Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-63

184 Az országgyűlés felsőházának 63. üléi küszöböli. Ebből mi következik magára az iparra vonatkozólag? Az, hogy a haladás meg fog akadni, hogy az ipar vezetése kevesek kezébe kerül, ez bürokratizálódik és szinte azt lehet mondani, hogy az ipar ebben a megvédett helyzetében elhájasodik, illetőleg ugy fog túltengeni, hogy az haladásra vágyni nem akar és azt talán meg is fogja akadályozni. Ezt azok az urak, akik feltétlen hívei a kartelleknek, nem szokták figyelembe venni, pedig nemcsak általános, de speciális érdeke is az iparnak, hogy ezi figyelembe vétessék. Lehetne itt még sokat beszélni arról, hogy vájjon a szocialista törekvések milyen hatással vannak a nemzeti munkaerő gyöngítésére, hogy mennyire bontják meg azt a szükséges harmóniát, amely a termelőrétegek között kell hogy fennálljon. Én azonban megelégszem itt aainak a konstatálásával, amire tegnap már egyik szónok — gondolom Huszár Aladár úr is — célzott, hogy a szociáldemokrácia nagy átalakuláson ment keresztül a háború óta. Ok tulajdonképpen a marxi értelemben vett szocializmusról lemondtak, ellenben átalakulnak, mondjuk, radikális polgári párttá. Hiszen méltóztassék megnézni a németeket, még inkább talán a mieinket, az ő régi alapvető tételeikről: a tulajdon szocializálásáról, továbbá magáról az osztályharcról is mily feltűnő keveset beszélnek; sőt a mi szocalistáink is itt-ott rendkívüli mértékben látassanak lelkesedni olyaji célokért, amelyek direkt ellentétesek az ő marxi tanításaikkal s amelyek a polgári állam érdekeit mozdítják elő. Legyen szabad ennek kapcsán egy másik kérdést is megemlítenem és ez a kivándorlás kérdése. Méltóztatnak tudni, hogy a háború előtt nagy kivándorlás volt Magyarországról. Most bevallhatjuk, miután túl vagyunk rajta, hogy az osztrák—magyar valuta stabilizálásához éveken keresztül rendkívüli mértékben hozzájárultak azok az összegek, melyeket a kivándorlók aranydollárokban hazaküldtek. Ez most megszűnt, azért, mert eltiltották a legtöbb államba a kivándorlást. Egyetlen egy számbavehető állam maradt, amely ebben a tekintetben liberális politikát követ és ez Argentinia. A legutóbbi időkben, úgy tudom, kísérletként egyes csapatok küldettek ki magyar kivándorlókból Argentiniába,, ha jól vagyok értesülve vasúti munkálatok végzésére, és olyan helyekre, amelyek egészségi szempontból egyáltalában nem mondhatók jóknak. Félős dolog, hogy ők ott el fognak — legalább nagy részben — pusztulni. Itt volna ellenben egy másik modalitás, amely a mellett, hogy a kivándorlókat megóvná attól, hogy higiénikus szempontból kifogásolható területekre kerüljenek, lehetővé tenne egy bizonyos kivándorlási módot, s ez az, amit az olaszok nagy mértékben praktizálnak, hogy tudniillik a kivándorlók csak az ottani aratás idejét töltik Argentiniában, azután visszajönnek hazájukba és újból hozzáfognak az aratáshoz, ami könnyen megvalósítható, mert az argentiniai aratás télre esik, amikor nálunk a mezőgazdasági népességnek éppen nincsen, vagy legalább egy nagy részének nincsen foglalkozása. En úgy gondolom, — és ebben a tekintetben bizonyos tárgyalásokat is volt már szerencsém megindítani — hogy ez a terv nem lehetetlen, mert hiszen azt a fuvarköltséget, amellyel a magyar kivándorlóknak az olaszoknál többet kell fizetniök, a bő keresetből talán pótolni is tudnák. Ezekre akartam röviden rámutatni, azért, hogy bebizonyítsam, hogy itt olyan problémák is vannak, amelyek megoldása saját hatás1929. évi június hó 22-én, szombaton. körünkbe esik, amelyekkel foglalkozni nagyon is szükséges, nagyon is megokolt s a Felsőháznak, úgy gondolom, feladata az, hogy e tekintetben a nemzeti közvéleményt felvilágosítsa, de nemcsak ez, hanem hogy aktív módon közreműködjék abban, hogy ez a felfogás erősödjék és az esetleg felmerülő nehézségek elháríttassanak. Figyelemmel olvastam át a közgazdasági miniszter úrnak azt a programmját, amelyet gondolom, hat vagy nyolc héttel ezelőtt, a Képviselőház elé terjesztett. Ebben a programmban rendkívül értékes dolgok foglaltattak, hiányzott azonban például — legalább az én nézetem szerint nincs kellően méltatva — a mezőgazdasági hitel nagy problémája. Én úgy gondolom, igen t. Felsőház, helyes volna, ha mi felkérnők a kormányt arra, hogy mindezeket a kérdéseket, amelyek Magyarországra nézve tulajdonképpen a lét és nemlét kérdései, vegye beható tárgyalás alá; hogy alakítson egy állandó bizottságot, összeállítva azokból a hivatalos és nemhivatalos egyénekből, akik erre hajlandók és akik erre kvalifikáltak, ez elé terjesszen egy programmot abban a tekintetben, hogy mi és hogyan volna elintézendő, illetőleg megvalósítandó. Erre vonatkozólag vagyok bátor, beszédein befejezéséül, a következő határozati javaslatot a t. Ház figyelmébe és jóakaratába ajánlani. (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): «Figyelembe véve a mezőgazdaságnak senki által nem tagadott súlyos helyzetét és annak az aggodalomnak jogosult voltát, amely a jövőt még a jelennél is sötétebbnek látja, hívja fel a Felsőház a kormányt, hogy a bajok részletes kutatása, feltárása, a javítás módjainak megállapítása végett egy hivatott egyénekből álló szaktanácskozmányt, vagy komitét szervezzen és hívjon össze. Ennek a tanácskozásnak eredménye annakidején a törvényhozás elé terjesztendő.» Magam részéről a javaslatot elfogadom, ezt a határozati javaslatot pedig vagyok bátor ajánlani a t. Ház figyelmébe. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Székács Antal ő méltósága. Székács Antal: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! A pénzügyminiszter úr ő excellenciája a Képviselőházban tartott expozéját azzal a kijelentéssel fejezte be, hogy ő optimista, hogy ő helyteleníti az indokolatlan pesszimizmust s különösen helyteleníti, hogy ha túlsokan sirató asszonyok módjára peszszimizmust hirdetnek és terjesztenek. Ugyanilyen értelemben nyilatkozott a pesszimizmus ellen a gazdasági miniszter úr ő excellen ciája is. T. Ház! Optimizmus és pesszimizmus a viíágnézlet és véralkat dolga. Az orvosok nem tudják az embert kigyógyítani sem az optimizmusból, sem a pesszimizmusból, viszont kétségtelen, hogy nem jó orvos az, aki az emberek baját és sírását el nem hiszi. Én optimista vagyok Magyarország feltámadásában, optimista vagyok abban a tekintetben, hogy a magyar nemzetben lakó őserő végeredményben le fog küzdeni minden bajt, amely Trianonból reánk származott, de pesszimista vagyök abban a tekintetben, mintha az igen t. kormány eddigi gazdaságpolitikája alkalmas volna az országot súlyos, válságos gazdasági helyzetéből kivezetni. Ebben a meggyőződésemben nem ingatott meg engein a pénzügyminiszter úr nagyszabású expozéja sem, amelyből sugárzott a meg-