Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-63
Az országgyűlés felsőházának 63. ülése 1929. évi június hó 22-én, szombaton. 197 hogy ebből az ügyletből valamilyen követelést támaszthasson. A gyermektartási és családjogi tartási perekben is, a királyi Kúria egy-két év után indított perekben, amikor visszamenőleg követelik a járadékot, kimondotta azt, hogy aki erre a járadékra való jogát nem érvényesítette abban az időben, amikor azt a maga vagy gyermeke tartására használta és használhatta volna, az elesett attól a jogától, hogy ezt érvényesítse. Kimondotta a királyi Kúria azt is, bogy aki köteles részét 5—10—20 év után igényli, .•miikor a konjunkturális helyzet olyan, hogy ő ellenfelétől biztosabban követelheti a most már adósságoktól mentes ingatlanvagyonhagyatékából a maga kötelesrészét, hiába igényli a haggyaték megnyíltától számítva kötelesrészének törvényes kamatait, amelyek pedig jogszabály szerint megilletik őt, mert a saját késedelmével okozott ezt a kárt nem háríthatja ellenfelére. Mindez nagyon helyes és bölcs intézkedés, még sem vihető azonban a végletekig és nom mondhatja ki a királyi Kúria, hogy a 82 éves elévülési időt ezentúl három vagy öt évesnek tekinti. Krre tehát felhívom az igazságügyminiszter úr szíves figyelmét és kérem, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, vájjon egy^ ilyen törvény meghozatalával és életbeléptetésével nem Lehetne-e a {tereknek gátat vetni 1 ? Visszatérve a perek szaporodásának megakadályozására, egy másik jelenségre akarom felhívni az igazságügyminiszter úr figyelmét. Ez a tömegnapok intézménye. A tömegnapok intézménye bevétetett az ügyviteli szabályzatba. 1925-ben már ismerhette az igazságügyi kormányzat a tömegnapok hatását; akkor novella ris úton a perrendtartásnak néhány szabályát meg is másította, de nem gondoskodott arról, hogy megszűnjék az az anomália, hogy a járásbíróságok a perrendtartás 142. §-a értelmében nemcsak a törvényes következmények terhe ni el h;tt idézik a feleket, hanem egyúttal felhívják arra is, hozzák el okirataikat, lehetőség szerint egyéb bizonyítékaikat és megnevezett tanúikat. Aki ezt szó szerint veszi, az a tömegnapon a maga bizonyítékaival megjelenik, de ott egvszerűen azt tapasztalja, hogy az ügyet elnapolták két-három hétre. így tehát időt veszít az a tanú, időt veszít a fél, mindez az igazságszolgáltatás méltóságának rovására. Arról kellene tehát gondoskodni, hogy ez az ellentét a törvény és az ügyviteli szabályok között kiküszöböltessék. A bizonyítási eljárási szabályoknál igen célszerű intézkedés volna az, ha az új bizonyítékoknak a fellebbezési eljárásban való előterjesztése magasabb törvénykezési illetékhez lenne kötve. Elvégre aki ügyét a bíróság elé viszi, már az első fórumon terjessze elő mindéi) bizonyítékát, s ha a bíróság a maga bölcs belátása szerint úgy látja, hogy a bizonyítékok felhasználása nélkül is egyik vagy másik félnek igaza van. akkor a fél mentesítve van. IIa azonban a fél játszik és azt mondja, hogy: előterjesztem ezt a védelmet, előadom ezeket a támadó eszközöket — s azután ha elveszti a perét a felsőbíróságnál, akkor áll elő új bizonyítékokkal, meg akarja az eljárást még egyszer ismételni új bizonyítékok alapján a fellebbezési híróságnál, akkor az ilyen viselje annak a következményét, hogyha újabb teherrel sújtotta a bíróságot, fizesse meg ennek illetékét. Fel akarom hívni az igazságügyminiszter úr figyelmét arra, hogy az új bizonyítékok előterjesztése esetén a fellebbezési híróságok teljesen mellőzik a közvetlenség perrendtartásszerti alapelvéi A helyett, hogy az ügyet a maga egészéhen visszaküldenek az első bíróhoz, akinek közvetlen benyomása lesz azután a bizonyításFET.SÖHAZI NAPLÓ. IV. felvétel alapján az egész ügyről, aki közvetlenül szemléli a szemle tárgyát, s aki közvetlenül hallgatja ki a tanukat, és így tud ítélkezni, — egyszerűen leküldik az elrendelt bizonyításl'elvétel foganatosítása végett az iratokat az alsóbírósághoz, amely azután természetesen már nem ítélkezvén az ügyben, s így nem azzal a lélekkel, nem azzal a felfogással, nem az ítélkezési felelősség terhe mellett folytatja le a bizonyításfelvételt, viszont a felsőhíróság a közvetlenséget nem valósítja meg, nem észleli közvetlenül a bizonyítást. A közvetlenségnek ez a hiányossága, amely még a perrendtartási novellában törvényes tápot is nyert, egyszersmind egyik főoka annak, amiért én most felszólalok a felülvizsgálati eljárás reformja érdekében. Méltóztatik tudni, hogy a felülvizsgálati eljárás alapja az, hogy az első két^ fokon a bíróság ítélkezik a ténykérdésben és a jogkérdésben. Megállapítja azt, hogy milyen tények vannak a felek részéről előadva, milyen tények ezek közül valók és ezekhez a tényekhez milyen jogalkotó, jog változtató, vagy jógszüntető hatások csatlakoznak, és ezek alapján gyakorolja az objektív jogszabályadta ítélkezést, megmondva, hogy kinek van Igaza, kinek nines igaza, kit és mi illet meg a perben. A felülvizsgálati eljárásban már csak a jogkérdést teheti vizsgálat tárgyává a kir. Kúria, illetőleg a kisebb ügyekben az ítélő tábla. Amikor a törvény alkotója, Plósz Sándor ezt a törvényt így alkotta meg és ígv terjesztette a törvényhozás elé, abból indult ki, hogy a per legfontosabb része rendszerint a bizonyítás felvétele, és ennek helyes szervezését a tar gyalás koncentrációja végett feláldozni nem lehet. Kimondotta, hogy a bizonyítás közvetett felvétele a polgári per reformjának leglényegesebb pontját, a bizonyítékok szabad mérlegelését teszi lehetetlenné. Utalt az indokolásban arra, hogy a királyi ítélőtáblának annakidején való decentralizációja is azért történt, hogy lehetővé váljék a közvetlenség még a másodfokon is. A felülvizsgálatra vonatkozólag pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez az eljárás megfelel a német birodalmi és az osztrák perrendtartásnak, amely a revíziós intézkedénél azt tartotta szem előtt, hogy a bírónak harmadfokon csak a törvénysértést kell vizsgálnia, mert a tényállás a két alsófokon ú—is kellőképpen, a közvetlenség hatása alatt állapíttatván meg, nincs ok arra, hogy ez az Ítélet) tényállás ne szolgálhasson alapjául a felülvizsga lati kérelem elbírálásánál. Ez az intézkedés az én felfogásom szerint nem vált he, ezzel a Fe lülvizsgálati rendszerrel a kir. Kúria jogköre meg lett nyirbálva. T. Felsőház! Mint méltóztattak látni eddigi fejtegetéseimből, az a közvetlenség, amely szerint a bizonyítékokat az a bíró veszi fel, aki ítélkezik, ma már a perek legnagyobb részében a fellebbezési eljárásból feltétlenül ki van zárva, még akkor is, ha a felek nóvumokat adnak elő. Az esetek százait lehetne felsorolni, ahol elrendelik a bizonyításfelvételt és a tanúkihallgatás foganatosítása végett megkeresik az alsófokú bíróságot. Amikor a tanú magatartása is a bíró szabad mérlegelési körébe esik, amikor az, aki a per tárgyát ismeri, aki azt hatalmában és kezében tartja, tudja, hogy milyen kérdést és hogyan intézzen a tanúhoz, a kezéből kisiklani engedi ezt a jogot és átadja olyan bírónak, aki a peranyag felett ítélkezni már nem is jogosult, akkor méltóztassék elképzelni, hogy a közvetlenség elve amúgy is már teljes mértékben át 33
