Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-31

Àz országgyűlés felsőházának 31. ülése 1928. évi március hó 23-án, pénteícen. 2i7 bírósághoz. Én nagyon sajnálom, hogy Ma­gyarország igazságügyministerével és való­színűleg a ministerium kodifikáló rai val szembe kell szállanom. (Pesthy Pál igazság­ügy min isi er: Kérem, tessék!) Tagadom, hogy a törvényjavaslatban olyan intézkedés van, amely biztosítja a jogorvoslatot. (Pesthy Pál igazságügyminister: Azt nem mondtam!) Mert az a felfogás teljesen téves, hogy általános­ságban meg van adva a jog a biztosítottaknak, hogy a rendes bírósághoz forduljanak jogor­voslatért, amikor világosan ki van mondva, hogy mindazokat az intézkedéseket, amelyeket ezentúl tenni fognak a biztosítottakra vonatko­zólag, már nem a biztosítási társaságok, hanem az a felügyelőihatóság fogja tenni, amelynek intézkedései ellen pedig a rendes bíróságnál jogorvoslattal élni nem lehet. Ismétlem, hogy miután az a felügyelő hatóság közigazgatási hatóság, annak intézkedéseivel szemben csakis és kizárólag akkor lehet panasszal élni a köz­igazgatási bírósághoz, ha az egy törvényben, vagy rendeletben ki van mondva. Ebből az ál­lásfoglalásából az igazságügyminister urnák tehát azt látom, hogy még azt sem akarja megtenni a biztosítottak érdekében, amit a törvényjavaslatban megtesz a biztosító társa­ságoknak, mert azoknak megadja a lehetősé­get a jogorvoslatra. A pénzügyminister ur beszédében azt mondja, hogy egészen felesleges az aggo­dalmam ia tekintetben, hogy itt ilyen nagy ap­parátust kell majd felállítani, hogy ilyen ren­geteg munka fog hárulni a felügyelő _ ható­ságra, hiszen ezt mind a társaságok fogják vé­geztetni. (Bud János pénzügy minister: Ugy van!) Ez egy novum előttünk, amely ma szüle­tett meg, mert én azt hiszem, hogy talán egy­két beavatott személyen kivül nincs az érde­keltek közül, aki az eddigi intencióját a kor­mánynak és a törvényjavaslatot ugy magya­rázhatta volna, hogy mindezeket a munkálato­kat a biztosító társaságok maguk fogják vé­gezni. (Bud János pénzügyminister: Á Kép vi­selőiházban is mondtam!) Ha tehát a kritika alapján megszületett ez a gondolat, és a mi­nister ur változtat az eszméje menetén és a társulatokat akarja megbizni azzal, hogy eze­ket a munkákat lebonyolítsák, ahhoz nagyon nehéz most momentán hozzászólni, azért, mert ez megint egy alapos tanulmányt igényel és nagy figyelemmel kellene az egész javasla­tot újból áttanulmányozni, hogy az ember lássa, milyen akadályai lesznek majd annak, hogy a társulatok ezt a munkát csakugyan el­végezzék, úgyhogy az a biztosítottak érdekei­nek is (megfeleljen. Nem hiszem, hogy nagy örömrivalgással fogadnák a> biztositótársaságok a üénzügymi­nister urnák ezt a kijelentését, mert én inkább azt hiszeim, hogy ez a munka, amely ugyaniak­kor elválasztja Őket a biztosi tott feleiktől, nagy nehézséggel fog járni a társulatokra nézve is. Ez a nehézség téliesen kii yolna küszöbölve ak­kor, ha őexcellenciája az én javas la tóimat elfo­gadta volna. Azt, mintegy argumentumot hozta fel a pénzügyminister ur« hogy: »hát mi ezen a kere­ten túli már nem mehetünk«, és mintegy fel­tártai ai biztosító intézeteknek válságos finamciá­liis helyzetét. Hált, az én inditványolm. sem megy ezen túl. Az én inditványolm csak annyiban el­lentétes, hogy azokat kötelezzük a r fizetésre, akik életbiztosi fásokkal foglalkoztak, és azokat, akik nem foglalkoztak, nem vonjuk be és ugyianakkor lehetővé tesszük, hogy a biztositó­társaságofc ezt az ügyet maguk intézhessék. Mert hal a törvényjavaslat és atz én javaslatom szerinti elintézés között a, különbséget imieg akarjuk ^ állapítani a biztositótársaságok szem­pontjából, akkor az az 5%-os valorizáció, laini*:­lyet a társulat közvetlenül ad a saját felteinek, azzal az előnnyel járna a társaságra, hogy ennek révén számtalan üzletet csinálhat, egész üzlet­körét kibővítheti, mert szoros kapcsolatban m«­i*ad a biztositottaikkal. azoknak már a valoirizá­ció esetén is bizonyos könnyebbségeket, előnyö­ket nyújthat. Ez még azokra a társulatokra nézve is sokkal előnyösebb helyzetet teremt, amelyek életibiztositással különösen foglalkoz­nak, mert ha valamivel többet fognak is ez eset­ben fizetni, üzleti összeköttetéseik fentartása­ban megtalálják számitásukat, A pénzügyminister ur továbbá azt mondja: »Megengedem,, hogy talán áthárítják a társasá­gok a hozzájárulási terhet, de ez nem» valószinü, mert az ő érdekük nem aiz. hogy áthárítsák«. Bocsánatot kérek, itt a legnagyobb nézeteltérés van köztünk, mert hiszen a társaságok egyebet nem csinálnak a saját jól felfogott üzleti szem­pontjukból, mint hogy mindig azon törik ai fe­jüket és ugy intézkednek, hogy ahol csak lehet, azokat a terheket, amelyek reájuk vannak róva. a biztosítottakra áthárítsák. Számtalan példát hozhatnék fel, de ezzel a Felsőházat untatni most nem akaróim. Ennélfogva az áthárítás le­hetősége, sőt biztols bekövetkezése megállapít­ható. Itt pedig megint reflektálnom kell a» igaz­ságügyminister ur megjegyzésére, kijelentvén, hogy igen is, ez az eset is bizony it ja, hogy az 1927: X. te. nem védte meg a biztositottakat ugy. amint kellett volna, mert különben egy ilyen áthárítás nem volna lehetséges rossz kár­likvidálás utján. Németországban a törvény megvédi a biztositottakat a tekintetben, hogy igenis minden kárlikvidálás utáni, még akkor is, ha nem állnak elő azzal, hogy rossz volt a likvidálás v feibonthatják a szerződést. Ez annak a bölcs előrelátásnak; a szüleménye', amely ná­lunk hiányzott az 1927: X. te. megalkotásánál, hogy a biztosító társaságok: a 'biztositottakat meg ne károsíthassák. A pénzügyminister ur azt mondta, hogy hiszen a biztosítottak védelmére a szaktanács is ott van. amely most már át isi lett alakítva. Az átalakításért a biztositottak nagy hálával tartoznak a! minister urnáik, mert erre igazán köteles nem lett volna,, de megtette azért, mert látta, hogy ezt azi intézményt a, biztositottak érdekében meg kell reformálni. Az 1923 : VIII. törvénycikkből világosan kitűnik, hogy ez az intézmény azért lett megszervezve, hogy a biz­tosító intézeteket ellenőrizze. Ez volt a egye­düli cél. Ilyen körülmények között visszás helyzet az, hogy a biztositottak ott nincsenek kellően képviselve. Ennek az általános kíván­ságnak a pénzügyminister: ur eleget tett, amiért nagy hálával tartozunk. De e javaslattal kap­csolatban nem lehet a szaktanácsra hivatkozni. Mert a szaktanács ezt a javaslatot képviselő­házi benyújtása előtt nem is látta. Nem lehet állítani, hogy ebben minden alaposan át van gondolva. A felügyelőhatóság volt tehát őexcel­lenciájának az. a referense, amely bizonyára ezt az általam eléggé el nem ítélhető javaslatot szövegezte. A pénzügyminister ur azt mondta, hogy én támadtam a felügyelőhatóságot és ő kénytelen azt megvédeni. Ehhez hozzá vagyok szokva és talán külsőségek szempontjaiból helyes is, ha minden minister megvédi a maga ministeriu­máti, a maga tisztviselőit, mert hiszen végered­ményben a felelősség mégis csak a ministère.

Next

/
Oldalképek
Tartalom