Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-63
Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 1929. évi június hó 22-én, szombaton. 2<)1 A császár tényleg 1695. évi március 11-én kelt privilégiumában meg is erősítette ezeket a püspökségeket, Temesvár és Borosjenő, Károlyváros és Zrinopolje, Szeged, Buda és Székesfehérvár, Mohács és Szigetvár, azután Versec székhelyekkel és kinevezett egyet Nagyvárad és Eger székhellyel püspökké. A pátriárka halála után 1708. évben Krusedolban tartott kongresszus a krusedoli zárdát tette a metropolita székhelyévé a Szerémségben és az egyház fejévé megválasztotta metropolitává Diakovics Izsák püspököt, aki beiktatásakor tett esküjében még hűséget fogadott es alattvaló fogadalmat tett az ipeki pátriárkával szemben. Miután azonban a karlócai metropolia 1710 március 18-án Kalinik ipeki autokefál pátriárka grummatájával elnyerte az autokefálitást, megszűnt a függés a magyarországi görögkeleti egyház és az ipeki patriarkátus között, ennek folytán a következő metropoliták már nem is tettek hűségesküt az iooki pátriárkának. Mi az autokefalitás? Az autokefalitás^ a keleti egyházban azt jelenti, hogy egy önálló állam keretén belül az ottlévő egyháztartomány teljesen szuverén más egyháztartományoktól. Nem lehet autokefalitás ott, ahol nincs önálló állam, viszont nem tartozhatik egy állam sem más állam egyházi autokefalitásn alá. Diakovics metropolita után Popovits Vince következett, ki áttette a metropolia székhelyét Karlócára. A pozsareváei béke után, 1718. július 10., nemcsak a. török birtokolta Szerémséer és a Bánság, hanem Szerbia egészen a Morava folyóig és Kis-Oláhország egészen az Olt folyóig a császár jogara alá került. Ez időben Petrovics Mózes érseket találták Belgrádban a császári hadseregek, akit a császár rögtön megerősített Szerbiának érsekévé, alárendelvén őt a karlócai metropolia joghatósága alá. Popovits Vince karlócai autokefál érsckmetropolita 1725 október 23-án bekövetkezett halála után, az 1726. február 7-én tartott választókongresszuson az autokefál karlócai metropolia érsekmetropolitájává Petrovics Mózes megválasztatván, császári engedélylyel székhelyét Belgrádba tette át. Petrovics elhunyta után az 1731-iki március 22-én tartott választókongresszuson Jovanovics Vince püspök választatott meg. Ennek halála után — Belgrád még mindig a császári hadsereg birtokában volt — a metropolia igazgatását Joannovics Sakabent Arsen ipeki szerb patriarcha vette át, aki a törökök által szorongattatva, a császári uralom alatt álló Belgrádba menekült. Szerbiának a törökök által történt visszavétele és Belgrád eleste után a patriarcha a császári hadsereghez menekült és Mária Terézia királynő 1741. október 21-én kelt diplomájával Joannovich Arzént patriarchal méltóságában ad personam megerősítette s az örökös tartományok görögkeleti lakosságának érsekévé és metropolitájává kinevezte. A patriarchal székhely Belgrád eleste után ismét Karlócára tétetett át. A patriarcha elhunyta után következett egyházfők már nem viselték ezt a címet, mert az ipeki patriarchátus, bár vikáriusok által konnányozottan, 1765-ig fennállott és különben sem lehei idegen impérium alatt álló autokefál katedra címét más államban viselni s jogait gyakorolni. A pátriárkái cím — függetlenül az Időközben megszűnt ipekitől — csak az 1848. < évben állíttatott vissza, amikor is a május elsejei nevezetes «szerb nemzetgyűlés», amely kimondta a Magyarországtól való elszakadást s a szerb vajdaság felállítását, Rajacsics József érseket kikiáltotta pátriárkává. Hogy ki volt Rajacsics, azt nem kell mondanom, hiszen az 1848-as történelem bőven foglalkozik vele. A császár ezt a címet december 3-án pátensileg megerősítette, ő maga felvette a szerb fő vaj da címet s vajdává kinevezte Suplikász generálist. Itt látható az az összefüggés, amely felhasználta a szerbek tömörülését és nemzeti érzéseit arra, hogy a magyarokkal szembeállítsa őket. 1848-ban következett be az elszakadás Magyarországtól. Kívánság nyilvánult meg a vajdaság felállítására és kívánság* a pátriárkái méltóságnak, mint az egyház fejének felállítására. Mindez teljesíttetett akkor, amikor Magyarország szabadságharcát kezdte vívni. Az 1861. évben tartott szerb nemzeti gyűlés határozatainak 9. pontjában kimondotta, hogy à szerb pátriárkái méltóság elválaszthatatlanul egybe van kötve a karlócai metropolitai székkel. Miután azonban a határozat legfelsőbb jóváhagyást nem nyert, — most megint utalok az évszámra, 1861-re — Rajacsics utóda, Mnsireviçs ismét csak metropolita lett, csak később 1 , 1864. augusztus 13-án kelt császári diplomával tüntettetett ki a szerb pátriárkái címmel. A szerb pátriárkái címet az 1868. évi IX. )c. 5. §-a iktatta törvénybe. Ez idő óta a karlócai érsek a szerb pátriárka címet viseli. Magyarországon az ide átköltözött szerbek egyháza az 1791. évig privilégiumok alapján szervezkedett, vagyis a császár vette kezébe a szerbek egyházának ügyét s az udvari kancelláriák vezették azokat az ügyeket és privilégiumokból élősködtek, egészen 1779-i.<i\ amikor a Declaratorium Illyricum című rendelkezés kibocsáttatott. Az. érsek nemcsak egyház] ügyekben, hanem világi ügyekben is feje volt a népnek, mint ahogyan a Diploma mondja (olvassa): «... ut omnes ab archiepiscopo. tamquam capite suo ecclesiastico, tam in spiritualibus, (piani saecularihus dependeant. clementissime volumus et jubemus». Az egyházban tehát a privilegiáli« időkben más hatóság nem volt. mint csak az érsek-metropolita és a Püspökök. A nép kongresszusokra összegyűlhetett, ha ;i kongresszusokat az uralkodó engedélyezte, ott joga volt neki egyházfejéi megválasztani, gravamenjeit, posztnlátumaii előterjeszteni, panaszaival a trón elé járulni, ejrvszóval panaszjoga volt és joga volt az érseket megválasztani. v Az ogyház privilégiumai az 1790/91. évi XXVII. tc.-be lettek beiktatva és ezzel a törvénycikkel ismertetett el a görög keleti egyház Magvarországon és iktattattak az állami törvényekkel és jogszabályokkal nem ellenkező privilégiumaik törvénybe. A Declaratorium szabályozta a kongreszszus összehívását, megmondta, hogy alakíttat nak a kongresszusok és egyedül a metropolita választási bízta a kongresszusokra. A kongresszusoknak nem volt szabályalkotási joguk. Ámde lassanként kifejlődött eirv bizonyos irányzat, amely rávitte a kongresszusokat arra, hogy nemzetiségi munkát fejtsenek ki; politikai faktorokká kezdtek válni és amikor az 1864-ben ^ összeült kongresszus, amely törvénytelenül és szabálytalanul ült össze — mert hiszen időközben meghozták az 1848:XX. tc.-ket, amely utasította a népet, hogy kongresszuson az állam felügyelete alatt alkossa meg a maira önálló, saját szabályzatát — alkotott szabályokat, csodálatos dolog, hogy ennek a törvénytelenül összeült kongresszusnak szabályai 1868. évi augusztus 10-én királyi rendeletbe foglalva kiadattak és ezek a szabályzatok voltak érvényben sokáig. Az 1870-ben megtartott kongresszus még azon az alapon ült össze, amely az egyházjogi rendnek megfelel, azonban már akkor kezdő-
