Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.
Ülésnapok - 1927-62
Az országgyűlés felsőházának 62. ülése 1929. évi június hó 21-én, pénteken. ségi kellék, csak a mindennapi életben előforduló apr-cseprő ügyletek vannak — természetesen — mentesítve az írás alól. En azt hiszem, hogy ebben a törvényjavaslatban két vezérlő gondolatnak kell lenni. Az egyik az, hogy a királyi közjegyzők, akik a ma fennálló törvény értelmében csak közokiratot szerkeszthettek, ne jogosítassanak fel magánokiratok szerkesztésére, különben a mostani kormány ugyanabba a hibába esnék, mint aminőben voltak azok a kormányok, amelyekre csak az imént mutattam reá. Ez ugyanis jogfosztás az ügyvédekkel szemben. A másik vezérlő, dirigens eszme pedig az, hogy az okirati kényszerről szóló törvénnyel kapcsolatban létesíteni kellene olyan intézményeket, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a telekkönyvi állapot és a tényleges állapot között valóságos kongruencia legyen. Ha a telekkönyvek nem hű tükrei a tényleges állapotnak, nem lehet megbízható hitelről, se belföldiről, se külföldiről szó és nem lehet szó ingatlanforgalomról. Ezt a kormány nagyon jól tudja, hiszen milliárd és milliárd költséget fordított az úgynevezett telekkönyvi betétekre, azonban nem érte el a kívánt célt. Elrendelte a hagyatéki ingatlanokra nézve a kötelező hagyatéki eljárást. Ez mind azt célozta, és még sincs kongruencia és rumi lesz addig, amíg a törvényhozás nem fog gondoskodni arról, hop-v a telekkönyvbe csakis olyan okirat és olyan kérvény alapján lehessen jogokat bejegyezni, megszüntetni és változtatni, amelyeket szakemberek, tehát kir. közjegyzők és ügyvédek készítenek el. A telekkönyvi jog nagyon nehéz jog. Telekkönyvi ügyekben nemcsak a dolop-iogokat kell ismerni, hanem az egész jogrendszerrel tisztában kell lenni. Es ha elgondolom azt. hogy nemsokára életbe fogják léptetni az új jelzálogi törvényt, mondom, ember legyen a talpán, aki el fog tudni igazodni a telekkönyvekben, amelyekbe nem kellő elméleti és gvakorlati képzettséggel bíró egyének alapján kérik a bejegyzéseket. A perenkívüli ügyek elvonandók a bíróságoktól és a kir. közjegyzőkre és ügyvédekre bíznndók. Ez nem ú.r gondolat. A hagyatéki eljárás tekintetében már van errevonatkozólag törvényünk. Az igazságügyminiszter úr a Képviselőházban annak a nézetének adott kifejezést, hogy ezt a gondolatot tovább kell fejleszteni, mert ez egészséges gondolat, a bírák túlterhelésének megsrátlására szolgál és az ügyvédeknek bizonyos keresetet fog juttatni. Cégügyekben kiváltkép, ahol részvénytársaságokról, szövetkezetekről van szó, tehát a legkomplikáltabb kérdésekben nincs ügyvédi kötelező kéj)viselet. Olyan bonyolult cégbeadványok kerülnek azután a bírósághoz, hogy a legokosabb bírónak is törnie kell a fejét hetekig, hogy mit csináljon ezekkel a kérelmekkel. Es ez mind csak azért van, mert hiányzik a szakszerűség. Nagyon figyelmébe ajánlom ő excellenciájának, az igazságügyi miniszter úrnak, hogy patronizálja, favorizálja a választottbírósági rendszer kiépítését jobban, mint. ahogy ez eddigelé történt. Nekünk van a választottbíróságokra vonatkozó jogszabályunk a perrendtartásban, mindenki minden ügyben választottbíróságot köthet ki, ahol a törvény nem mondja ki a kizárólagos illetékességet. A baj ott van, hogy a választottbíróságok megalakításánál vannak mindig nehézségek. Ha az ügyvédi kamarákban egy állandó választottbíróság léteznék és a felek csak azt mondanák, hogy alávetik magukat a kamarák \ álasztottbírósága juris dictiójának, nagyon meg lenne könnyítve a dolog, segítve lenne a bírák munkaterhén és az ügyek nagyon rövid idő alatt lennének befejezhetek. Éppen így kérnem kell az igazságügy miniszter urat, hogy a kamarai bíráskodást is hozza be. Ez a választottbíróságnak tulajdonképpen alfokozata azzal a különbséggel, hogy a Kamara ex lege járna cl olyan ügyekben, ahol az ügyvéd a megbízási viszonyból kifolyólag szembe kerül ügyvéd kollégájával, .ihol ügyvéd szembekerül ügyvédjelölttel, vagy az irodai alkalmazottal és ahol az ügyvéd szembekerül a klienssel, a költségek miatt. Ne méltóztassék megijedni, mélyen t. Felsőház, hogy talán azért akarják ezt az ügyvédek, hogy magasabbak legyenek a költségek. A világért sem, mert ezek ellen az ítéletek ellen kérjük, hogy fellebbezés engedtessék a királyi ítélőtáblákhoz és a királyi ítélőtáblák lennének abban a helyzetben, hogy megállapítsák és megbírálják, helyes volt-e az elsőfokú döntés vagy sem. Az ilyen királyi ítélőtáblai tanácsoknál nagyon kívánatos lenne, hogyha a kúriai ügyvédi tanácsnak normájához kéi>est. legalább egy ügyvéd. mint ülnök résztvenne az ügyek eldöntésénél. Budapesten a központi királyi járáshíróságnál ;i csőd fenyegeti a jogkereső közönséget. Ha nem történik gyorsan valami, akkor a denegatio justitiae-vel fogunk szembeszállni. Az idekerülő pereknek legnagyobbrészt 1 , több mint 80%-a csupa apró kis ügy, 100 pengőn aluli ügy és ezek árasztják el annyira a bíróságot. Ügyvédi körökben felmerült és ő excel lenciájánál visszhangra talált az a gondolat, hogy be kell hozni a békehíréi intézményt ezekben a 100 pengőn aluli ügyekben, természetesen appeláta nélkül, továbbá azt, hogv békebírákul nevezzenek ki idősebb nyugalmazott bírákat, és főként ügyvédeket, akiknek ügyvédi gyakorlatuk természetesei] inegszünik. Ettől az intézménytől igen sokai várunk. A zugírászattnl csak úgy fogunk tudni boldogulni, ha vétséggé minősítjük és elzárási büntetést alkalmazunk. A mai rendszer, amelyben kihágásnak tekintik, nem használ semmi. Az ügyvédi karnak itt Budapesten, de az egész vidéken régi óhaja, jhogy az 1921 : XVTT. tc-et, ainely a bírói képesítésnek kiterjasztéséről szól, meg kell szüntetni, ha addig ez a törvény bármely oknál fogva nem lenne már megszüntethető, akkor új intézkedéseket kell tenni, hogy olyan bírák és olyan köztisztviselők is, akik ügyvédi pályára lépnek, legalább három évig ne működhessenek az előtt a híróság előtt, ahol mint ítélőhírák működtek és azok előtt a közigazgatási hatóságok előtt, ahol imperiumot gyakoroltak. A Képviselőházban magáévá tette ezt az eszmét az igazságügyminiszter úr és rámutatott arra, hogy a mai állapot erkölcsi szempontból nem tartható fenn. A szegényvédelem hihetetlen mértékben igénybe veszi az ügyvédi kart. Igen természetes ez, mert ma már úgyszólván az egész közénosztály szegény és szegényiogon perlekedik. Ez ellen nem lehet tenni semmit. Ez a gazdasági kérdésekkel kapcsolatos, azonban nem lehet követelni az államtól, amikor ilyen nagy mértékben vannak az ügyvédi kamarák elárasztva szegénvjogú perekkel, hogy ezt teljesen díjtalanul tegyék. A mai skálánál alacsonyabb skálát kellene megállapítani az ilyen perekre vonatkozólag és a bírói átalányból kellene évenként bizonyos összeget ezeknek a költségeknek 29*
