Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-64

206 Az országgyűlés felsőházának 64. ülése 1929. évi június hó 24-én, hétfőn. az arany tollal-e, vagy különben került papírra, de bizonyára élvezettel olvasta mindenki, akinek ez a lap kezébe került, őszinte elismeréssel, szeretettel foglalkozik a magyar Heidelberggel, Pécs szabad királyi várossal, Nagy Lajos e régi tudományegyetemi városával. Az alkalmat erre az szolgáltatta, hogy Pécs szabad királyi város közönsége egy emlékiratot szerkesztett a pécsi Erzsébet-tudományegyetem fejlesztése érdekében, ö nagyméltósága is megemlékezik erről az emlékiratról, és ez az emlékirat a Dunántúl törvényhatóságai, városai képviseleteinek bevonásával Pécsett, 1928. december 5-én tartott értekezlet megállapításai alapján készült. Nem kívánom ennek az emlékiratnak tartalmát bővebben ismertetni, hiszen, azt hiszem, nagyon soknak a t. felsőházi tag urak közül kezébe került. Magát azonban a «Magyar Heidelberg»-et nemcsak a nagyközönség olvasta élvezettel, hanem különösen Pécs polgársága és még inkább azok, akik közreműködtek ennek az emlékiratnak létrejöttén. Örömmel olvasták — meg vagyok győződve — azért, mert megállapították azt, hogy ő nagyméltósága az ő óriási elfoglaltsága mellett is talált időt és alkalmat arra, hogy az emlékirattal foglalkozzék és, ha nem is kelt valami vérmes reményeket, mégsem zárkózik el a pécsi Erzsébet-tudományegyetem fejlesztése elől. Nagy szeretettel, elismeréssel szól, amint jeleztem, a «Magyar Heidelberg» Pécs sz. kir. városáról, elismeri, hogy úgy múltjánál, mint jelenénél, városias jellegénél, történelmi emlékeinél és egyúttal intelligens társadalmánál fogva hivatott arra, hogy egyetemi város legyen és maradjon is. Elismeri ő nagyméltósága azt is, hogy a pécsi Erzsébet-tudományegyetem igen magas nívójú s tanári kara hivatása magaslatán áll minden tekintetben, a fejlesztést mégis a helyi hozzájárulás mértékétől látszik függővé tenni. Azt hiszem, bátran kimondhatom, hogy ebben sem lesz hiány, amint nem volt a múltban sem, amikor a pozsonyi Erzsébet-tudományegyetem Pécsre került. Mindenki annyit ad, amennyit adhat és abból, hogy az egyik nem tud annyit adni, mint a másik, nem következik az, hogy e magasnívójú tudományegyetem elsorvadjon. Nem kérünk mi semmi különöset, semmi rendkívüli elbánást, csak azt kérjük, hogy egyenlő sorsban részesüljön a pécsi Erzsébet-tudományegyetem a többivel. Az ország nemzeti műveltségének megerősítése, emelése érdekében feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a tudomány művelése szolgálatában álló mind a négy egyetem egyidejűleg, párhuzamosan arányos mértékben, egyenletesen fejlesztessék. Legutóbb egy nagyon rövid újságcikket olvastam, amely azt jelezte, hogy ő nagyméltósága, a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, egyik városnak városi jelleget kíván kölcsönözni. Bizonyára hálás lesz ez a város, azonban Pécs sz^ kir. városnak egyetemi városi jellege, képe már megvan. Ennyivel könnyebb lesz ő nagyméltóságának feladata a pécsi egyetem fejlesztése körül. Megemlékezik ő nagyméltósága a «Magyar Heidelbergben» arról is, hogy annak ellenére, hogy nem ő alatta került az Erzsébet-tudományegyetem Pécsre, mégis ő mentette meg annak létezését. Készséggel, örömmel és hálásan elismerjük mi is. Elénk emlékezetünkben van, hogy mit tett ő nagyméltósága akkor, amikor igazi államférfiúi bölcseséggel a pécsi egyetem mellé állt, akkor, amikor annak léte, vagy nemléte forgott kockán. Az ő bölcsesége belátta, hogy mammut-egyetemekkel nem lehet dolgozni, mammut-egyetemeken nem lehet tanítani, képezni az ifjúságot, úgyhogy hivatásának annakidején meg is tudjon felelni. A mammutegyetemek csak arra alkalmasak, hogy vizsgáztató és diplomagyárakká váljanak. Amint jeleztem, nem kérünk mi semmi különöset és megvagyok győződve, hogy ő nagyméltósága könynyen meg fogja találni azokat a módokat és eszközöket, amelyekkel a pécsi tudományegyetemet továbbfejlessze. Ezt a jóindulatot kérjük ő nagyméltóságától és a nagyon t. kormánytól. Egyebekben pedig bízva-bízunk igazságos és tiszteletteljes kérésünk teljesítésében és ezzel annak elismerésében, hogy a dunántúliak pécsi egyeteme is az egész ország egyeteme. Még csak néhány rövid szóval ő nagyméltóságához, a földmívelésügyi miniszter úrhoz szeretnék fordulni, még pedig a folyó évben megszavazott szőlőgazdálkodásról és hegyközségről szóló törvény kapcsán. Sokat járok és kelek ebben az országban és amióta ezt a törvényt tárgyaltuk, azóta élénken figyelemmel kísérem a szőlőterületeket. Ez az új törvény 1. §-ában megtiltja, hogy mezőgazdasági művelésre alkalmas területeken szőlőtelepítés engedélyeztessék, a 2. § szerint a szőlő, és szőlőoltványok üzletszerű termelésére csak a földmívelésügyi minisztertől lehet engedélyt kapni. A 3. § arról szól, hogy milyen szőlővesszőket lehet tulajdonképpen szaporítani és telepíteni. En, aki mondom, több helyen megfigyeltem a szőlőtelepítvényeket, azt láttam, hogy ennek ellenére a kötött talajú mezőgazdasági termények művelésére alkalmas területeken ültettek szőlőket, ültettek pedig közvetlen termő, úgynevezett nohaveszzőkkel, amely szőlővessző, nemcsak a magyar bortípustól elütő jellegükkel veszélyeztetik a magyar bor jó hírnevét és a hazai bortermelés közgazdasági jelentőségét, hanem amint értesültem, az emberi egészségre is veszedelmes az ő boruk. Ezeknek a közvetlen termőszőlővesszőknek telepítését már az 1923. évi XLIII. te. 3. §-a is megtiltotta, ennek ellenére mondom, szerteszéjjel látok ilyen telepítvényeket. Elolvastam ismételten ezt a törvényt, hol találok benne rendelkezéseket, amelyekkel ezeket a telepítéseket megakadályozni lehetne. Nem találtam, még pedig azért nem, mert erre egyedül a hegyközségek lennének alkalmasak, ámde ezek a közvetlen termő és meg nem felelő vesszőkkel beültetett területek olyan jelentéktelenek, hogy a^ törvény értelmében nem kötelesek hegyközséget alkotni. Kérdem, ki fogja ellenőrizni, ki fogja megakadályozni az ilyen telepítvényeket a magyar bortermelés, a magyar bor jó hírneve érdekében? Arra kérem tehát a földmívelésügyi miniszter urat, találjon módot és eszközt arra, hogy az ilyen telepítések megakadályoztassanak. Végül azzal az örvendetes jelenséggel kívánok foglalkozni, amelyet az 1929/30. évi költségvetés tár elénk. A költségvetésben jelentkező 3 millió és néhány százezer pengő felesleg az, amivel néhány szóval foglalkozni kívánok, amelyre nézve a költségvetés azt jegyzi meg, hogy ezt a tisztviselők házbérének javítására fogják fordítani, elhallgatja azonban azt, hogy miként és hogyan fogják erre a célra fordítani. Engedje meg ő nagyméltósága, a pénzügyminiszter úr, hogy felhívjam magas figyelmét Pécs szabad királyi városra, amelynek lakbérosztályozása már régóta nagy sérelem, amenynyiben régen sokkal jelentéktelenebb városoknál jóval alacsonyabb lakbérfokozatban van. Meg vagyok győződve^ arról, hogy ő nagyméltósága az osztó igazság alapján áll és ha ezt követi, akkor végre teljesedni fog Pécs város