Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.
Ülésnapok - 1927-43
20 Az országgyűlés felsőházának 43. punk emelésére minden áldozatot meg kell hoznunk; a magyar szociálpolitika kiépítésére, a magyar termelés károsítása nélkül, minden áldozatot meg kell hozni, de azonfelül játszani kell a magyar társadalomban létező millió, sokféle erőnek is abban az egy nagy koncentrikus irányban, hogy a szolidarizmus gondolatát, a nemzet öntudatának gondolatát és a gondoskodó szeretet általános szétömlésének gondolatát és tényét belemuzsikálják minden egyes ember lelkébe. Mert addig, mig idegen zongorán idegen mar sot játszanak bele a magyar munkásság százezreinek lelkébe, addig az a munkásság nem fogja megérteni a magyar társadalomból eléje szüremkező, most még halk zenét. Ennek a zenének is, a szolidarizmue zenéjének, olyan orkeszterré kell kifejlődnie, (U&$j van! balfelöl) amely túlharsogjon minden más zenét. Idegen zenéket, idegen bálványok tiszteletére, idegen istenek tiszteletére megpendített zenéket túlharsogjon ez a magyar zene, a szeretet szimfóniája, — amint Huszár Károly őnagyméltósága gyönyörűen beszélt róla — hogy a szeretet zenéje elhatoljon le a pincelakásig, elhatoljon a padláslakásba, az elkeseredett t lelkekbe és a szegény, legutolsó árvához elérjen, azt megsimogassa, mikor mint törött fejű kicsi virág, nekitámaszkodik a falnak és nézi a számára anynyira idegen mindenséget, ahol őt többé senkisem szereti. (Élénk tetszés és taps.) Ez volt az elgondolás, mélyen t. Felsőház, amely vezette a m. kir.^ kormányt ennek a törvényjavaslatnak létesítésekor és fogja vezetni a további javaslatok elgondolásában is. (Helyeslés és éljenzés.) Az Alsóházban büszke voltam arra, hogy az annyira széttagolt képviselet mégis igazán magas színvonalú vitában szavazta meg az öregségi és rokkantsági javaslatot, itt pedig végtelenül hálás vagyok azért, hogy ebben a magas Házban a magyar társadalom legkiválóbbjai is méltóztattak felkarolni ezt a gondolatot és a maguk szivének aranyával, lelkük kincseivel szórták tele a javaslatot és a magyar kormányt, amely a javaslatot idehozta, és egyben adtak nekünk erőt és biztosítékot a jövőre nézve. Mert ez a javaslat valóban erőteljes lépés ugyan, de csak egy lépés, mi pedig nem egy lépést akarunk tenni a magyar < szociálpolitikai fejlődés utján, hanem erőteljesen, ütemesen akarunk masírozni a magyar jövendő felé. (Élénk éljenzés és taps.) József királyi herceg őfensége méltóztatott felvetni azt a gondolatot, hogy a magyar királyi honvédség tagjai szintén a javaslat hatása alá volnának vonhatók. Bátor vagyok Ö királyi Fensége gondolatát megköszönni s reá megjegyezni azt, hogy természetesen mindenki, aki megfelelő munkaviszonyban áll a honvédséghez való belépése előtt, alája tartozik ennek a ^törvényjavaslatnak. Ő királyi Fensége nehézségeket ott lát, hogy amikor valaki belép a magyar királyi honvédségbe, megszűnik az a munkaviszony, amely alapja volt annak, hogy ő a törvény hatása alá tartozott, módot kell tehát yalamiképen találni arra, hogy ez a folytonosság meg ne szakadjon. Ha jól értettem, ez volt Ö királyi Fenségének gondolata. Éín nagyon szivesen megígérem és kijelentem itt a magas Ház szine előtt, hogy a honvédelmi minister úrral a legközelebbi jövőben tárgyalásokat kivánok folytatni ilyen irányban. Ezen a törvényen már nem tudunk változtatni, ellenben akár a honvédség ellátásáról tervezett törvényjavaslatban, akár pedig általában a hadsereg tagjainak illetményeiről kéülése 1928. évi július hó 2-án, hétfőn. szitett törvényjavaslatban lehet esetleg ezt a gondolatot értékesíteni. Nekem ez rendkívül rokonszenves volna és ez szinte megoldaná . a honvédség tagjainak ilyen irányú ellátása kérdését, mert hiszen ha a földmivelésügyi minister úr — amint legutóbb is jelentette a kormányban — teljesen megfelelően Öeminenciája Magyarország bíboros hercegprímása kívánságának, hozni fogja az agrár rétegekre kiterjedő analóg javaslatot, ebben az esetben a honvédség kérdése majdnem teljesen meg van oldva, mert hiszen az ipari rétegekből kikerülő honvédségi egyedek ennek a törvénynek alapján, az agrárrétegekből kikerülő egyedek pedig a földmivelésügyi minister úr által beterjesztendő javaslat alapján nyerhetnék ellátásukat abban az esetben, ha szolgálatuk idejére a járulékterhek viselését helyettük a magyar királyi honvédségi kincstár venné magára. Azt hiszem, ha pontos számításokat eszközöl a honvédségi kincstár, azt fogja találni, hogy ez a módtezer, amelyet Ö királyi Fensége kegyes volt ajánlani, anyagilag is előnyösebb, mint más megoldási mód. Ugyanis egészen külön fond-t, egészen külön nyugbér- vagy nyugdíjpénzlóri kellene teremteni a folyton váltakozó katonahullámok részére. Nagyon érdekes gondolatokat vetett fel Budapest székesfőváros polgármestere őméltósága is, úgyhogy néhány szóval talán szabad erre is kitérnem. Ő tudniillik emiitett egy szót, amely nekem rendkívül rokonmódon hangzik és amely ideáljaim vagy vágyaim netovábbja a biztosítás terén: az általános kötelező népbiztositást. Az általános kötelező népbiztositás olyan gondolat, amely valóban a szolidarizmussal tökéletesen egyenlő terjedelmű gondolat. Ha ezt valamikor meg lehetne valósítani, elvetnők gondját sok olyan dolognak, amely most súlyosan terhel bennünket; például a szegényügy a garanciaidő lefolyása után tökéletesen, maradék nélkül meg volna oldva s a betegápolás ügye, valamint a gyógyíthatatlan betegek_ ügye is tökéletesen meg volna oldva. Ne ijedjenek meg ettől sem a biztosítótársaságok ott künn az országban, sem a gazdasági élet: megvallom őszintén, én erre törekszem. Ha ezt nem tudom megcsinálni egy törvényben, legalább megpróbálom szintetikus módon, vagyis a különböző rétegeket igyekszem kötelező módon bevonni a biztosítás alá, úgyhogy azután végeredményben a magas Házak azt fogják látni, hogy mármost meg lehet csinálni az általános kötelező népbiztositást, mert úgyis majdnem mindenki beletartozik már valamelyik ágazatába a biztositásnak. (Helyeslés és taps.) A főpolgármester ur említette a szegényügy rendezését is, amire szintén készülök. Továbbá egy nagyon érdekes eszmét vetett fel, azt tudniillik, mi történjék azokkal a szegény munkásokkal, akik Önhibájukon kivül munkahiányos szituációban vannak, akik nem keresnek semmit s ennek következtében nem tudják a járulékokat fizetni, már pedig ha elmulasztották még ennek a törvénynek is meglehetősen liberális reguláit megtartani, akkor teljesen megszűnik a biztosításhoz való joguk és szegényeknek újra kell kezdeniök az egészet. Erre az eshetőségre felvetette a főpolgármester úr őméltósága azt a gondolatot, hogy talán az állam és a helyi hatóságok — mivel az ő szivéhez természetesen Budapest áll közel, tehát elsősorban a székesfőváros — összetett erővel tudnának ezekre az esetekre valami olyan módot találni, hogy az állam és a főváros és I harmadsorban maga az a szegény munkás
