Felsőházi napló, 1927. IV. kötet • 1928. december 20. - 1929. június 28.

Ülésnapok - 1927-60

Az országgyűlés felsőházának 60. ülése megbízatásukat. Ennélfogva a törvényhatósági törvény megalkotásának elodázása semmi más kifogás miatt meg nem engedhető, ha azt akarjuk, hogy a közigazgatási tisztviselők függetlenül és pártatlanul végezhessék feladatukat. Épp így szükséges végül a tisztviselői pragmatika megteremtése és a tisztviselői fegyelmi jog körülírása és ezáltal a tisztviselők védelme, amit én sokkal sürgősebbnek tartok, mint amilyen fontosnak tartom mindazokat a kifogásokat, amelyeket a törvényjavaslat ellen felhoztam. Végül méltóztassék megengedni, mélyen t. Felsőház, hogy rámutassak arra, hogy ez a törvényjavaslat nagyon sokat átvesz a régi fővárosi törvényből. Főleg átveszi a virilis jog átalakítását, mert amit ma ez a törvényjavaslat a virilizmus tekintetében rendel, az az 1872 : XXXVI. t.c.-ben már benne van akkor, amikor hatszoros számú kijelölt legtöbb adót fizetők sorából rendeli a virilisták választását. Rá kell mutatnom arra is, hogy a régi fővárosi törvény a tisztviselői felelősséget már megállapította, amikor kimondja, hogy a tanács az általa végzett ügyekért, azután a tisztviselők a rájuk bízott teendőkért, végül az ügyosztályvezető tanácsnok és polgármester a reá bízott teendőkért személyileg is felelős. Ezt a felelősséget terjeszti ki most a törvényjavaslat a vármegyei és a törvényhatósági városi tisztviselőkre nézve is, amit egyébként az 1886 : XXI. te. 8& §-a is már elrendelt, és így azt hiszem, amikor mi olyan törvényhatósági törvényt alkotunk, amelynek alapjait a fennálló törvényhatósági törvényből vesszük, és amikor mi azt mondjuk, hogy ezt a törvényjavaslatot pedig elfogadjuk, önmagunkkal jutunk ellenkezésbe, amikor azt kívánjuk, hogy azt a régi fővárosi törvényt pedig, amelyen ez a mostani törvényjavaslat alapszik és amelynek rendelkezéseit átveszi, hatályon kívül helyezzük és újat alkossunk helyette. Mélyen t. Felsőház ! Ujabban az a szokás, hogy átmeneti törvényeket alkotnak. Én ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot nem tekintem átmeneti törvényjavaslatnak ; nem tekintem annak azért, mert ez a törvényhatósági életnek fejlesztése, a fejlesztés pedig sohasem lehet átmeneti, mert számolni kell azzal, hogy az időleges, örök érvényű törvényeket nem készítünk, de a törvénynek egy bizonyos élettartamra olyannak kell lennie, hogy fennállása alatt érvényesülésére mindig számítanunk lehessen. Ügy látom, hogyha azok a rendelkezések, amelyeket helyeseknek mondottam a javaslatban — választójog, a törvényhatóság működése, működésének pragmatikája, a különböző közigazgatási ügyek elintézése, a fellebbezési jog, a tisztviselői pragmatika — ha nem is örök érvényűek, mégis kell, hogy az életben, a gyakorlatban mielőbb hatályosuljanak is. És ezért, mert ezt szükségesnek tartom és mert szükségesnek tartom, hogy olyannak is tekintessék, mint amely állandóan érvényesül azonos viszonyok mellett, a törvényjavaslatot abban a formában, amelyet az egyesített bizottság a mélyen t. Felsőház elé terjesztett, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés a középtn.) Elnök : A következő szónok Szily Kálmán őméltósága ! Szily Kálmán: Nagyméltóságú Elnök Ür! Mélyen t. Felsőház! A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat tulajdonképpen nem érinti a törvényhatóságoknak és így az ősi vármegyének sem politikai, sem közjogi természetét és régi hivatását. Igazában véve az elgondolása, azt hiszem, csak az. hogy megváltoztassa a törvényhatóságok életműködésének módját és mikéntjét, mégpedig megváltoztassa egyrészt azért, hogy ezt az új módot a modern életnek megfelelőbbé 1929. évi június hó 6-án, csütörtökön. 110 tegye, másrészt pedig, hogy ennek az egész nagy apparátusnak hatásfokát, gazdaságosságát, jó kihasználását emelje. Ez azonban természetesen elkerülhetetlenné tette azt is, hogy erősen belenyúljon a vármegyének abba az ősidőktől fogva megszokott tradicionális szervezetébe, amely szervezet kritikus időkben is, mondhatjuk, nagyon jól bevált. Ha tehát egy technikai hasonlattal akarok élni, azt mondhatnám, hogy itt igazábanyéye egy gépezetnek az átépítéséről van szó; átépítés alatt értve azt, hogy a régi főrészeket megtartjuk, de bizonyos más részeket eltávolítunk és helyükbe tökéletesen újakat iktatunk, úgy azonban, hogy ennek az előálló új gépnek a mozgása megfeleljen a réginek. Mármost ennek a gépátépítésnek a mikéntjét a közigazgatás elméleti és gyakorlati hozzáértői úgy a bizottsági tárgyalásokban, mint pedig a plénumban nagyon alaposan és behatóan megvitatták, de aránylag kevés szó esett arról, hogy tulajdonképpen ennek a gépezetnek, ha majd funkcionálni fog, milyen lesz a kiszolgáló személyzete, vagyis hogy kik lesznek azok, akik ellátják ezt a gépet, vagyis azok, akik a tisztviselői lesznek. Pedig hát nyilvánvaló triviális igazság az, hogy a gépnek a kezeléséhez gépész kell és a legjobb gép is rossz gépész mellett balul dolgozik s ezzel szemben egy aránylag tökéletlenebb gép jó gépésszel tisztességes munkát tud végezni. (Az elnöki széket báró Wlassics Gyula foglalja el.) De nem akarom megsérteni ezt a tisztviselői kart azzal, hogy egy gépnek a gépészéhez hasonlítom, mert hiszen hasonlíthatatlanul nehezebb és felelősebb feladatuk van ezeknek a tisztviselőknek, mint egy műszaki gép kezelőjének. Mert maga az a műszaki gép egészen más természetű, mint a közigazgatási gépezet. Annak a műszaki gépnek egy alaptulajdonsága az, hogy éppen megszerkesztésénél fogva normális körülmények között csupán egyféleképpen tud dolgozni, csak egyféleképpen jár, és ha egyáltalában jár, csak úgy jár, ahogy tervezői előre kigondolták. Ott tehát a gépésznek csak arra kell vigyáznia, hogy ez a járás a célnak megfelelően sima, egyenletes legyen, hogy a gép mindig jókarban tartassék, és vétkes könnyelműség, vagy bűnös mulasztás katasztrófát ne idézzen elő. Egészen más azonban az a gépezet, amely a közigazgatás területén vagy más hasonló területen van. Az emberi leleményesség és előrelátás t. i. a leggondosabb körültekintés mellett sem lehet olyan gazdag, mint maga az élet. Az élet az adott helyzeteknek és különböző körülményeknek olyan végtelen sokaságát produkálja, amely végtelen sokasággal szemben nem lehet egy törvényt úgy megcsinálni, hogy az teljes biztonsággal egy adott helyzetben csupán egyféleképpen működhessék. Adott helyzetben a törvény alapján igenis lehet többféle intézkedést hozni, és a törvényhozónak az intenciója nyilván csak az lehet, hogy a törvényből ki lehessen olvasni annak a végrehajtó közegnek, mondjuk, a tisztviselőnek, a több lehetőség közül azt, amely a köznek, vagy a magánérdeknek a szempontjából a leghelyesebb. Mármost a tisztviselőnek szellemi munkája megkívánja azt, hogy az önkritika gyakorlásával kiválassza azt a lehetőséget, amely a legjobb. Ilyen szellemi munkának az elvégzéséhez természetszerűleg csak olyan embert lehet felhasználni, akinek megfelelő erős elméleti alaptudása van, akinek megfelelő gyakorlati ismeretek állanak rendelkezésére, akiben van bizonyos egyéni rátermettség is, körültekintés és lelkiismeretesség is. Az ilyen ember nyilván készen nem születik.