Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-43

10 Az országgyűlés felsőházának 43. mórba, ez a törvényjavaslat milliókat akar kiemelni a nyomorból és szenvedésből. (Ugy van! Ugy van !) Ez a tör vény ja vaslat egy nagy szabadságtörvény, amely a nyomornak és szenvedésnek béklyóit akarja leoldani milliók kezéről. Ezért örömmel üdvözlöm a javaslatot és örömmel fogadom el, (Élénk éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Huszár Károly őnagyméltósága. Huszár Károly : Nagyméltóságú Elnök Ur! Mélyen t. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy ezen az emlékezetes napon, amely valóságos ünnepnapja a magyar törvényhozásnak, amelyen ez az emelkedett hang és emelkedett felfogás itt megnyilatkozott egy olyan kérdésnél, amely az ország legszélesebb népréíegeit érdekli, amely valóban iskolapéldája annak, hogyan kell törvénybo óknak a dolgozó néptömegek, nyomorban lévő nagy sokaságok érdekeit akkor is képviselni, ha nem függnek tőlük, amely iskolapéldája annak, hogy egy konzervativ felfogású testületben is a legdemokratikusabb szellem és a legtisztább keresztény lelkiismeretesség és gondoskodás lehet otthonos szegény embertársakkal szemben. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon) Azt hiszem, hogy nem fogja eltéveszteni hatását a mi népünknél a mai Dapnak az a jelentősége, hogy itt, a magyar törvényhozás házában ennek a törvényjavaslatnak előterjesztője a kormánynak egy olyan korszakos jelentőségű alkotását bocsátotta mindnyájunk szavazása alá, amely talán az utóbbi évtizedekben a legnagyobb alkotása a magyar országgyűléseknek. (Igaz! Ugy van!) Abban egy különleges szempontot látok még, hogy itt a Felsőházban ennek a törvényjavaslatnak előadója az ipari munkaadók érdekeltségéből való, aki tehát mint nagyiparos egyénileg, saját munkásainak érdekében terjeszti elő ezt a dolgot, amely rá, mint munkaadóra és nagyvállalkozóra nagy terheket jelent, és a legnagyobb lelkesedéssel önként képviseli azt az álláspontot, amely tulajdonképen a munkásság érdekeit szolgálja. Históriai szempontból kiválóan nagy jelentőséget tulajdonitok annak is, hogy a törvényjavaslatról folyó vitának első szónoka a királyi családnak egy olyan tagja, akit az egész nemzet a szivébe zárt (Éljenzés.) és aki mai felszólalásával megint megmutatta, hogy azzal a nagy erkölcsi tekintélyével, amelyet egész életén át szerzett, különösen kint, amikor a népnek gyermekeivel a lövészárkokban együtt áldozott hazafias kötelességének, most itt, a törvényalkotás során is nem a felsőbb rétegeknek, hanem az egész nemzet összefogásának gondolatát szolgálta. (Ugy van! Ugy van!) Azt hiszem, hogy ha ma este, holnap és holnapután olvasni fogják egyszerű, szegényes munkásviskókban, nyomortanyákon pincelakásokban és padlásszobáb n a mai napnak a felsőházi eseményeit, és olvasni fogják egyszerű mnnkásemberek, — akik eddig talán vérbenforgó szemmel, elkeseredve, a bizonytalan sorsnak kidobva nem tudták, mi lesz velük — hogy itt a Felsőházban az ország hercegprímása nagy tekintélyével és súlyával a hitnek lelke által megszentelve követelte ugy a mezőgazdasági, mint az ipari munkások számára mindazt, ami őket valóban emberré teheti : ükkor ez hatás nélkül a néptömeg lelkében nem maradhat. Mert nekik érezniök k 11 azt, hogy nem kell a hazától és Istentől eltávolodniuk és hűtleneknek lenniök, mert megtalálhatja a nemzeti állam keretén belül törvényes utón és alapon mindenki a maga sorsának képviseletét, minthogy azok, akikre az ország sorsának intézése van bizva, tudatában vannak annak, h gy mivel tartoznak azoknak, akik a mezőkön és a gyárakban két kezük munkáülése 1928. évi július hó 2-án, hétfőn. jávai ezt az országot fentartják, akik ezeréven át verejtékükkel öntözték ezt a földet s akik vérük ontása val is ezer éven át fen tartói voltak ennek az országnak. (Ugy van ! Ugy van !) Méltóztassék most megengedni, hogy amikor ennek a napnak históriai jelentőségét ebből a szempontbt 1 is megállapitom, egyúttal megállapítsam azt is, hogy ezt a törvényjavaslatot nem zajos tömegmozgalmak, utcai felvonulások kényszeritetté k ki a kormányból, banem az a kormány bölcseségének és a nép iránt való hajlandóságának munkája s a népjóléti minister ur kiváló szociális érzékének és érzésének nagyszerű elgondolása és végre egy olyan dolog meg valósítása, amelynek már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna lennie, mert nem lett volna talán a háborúnak az a vége, ami lett, nem lett volna bolsevizmus s a háború óta nem volna az a nagy társadalmi harc és nyugtalanság, ha ez a törvényjavaslat már talán akkor meglett volna, amikor a betegség és baleset ellen való biztosítási törvényt megcsináltuk. Most méltóztassanak megengedni, hogy minden retorika nélkül, de azért, mert itt közvetlenül ebben a Házban az ipari munkásság nincs képviselve és csak egy közvetett képviselete van azáltal, hogy én, mint a Munkásbiztositó Intézetnek ezidőszerinti elnöke, itt ülök a törvényhozás házában, (Éljenzés) ezt az alkalmat felhasználjam arra, hogy itt, a nagy nyilvánosság előtt talán egy órányi idő alatt kifejtsem röviden és pragmatikusan azt, hogy mije van tulajdonképen ebben a munkásbiztositó intézményben, ebben a társadalombiztositó intézményben az országnak. Eddigi működésem alatt csak azt^ tapasztaltam, hogy a munkaadóknak c?ak egy része — nem a nagyobbik része — sajnálja a költségeket, amelyeket a szociális biztosításra fordítanak s a munkásoknak szintén csak egy része — a kisebbik része — kevesli azokat a juttatásokat, amelyeket kap és e két malomkő között őrlődik ez az intézmény, de tulajdonképen a közvélemény egyáltalában nincs tisztában azzal, hogy milyen főbenjáró és a nemzet élete szempontjából milyen pótolhatatlan, a nemzeti fejlődés, a társadalmi béke és a közbiztonság szempontjából milyen életbe\ágóan nagyfontosságú intézmény birtokában van ez az ország. A munkásbiztosiiásnak ez az ágazata, amelyet itt ez a törvényjavaslat kontemplál, bele lesz ágyazva az Országos Munkásbiztositó Intézetbe, annak eddigi adminisztrációjába és annak egy uj ágazataként fog csak jelentkezni. Ezáltal az a helyzet áll elő, hogy tulajdonképen az egészet kell nézni és nem szabad rsak az öregség, vagy csak a rokkantság, özvegység és árvaság esetére gondolni akkor, amikor ezen törvényjavaslatról beszélünk, hanem általában az egész társadalombiztosításnak, az egész szociális biztosításnak jelenlegi állását kell figyelembevenniNégyféle módozata van a világon a szociális biztositásnak. Először az. hogy olyan magasan kell díjazni a munkát, hogy a kereső, a munkás a rossz napokra félre tudjon tenni. Ez sehol a világon nincs meg, csak Amerikában. A második eshetőség bizonyos törvényes korlátok felállítása és a segélyre szorultaknak magángazdaság! berendezkedés utján való biztosítása. Ez a nyugati országokban történt meg, ahol magas kulturfokon állanak a dolgozók, azonban ott sem bizonyult egészen tökéletesnek, és ott is kezdenek áttérni a harmadik szisztémára, a kötelező szociális biztosítás rendszerére, amelyet Bismarck vezetett be Németországban és amelynek alapján áll a magyar szociális biztosítás is. A negyedik, a szociális ellátás állami utón, ha valamilyen vis major miatt, háború vagy for-