Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-62

176 Az országgyűlés felsőházának 62. ülése 1929. évi június hó 21-én, pénteken. gát tenni és különféle bukdácsolással, javító vizsgával mindenki kiszorítja az ügyvédi vizsgát, csak az nem, aki nem akarja. Nőtt tehát tovább az ügyvédek száma. Ilyen állapotok mellett a Nemzetgyűlés behozta az 1921 : XXI. tcikket, amely a bírák képesítésének kiterjesztéséről szól. Ez azt jelenti, hogy olyan bírák, akiknek jogi doktorátusuk nem volt, akiknek ügyvédi diplomájuk nem volt, szintén ügyvédi gyakorlatra bocsáttattsk. És ennek a politikának a tetejébe a volt igazságügyminiszter úr — elismerem, a legjobb szendék által vezéreltetve, de nagyon helytelenül — kilátásba helyezte à numerus elaufcus behozatalát; és nem csinálta meg a numerus olausust, ami különben helyes, de nem ejtette el a tervet sem. Mi volt ennek az okszerű következménye? Az, hogy boldog-boldogtalan Sietett ügyvédi diplomára szert tenni, hogy arra az esetre, íha a numerus clausus mégis behozatik, ő intra muros legyen. Kérdem tehát, nem joggal mondtam-e azt, hogy a kormányok egész sorozata ügyvédellenes politikát követett? Egy további oka az ügyvédi mizériának az, hogy kevés a, munkaalkalom; s ezt két ilányban értem. A kormányok nem tartottak lépést a jogfejlődéssel és olyan területeket, ÍImelyek még egész szüzeik voltak és amelyek nagyon, de nagyon elbírták volna a jogi kapát és a jogi ásót, nem bocsátotta rendelkezésre az ügyvédségnek. Ez az egyik hiba. A másik hiba pedig az, hogy érthetetlen nemtörődömséggel tűrték azt, hogy szakértelemmel nem bíró közegek, a zúgírászok, a legnagyobb pusztítást és grasszálást végezzék ezen a téren, pedig a kamarák folytonosan figyelmeztették erre a kormányt és óva intették ettől a politikától. A mindenkori igazságügyi kormánynak tudomása volt ezekről az állapotokról; bizonyos, rendszerint ünnepélyes alkalmakkor a legszebb, a leghízelgőbb szavakkal és elismeréssel voltak az ügyvédi kar iránt, elismerték fontosságai, működésének jelentőségét; ígérték, hogy törvényt, rendeleteket fognak alkotni, amelyek a bajoknak okait meg fogják szüntetni, s még sem történt abszolút«' semmi. !)<• igenis, mégis történt valami. A kormánynak ez a nemtörődömsége az ügyvédi karban és az ügyvédi kamarákban bizonyos gravaminális politikát idézett fel; folytonosan siráukozások hallatszottak, folytonosan panaszok halmozódtak, a válasz pedig az volt, amit nagyon jól ismerünk Pató Pál úr idejéből: Hej, ráérünk arra még, — és nem történt semmi. A mostani igazságügvminiszter úrban látom azt az államférfiút, aki nem fog az Ígéret terén maradni, aki a tettek terére fog átmenni, mert megvan győződve arról, hogyha még sokáig késedelmeskedünk, akkor az ügyvédi kar és ennek nyomán az igazságszolgáltatás is igenigen súlyos vereségeket fog megérni. Az egész magyar ügyvédség bizalommal tekint az igazságügyminiszter úrra; tőle várja reméli és hiszi, hogy olyan törvényalkotásokat fog létesíteni, amelyek a szanálásnak legalább is a kezdetét fogják bejelenteni. A numerus clausus rendszerével szakítanunk kell, mert eddigelé mindenki meggyőződhetett arról, hogy numerus clausus-szal a mai bajokon segíteni nem lehet. A túlzsúfoltság ellen ajánlatos módszer az egyetemi oktatás kibővítése, négy évi kurzus helyett öt év s a jog gyakorlati idő meghosszabbítása legalább egy evvel. Ami a fő: ügyelni kell arra, hogy a joggyakorlati idő ne legyen papiroson töltőt joggyakorlat. E tekintetben a Budapesti Ügyvédi Kamara autonóm hatáskörében már nagy eredményeket ért el, de nagyon kívánatos lenne, ha az igazságügyi kományzat e tekintetben felügyeleti jogát erélyesen érvényesítené. Uj munkaterületeket kell létesíteni. Az ügyvédi kamarák, a vándorgyűlések, az ügyvédgyűlések, a szaksajtó ezt már régen hangsúlyozzák és sürgetik. Pár nappal ezelőtt az országgyűlés képviselőházában Magyarország je lenlegi ifrazságügyminisztere szintén kijelentette, hogv iírenis, új munkaalkalmakra van szüksép- és hogy lehet új munkaterületekről gondoskodni s azokat be is kell hozni. Mi nem kívánjuk azt, hogy az ügyvédség kedvéért más foglalkozási ágak rovására hozassanak be nálunk új működési területek: a világért sem teszszük ezt, mi önző osztálypolitikát nem követtünk soha. En büszkeséggel tekintek vissza a magyar ügyvédség múltjára és rámutatok arra, hogv a magyar ügyvédi kar, amikor reformot kezdeményezett és sürgetett, mindig kimutatta, ki tudta mutatni az, hogy ez a reform az egye temes érdekkel, a köznek a javával, a köznek az érdekével összeegyeztethető. Kívánjuk azt, hogy azon területek, amelyek bennünket ügyvédeket, mint szakértőket, hivatás szerint megilletnek, elvétessenek a zugirászoktól, elvétessenek a községi jegyzőtől is (Ellenmondások a középen.) és tisztán, kizárólag az ügyvédeknek engedtessenek át. Üj munkaterületként egészen röviden utalok az alsófokú közigazgatási bíróság felállítására. Ebben a kérdésben már országos határozattal állunk szemben, amely a kormányt utasítja, hogy létesítessenek ilyen közigazgatási alsóbíróságok. Meg kell azonban jegyeznem azt, hogy csak akkor fogja ez az alsófokú közigazgatási bíróság elérni a célját, ha valóságos bíróság lesz, ha bírói szervezettel és garanciával íesz ellátva, az eljárás természetesen ügyvédi képviselet mellett, mert különben a szavakkal fogunk csak játszani. Nekem semmi kételyem nincs abban, hogy a törvényhozás nem fog lelépni arról az útról, amelyet az 1896 : XXVI. tc.-ben már elfoglalt, hiszen már kijelölte akkor, hogy milyennek kell lennie a közigazgatási bíróságnak. Ez az újonnan létesítendő alsófokú közigazgatási bíróság szintén bíróság lesz, csak a fokozat tekintetében fog különbözni a mostanitól, a kvalitás a quale dolgában azonban nem lehet különbséget felállítani. Nagyon kérem az igazságügyminiszter urat, hogy azt a törvényjavaslatot, amelyet elődje évekkel ezelőtt letett a Ház asztalára az okirati kényszerről, minél előbb hozza tető alá. Pontosabb, a gyakorlati élet szempontjából kívánatosabb és szükségesebb törvényt alig bírok elképzelni. E tekintetben hivatkozom arra a miniszteri rendeletre, amelyet az öreg Wekerle ő excellenciája utolsó miniszterelnöksége alatt kiadott, amelyben kimondja azt, hogy ingatlanokra vonatkozó jogügylet csak akkor jöhet létre, ha az írásba foglaltatik. Száz és százszámra vette el ez a rendelet annak a lehetőségét, hogy az emberek alaptalan perekkel üldözzék egymást. Ha a felek ügyletet kötnek, akkor gondoskodni kell arról, hogy garanciát kapjanak, hogy ezek az ügyletek tényleg valósíttatni is fognak, lia tanubizonyítás a döntő, én mondom, mint régi gyakorlati ember, hogy semmit sem érő ez a bizonyítás, mert a tanúnak memóriájától, a tanú műveltségétől, a tanú intelligenciájától, a tanú lelkiismeretességétől vagy lelki ismeretlenségétől függne nagy vagyonok sorsa, vagyoni exisztenciák kimenetele. Franciaországban már régen elismerték azt, hogy fontosabb ügyleteknél írás kell, mint érvényes-