Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-62

172 Az országgyűlés felsőházának 62. ülése 1929. évi június hó 21-én, pénteken. dákkal szemben bátran hozhatunk mi olyan törvényhozási intézkedést, amelynek alapján olyan büntetési tételek legyenek ezekre a bűncselekményekre szabhatók, amelyek elégségesek legyenek ahhoz, hogy elriasszák ezektől a bűncselekményektől azokat, akik arra egyébként lelkiismeretük hiányában, pénz által felbérelve talán képesek volnának. Igen t. Felsőház! A kultusztárca terén a Legnagyobb elismeréssel adózom a kultuszminiszter úr ö nagyméltóságának és teljes mértéklien aláírom azt az álláspontot, amelyet számtalanszor és majdnem minden alkalmat megragadva hangoztat, hogy a mai fegyver nélkül megvívott, békének nevezett véres gazdasági háborúban, mai elnyomottságunkban, ennek a csonka hazának, ennek a csonka nemzetnek legyen meg a kultúrfölénye. En a legnagyobb dicsérettel ismerem cl a kultuszminiszter úrnak minden ténykedését, amely ebből az álláspontjából kiindulva idáig történt, amely tényleg nagyon szép és nagyon fényes eredményeket produkált. B fölötti elismerésemnek kifejezést adva, legyen szabad köszönetet mondanom a kultuszminiszter úrnak azért az áldozatkész, szeretetteljes, odaadó támogatásáért is, amelyben részesítette a magyar levente- és cserkészintézményt, (Éljenzés.) mert hiszen ezzel módot, lehetőséget, alkalmat ad arra, hogy polgárságunk gyermekei testben edzessenek meg, teljes fegyelmezettséggel neveltessenek és megkedveljék a magyar rögöt, beléjük oltassék a magyar nemzeti érzés, beléjük oltassék a kiolthatatlan magyar hazaszeretet! Amikor azonban ezt az elismerést a magam részéről itt bátor vagyok nyilvánítani, rá kell mutatnom egy olyan momentumra, amely bennem komoly aggodalmakat kelt. Nap-nap után látjuk, hogy ezek a bizonyos, imént már néhány szóval ecsetelt felelőtlen külföldről [(leküldött egyéniségek mindjobban és jobban ragadják magukhoz a munkástömegek százait, látjuk azt, mintha a szociáldemokrata párt veztőségének kezéből is kicsúszott volna a vezetés, s ezek a felelőtlen, a magyar nemzeti szellem szempontjából feltétlenül veszélyes és káros egyének befolyása alá kerültek. Az agitátorok a szakszervezetekben bizonyos irodalmi esték rendezésével iparkodnak arra, hogy annak a zsenge, fiatal munkásgyermeknek, az ifjúmunkásnak lelkületét megrontsák, kommunista propaganda célzatával terjesztik ezek között a munkásifjak között az aktivista, a futurista, a dadaista irodalmat. Ezzel rothasztják meg a lelküket, ezzel ölik meg az ő magyar érzésüket, hazaszeretetüket. Ne felejtsük el, tisztelt Felsőház, hogy akármilyen szép termés mutatkozik is a gyümölcsfán, ha a fejlődésben levő zsenge gyümölcsöt megszúrja a kártékony, veszedelmes féreg és belerakja petéit, ez látszólag korán meg fog pirosodni, meg fog érni, de amikor fel akarjuk vágni azt a gyümölcsöt, látjuk, hogv a beleoltott méreg elrothasztotta, bűzössé, poshadttá tette annak belsejét. Akkor hiába emeljük mi, a kultuszminiszter úr áldozatkészségével kultúránkat, hiába nevelünk mi a kultuszminiszter úr áldozatkészségével ott kint, a vidéken a romlatlan magyar nép fiaiból érett, egészséges, ép gyümölcsöt a magyar haza javára, ha ezek az imént említett elemek tovább veszélyeztethetik a magyar haza jövőjét, s ronthatják meg a magyar haza gyermekeit. Arra kérem az igen t. kultuszkormányt, hogy a magyar állam egész hatalmi súlyával | iparkodjék módot találni arra, hogy a kulturális hatóságok nagyobb ellenőrzést gyako rolhassanak és gyakoroljanak necsak a romlatlan és a magyar államnak amúgy is megbízható vidéki, úgynevezett polgári ifjúság szellemi vezetésre és nevelésre, hanem fordítsanak gondot arra is, és tegyék szigorú ellenőrzésük tárgyává, hogy ezek az egyébként még tanköteles, úgynevezett munkásifjak ilyen veszedelmes kezeknek romboló munkája következtében el ne vesszenek egyszersmindenkorra a magyar haza, a magyar társadalom számára. Méltóztassék megengedni, hogy felszólalásom rövid befejezéséül egy reminiszcenciával éljek. Rövid napokkal ezelőtt az egységespárt kebelében ünnepelték gróf Bethlen István ő excellenciáját miniszterelnöksége nyolcadik évfordulója alkalmából, mint Magyarország nak jelenleg már nyolcéves miniszterelnökét. (Éljenzés és taps.) Ez alkalommal a miniszterelnök úr szájából kijelentés hangzott el. Megállapította ott, felszólalásában, hogy az a rezsim, amelyet ő képvisel, nem az ő személyére van felépítve, hanem a magyar nemzet többségének egységes meggyőződésére. Ezt az ő kijelentését egy kis bővítéssel vagyok hajlandó magamévá tenni. Ez a bővítés nem más, mint egy szerény, kis «is» szócska. Azt hiszem, hogy ez a rezsim, amelyet ő excellenciája képvisel, ma is az ő személyére, és a magyar nemzet többségének együttes meggyőződésére együttesen van felépítve. Ö adós maradt annak kijelentésével, hogy kinek az alkotó szelleme volt az, amely ezen nyolc évre terjedő idő alatt egységgé tudta kovácsolni a magyar nemzet többségének meggyőződését. Ö ezzel a kérdéssel adós maradt. Ennek ellenére azonban konzekvenciaként azt vonta le a kijelentéséből, hogy ő immár nem nélkülözhetetlen. Ügy érzem azonban, hogy az a szellem, amely a nemzet többségének meggyőződését egységes meggyőződéssé összeforrasztotta, összekovácsolta, gróf Bethlen István ő excellenciájának szelleme és az ő vezetése nem nélkülözhetetlen az ország számára akkor, amikor az az építő munka, amelyet ő Magyarország feltámasztására politikai programúiul kitűzött, csak meg van kezdve, de még befejezve nincs, és előreláthatólag még csak nagyon soká lesz befejezhető. Azt hiszem, hogy amennyiben ő excellenciájának vezetése alatt a magyar nemzet többsége az eddigi szellemben újult erővel folytatja az újraépítésnek ezt a nagy munkáját, akkor, ugyancsak a miniszterelnök úr szavaival élve, a trianoni békeszerződés által szerény, nyomorúságos viskóvá leépített, nagy ezeréves magyar palota ismét fel lesz építhető, és annak a fidépítendő, impozáns hatalmas nagy palotának egyik orma az erdőkoszorúzta Kárpátok bérceire fog támaszkodni, a másik orma pedig az Adria kék hullámaiban fogja visszatükrözni hatalmas árnyékát! Ebben a reményben, a kormány iránt teljes bizalommal viseltetvén, a költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps.) Elnök: József főherceg úr ő fensége kíván szólni. József főherceg: Nagyméltóságú Elnök Ur! Igen t. Felsőház! Amióta Magyarország a siralmas és pusztító forradalmakból a törvényes vágányra tért át, ami múlhatatlan és halhatatlan érdeme gróf Bethlen István miniszterelnök úrnak és az igen tisztelt kormánynak, (Elénk éljenzés.) én aggódva, mondhatom, türelmetle-