Felsőházi napló, 1927. III. kötet • 1928. július 2. - 1928. december 19.

Ülésnapok - 1927-43

Az országgyűlés felsőházának 43. ülése 1928. évi július hó 2-án, hétfőn. megtaláljuk a német, cseh és osztrák magánalkalmazotti nyugdíjbiztositásoknál is, amelyek értelmében a munkások számára biztositott szolgáltatásokhoz arányitva a magánalkalmazottak előnyösebb elbánásban részesülnek A különbségek megszüntetésének módja az lenne, hogy a munkások javára is biztositani kellene mindazokat az előnyöket, amelyekben a magánalkalmazottak, illetőleg özvegyeik és árváik részesülnek. E megoldás előfeltétele azonban a munkások 4%-os járulék-kulcsának 5%-ra való emelése, tehát, hogy a munkásokat és munkaadóikat ugyanolyan súlyos járulék-tételek terheljék, mint a magánalkalmazottakat, illetőleg azoknak munkaadóit. Egy ilyen megoldás a szociális tehernek olyan nagyarányú emelését tenné szükségessé, amelyet még a német, cseh és osztrák törvényhozás sem volt hajlandó, a hazai termelésnél kedvezőbb feltételek között dolgozó termelők szervezetére hárítani. Amióta Németországban és Csehországban párhuzamosan működik a munkások öregségi- és rokkantsági biztusitása, és a magánalkalmazottak biztosítása, nem egyszer fordult elő, hogy az egyik állam törvényhozásának többségére olyan kormányzat támaszkodott, amelyet még ellenzéke sem nevezhetett konzervatívnak vagy antidemokratikusnak. Ennek ellenére ezeknek az államoknak kormányzatai és parlamenti többségei fentartották azt a különbséget: amely szinte teljesen megfelel a muDkasok és a magánalkalmazottak biztosítása között mutatkozó eltérésnek, amelynek stipulálásában hazánkban egy antidemokratikus társadalom-szemlélet megnyilatkozását látják, A megkülönböztetett elbánás látszatával bír az a rendelkezés is, hogy míg az öregségi és rokkantsági járadék kiszámításánál a járadéktörzs egyenlő, azaz évi 120 pengő, tekintet nélkül arra, hogy az munkásra vagy magánalkalmazottra vonatkozik, addig a fokozódó járadékrész a lerótt járadékok összegének 24%-ával, a magánalkalmazottaknál pedig annak 19%-ával egyenlő. A számszerű különbség elleüére a valóságlan mindkét vonatkozásban a fokozódó járadékrész megállapításánál az az elv érvényesül, hogy a járadék évenként a keresetnek körülbelül 1%-ávai emelkedjék. A iárulék ugyanis a magánalkalmazottaknál a keresetnek 5%-a, a fokozódó járadékrész pedig a lerótt járulékok 19%-a, az utóbbi voltaképen a keresetnek 0'95%-a. Munkásvonatkozásban a járulék a munkabér 4%-a, a fokozódó járadékrész a lerótt járulékok 24%-a, az utóbbi a valóságban a munkabér 0'96%-a. E két viszonyszám világosan mutatja, hogy csak látszólagos az az eltérés, amely a fokozódó járadékrésznek az egyik társas-csoportnál a lerótt járulékok 24%ában, a másiknál pedig annak 19%-ában való meghatározása folytán első pillanatra szembeötlik. A biztosítás szervezésének kérdésében egy kompromisszumos megoldásnak kellett érvényesülnie, amely szerint az Országos Munkásbiztositó Intézet ellátja a munkásoknak, a Kereskedelmi Alkalmazottak Biztosító Intézete pedig a magánalkalmazottaknak biztosítását. Az Országos Munkásbiztositó uj neve Országos Társadalombiztosító Intézet lesz. A munkásbiztositásnak társadalombiztosítássá való kiépítésére irányuló törekvés a javaslatnak más rendelkezéseiben is érvényesül. A magyar kézművesség és kereskedővilág nyugdíjbiztosításának szervezete ugyanis belekapcsolódik az Országos Társadalombiztosító Intézet működésébe. A törvényjavaslat önkéntes biztosítás formájában teszi lehetővé a kéz műves-rend tagjainak öregségi biztosítását. Igen fontos kérdés volt az uj biztosítási ágazatnak a társadalombiztosítás már működő szervezetébe való beágyazása. A magyar adottságokkal számolva, helyes megoldásnak csak a betegségi, és öregségi biztosítási szervezetek alaki egységesitése mutatkozott. Ezen megoldással a legnagyobb takarékosság elvét is szolgáljuk. Az indokolas részletesen ismerteti az alaki egységesítés nagy előnyeit. A törvényjavaslat általános indokolása felveti a kérdést, hogy milyen bevételi forrásokkal fog rendelkezni a biztositásnak ezen uj ágazata ? Nemcsak társadalompolitikai, hanem gazdaságpolitikai szempontból is elsőrendű követelmény, hogy az uj biztositásnak szociális terhei igazságosan és méltányosan állapíttassanak meg. Az öregségi biztosításban várható járulékjövedelmet illetőleg a javaslat indokolásában terjedelmes és nagy pontossággal eszközölt számításokat találunk. A számitások alapján a biztosítás keretébe előreláthatóan 656.953, tehát kereken 650.000 munkavállaló fog tartozni. Az ezek után várható járulék jövedelem kereken 37,500.000 pengő összegre fog rúgni, mely összegből kereken 4,500.000 pengőt az állam hozzájárulása fedez és így a termelést kereken 33 millió pengő terhelné. Miután az elismert vállalati nyugdíjpénztárak tagjai mentesülnek a biztositási kötelezettség alól, a járulékbevétel a mentesített tagok számának arányában csökkenni fog olyannyira, hogy az előreláthatólag 30 millió pengő körül fog kialakulni. Az öregségi biztosítás kiépítése után tehát a magyar ipar és kereskedelem önmagában véve is súlyos terhet kell hogy viseljen. A törvényhozó arra törekedett, hogy a magyar termelés versenyképességéhez fűződő érdekek sérelme nélkül a dolgozó népesség számára a legtöbb szociális előny legyen biztositható. Ezen általános természetű elvi kérdések előadása után méltóztassék megengedni, mélyen t. Felsőház, hogy a törvényjavaslat nagyvonalú ismertetésére áttérjek. (Halljuk! Halljuk!) A biztositási kötelezettségre vonatkozó rendelkezések célja, hogy az lehetőleg ugyanazon munkavállalói csoportokra terjedjen ki, mint a betegségi biztositás. A két biztositási ágazat szervezeti egységesítésének ugyanis előfeltétele, hogy működési körük a lehetőség szerint egyforma legyen. A két biztositási ágazatba tartozó kategóriák azonosságának elvét azonban nem lehetett mereven alkalmazni, mert a gyakorlati élet követelményei különböző eltéréseket és mentesítéseket célszerűnek mutattak. A törvényjavaslat hatálya nem terjed ki a mezőgazdaságra, illetőleg azon foglalkozási csoportokra, amelyek biztosításának rendezése a máitervbe vett mezőgazdasági kötelező biztositási törvényjavaslat feladata. A biztositási kötelezettség nem függ a nemtől, kortól, vagy honpolgárságtól. A javaslat szerinti biztositási értékhatár, vagyis a biztositási kötelezettség legmagasabb javadalmazási határa havi 500, illetőleg évi 6000 pengőben nyerne megállapítást. Ezen értékhatár a betegségi biztositás bérhatárával szemben bővülést jelent. Az értékhatár felemelését a két biztositásnak egymástól eltérő volta teszi indokolttá. Az évi 6000 pengős javadalmazási határ azonban kizárólag a magánalkalmazottakra vonatkozik, míg a napi vagy heti munkabérért dolgozó, rendszerint túlnyomólag testi munkát végző munkavállalóknál a munkabér összege figyelembe nem jöhet, miután ezek munkabérük értékére való tekintet nélkül biztosításra kötelezettek. Öregség és rokkantság esetére elvben biztosításra kötelezettek a háztartási alkalmazottak is. Minthogy a háztartási alkalmazottakkal kapcsolatban a törvényhozás csaK a közelmúltban emelte fel a szociális erheket, — célzok az 1927 : XXI. tc.-nék vonatkozó rendelkezéseire — középosztályr