Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-65

232 Az országgyűlés felsőházának 65. Mélyen t. Felsőház! Az interpelláló felsőházi tag úr ő excelleneiája voltaképpen két kérdést intéz hozzám. Az első kérdés az, amit így ki nem fejezett, de egészen világosan benne volt interpellációja indokolásában: tudomásom van-e arról, hogy az Ofb. ítéleteiben — amint felsorolt néhány esetet — előfordultak olyan ítélkezések, olyan vételármegállapítások vagy olyan ingatlanvételek, amelyek az ő nézete szerint és állítólag a jog helyes értelmezése szerint is, súlyos kártételt jelentenek. Másodszor az volt a kérdés hozzám, hajlandó vagyok-e ezek kártalanítása iránt, közelebbről meghatározva, az Ofb.-alap terhére intézkedni akár törvényhozási úton, akár pedig főfelügyeleti jogkörömben. Legyen szabad ehhez hozzátennem még azt, amit ő excelleneiája a múlt napokban itt a t. Felsőházban előadott, tudniillik kifogás tárgyává tette bizonyos alapoknak oly kezelését, amely kezelésre a pénzügyminiszter úrnak nincs befolyása és ott már eleve felemlítette, hogy az Ofb.-alapot is ilyennek tekinti és ezért tartja elsősorban szükségesnek, hogy ezt a kérdést majd külön interpelláció tárgyává is tegve. Legyen szabad mindhárom kérdésre kiterjeszkednem. Azok az esetek, amelyeket ő excelleneiája itt előadott — hiszen ismerjük ő excellenciájának alaposságát és az igazsághoz mindenkor való hűségét — nyilvánvalóan helyesen és jól voltak előadva. En ezeket az eseteket közelebbről nem ismerem, legyen szabad mégis azt a megjegyzést tennem, hogy a bírói ítélkezés annyi tényezőnek, annyi szellemi tényezőnek és annyi ténybeli adatnak összehatásából tevődik össze, hogy azt így kívülről, akár írásbeli adatok alapján, akár egyoldalúan, akár a két fél különkülön előterjesztett előadása alapján is, valóban alaposan és igazságosan felülbírálni nem lehet. A bírót csak a bírói felsőbb fórum bírálhatja felül, mert a bíráskodásnak egészen különleges természete van. Es én magam is egyetértek ő excellenciájával abban, hogy talán helytelen volt annakidején ezt a bírósagot, az Ofb.-t, úgy megalkotni, hopv fellebbezési fórumok nélkül, mint egyetlen fórum volt kénytelen ítélkezni. (Ügy van! a jobboldalon) — Egy hang a jobboldalon: Nagy hiba!) Ennek következtében méltóztassék nekem megengedni azt, hogy ne ebben a bíróságban keressük elsősorban a hibát, amelyet én főfelügyeleti jogomnál, de elvi álláspontomnál fogva is minden körülmények között, akkor is, ha tévedett egyes esetekben, vagy akár több esetben, védeni tartozom, de védek is meggyőződésem szerint fontos alkotmányjogi alapelvből kifolyólag, hanem méltóztassék megengedni, hogv én a hibát a törvényekben keressem és éppen ezen az alapon állapítsam meg azt, hogy sohasem tartom megengedhetőnek, hogy akár a miniszter, akár a törvényhozás az egyes konkrét esetek bírálatában tovább menjen az esetek felemlítésénél és a konkrét eseteknek megváltoztatását óhajtsa akár a minisztertől, akár a törvényhozástól. Ez ugyanis nem jelent mást, mint az állami főhatalmi ágak szétosztásának megzavarását, az állami főhatalmak egyensúlyának félrebillentését; jelenti azt, hogy a törvényhozás konkrét eseteket von a maga hatáskörébe, a bírói ítéletek szentségét érinti és legyen bár a közhatás olyan a t. Felsőházban, vagy akár az én lelkemben is, hogy egyik-másik esetben igazságérzetünk — bár nem az összes tényezők és tényállás ismeretében mondom — feljajdul, hogy vájjon helyes volt-e az ítélkezés, nem szabad a konkrét esetek tekintetében sem a törvényhozásnak, sem a miniszternek végérvényesen állást foglalni. Nem itt, ahol ezt nem szükséges hangoztatni, ahol a magyar állam és Ülése 1929. évi június hó 25-én, kedden. alkotmány alamrilléreit nem kell senkivel szemben sem védeni, hanem a Képviselőházban, ahol szintén nincs okom a Képviselőház bármely tagját ezzel ellentétes tendenciával vádolni, de ahol mégis — hangsúlyozom — erősebb politikai ellentétek vannak és ahol a közjogi felfogások sem egyöntetűek, fejtettem ki egészen világosan azt az álláspontomat — és senki sem mondott ellen ott sem a tekintetben, — hogy amennyiben az ítélkezésben — és ez vonatkozik most már nemcsak az Ofb.-re, hanem általában a magyar királyi bíróságok ítélkezéseire is — vannak jelenségek, amelyek a törvényhozás felfogásával ellentétesek és amelyeknek kiküszöbölését a jövőre vonatkozólag, de nem a múltra reparativ hatással kívánja a t. törvényhozás, abban az esetben méltóztassék magát a törvényt kifogásolni és méltóztassék a törvényhozásnak saját hatáskörében, a törvényeket megváltoztatni. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy a magyar királyi bíróság a törvények végrehajtásában mindig igyekezett azok szellemében eljárni, legyen az akár az Ofb. bíróság is, amely tudom, igen sok támadásnak volt kitéve. De hiszen az érthető is, mert feladata nem lehetett népszerű, hiszen a rendelkezésére bocsátott törvények nem voltak tökéletesek, hanem nagyon is tökéletlenek voltak és azonkívül hátrányos volt az a gyorsaság, amellyel végre kellett hajtania ezt az amputációt a nagy földbirtoktesteken, ami a jogi és a rendes ítélkezési területtől idegen, nagymértékben közigazgatási, sőt továbbmenőleg egyenesen politikai felelősség alá tartozó feladatot hárított az Ofb.-re. Természetszerű, hogy ezeknek a nehéz kérdéseknek megoldásában az Ofb. nem mutathatott ugyanolyan megnyugvástkeltő ítélkezést, mint az egyéb rendes királyi bíróságok, amelyeknél a politikának és ilyen közigazgatási szempontoknak semmi szerepük nem lehet. Éppen ezért legyen szabad azt mondanom, hogy így egyszerű előadás uán nem megyek bele ezekbe az egyes esetekbe, amelyek közül egyik-másik, sőt talán valamennyi, bennem is, mint emberben és jogászban, megdöbbenést kelteni alkalmas. De én mégsem mondok felőlük kritikát, nem mondok az előbb kifejtettek alapján és nem mondok azért, mert hiszem, hogy olyan esetekben, amikor itt ilyen, a mi megítélésünk szerint fájdalmas ítélkezések történtek, mindenesetre módot és alkalmat fog találni maga az Ofb., hogyha a visszajuttatásokra alkalom kínálkozik, akkor ezen a téren reparálja azt, amit egyes esetekben a törvény és az igazságosság szellemével összeegyeztethetőnek talán nem tartunk. Ne méltóztassék azonban elfelejteni egy momentumot. Az előbb én a törvény hiányosságára utaltam. A törvény hiányosságának egyik jelentős tétele éppen az, hogy a földreformtörvény nem ismert telepítést és telepítésre való kötelezést, tehát az egyes községek határain belül kellett elbírálni azt, szükség van-e az ott vagy^ a szomszédban lakók részére földre. Itt azután egészen természetesen más lévén a népsűrűség, és mások lévén a tulajdonviszonyok, a földdel ellátott és a földdel el nem látott népek száma, természetes, hogy egyes községekben el kellett venni a földet a földszükséglet miatt olyanoktól is, akiktől más községekben nem vették el, mert nem volt földigény. Ezek az országban összeszedett adatokból származó aránytalanságok nyilvánvalóan feltűnőek. Éppen ilyen krassz esetek azok is, amelyeket ő excelleneiája felhozott, de azt hiszem, az igen t felsőházi tag úr egyetért velem abban, amikor én megállapítom azt, hogy