az indokolt mértéket. Itt mindenekelőtt felmerül a kérdés, hogy lesz-e annyi közigazgatási tisztviselő, amennyi ezt a felügyeletet állandóan gyakorolni tudja. Azután mi az áraknak az indokolt mértéke? Harmadszor pedig mi lesz akkor, ha csakugyan abszolút biztos módon megállapítják, hogy az árak, természetesen a legális mértéken felül, nem indokoltak? A drágaság különben is olyan, mint a hal, nagyon könnyen kicsúszik az ember kezéből. Hiszen méltóztatik emlékezni arra, hogy annak idején a főpolgármester úr és a népjóléti miniszter úr is a Budapesten annak idején uralkodott és — azt hiszem — ma is uralkodó drágaságot meg akarta fogni és bizony nem sikerült, a hal kicsúszott a kezükből és az árak felfelé szöktek. A drágaságot legjobb esetben is csak átfogó gazdasági intézkedésekkel lehet nézetem szerint enyhíteni és közigazgatási természetű rendelkezések egyáltalában nem fognak az állapotokon segíteni. Igen komoly mérlegelés tárgyát képezheti azonban, hogy igaz-e az, hogy a mi hazai fürdőink aránytalanul drágák a külföldiekkel szemben. Én úgy emlékszem, hogy annak idején a volt kormánybiztos kimutatta, hogy ez a disKparitás, legalább is abban ia mértékben, ahogy a köztudatban van, nem áll fenn. Egyébként is a drágaság nem csupán gazdasági, hanem bizonyos mértékben pszichológiai kérdés is. Ha valaki külföldi fürdőre megy, akkor megnézi a garast és ha kissé megsarcolják is, resteli azt bevallani. Ellenben a hazai fürdőkön mindenki úr akar lenni, vagy legalább is annak akar látszani és nagyon hajlandó a pezsgőnek és cigánynak árát is belekalkulálni a lakás- és ellátási árakba. A sajtónak igen nagy szerepe van a drágaság kérdésében, éppen az említett pszichológiai okok miatt. Mindenki tudja, hogy így tavasz idején az egyes niagy napilapok elküldik tudósítóikat a Balaton mellé, ahonnan fantasztikus cikkeket közölnek fantasztikus árakról. Ennek azutáni az a következménye, hogy az ottani tulajdonosok azt mondják: »Nini, csakugyan lehet ilyen árakat kérni? Akkor csakugyan ezeket az árakat fogjuk kérni.« A publikum maga pedig megijed ezektől a nagy áraktól. Ugyanabban az időben megjelennek a külföldi fürdők prospektusai, amelyek a lehető legkedvezőbb színben tüntetik fel az ottani fürdőket s akkor elkészül az elhatározás, hogy mivel a hazai fürdők drágák, a külföldi fürdők pedig aránylag olcsók, tehát — mint előbb említet-