Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-31

"Az országgyűlés felsőházának 31. ülése 1928. évi március hó 23-án, pénteken. 211 ezer, tehát több, mint háromszor annyi ügyféllel lesz dolga, és pedig egyszerre kell neki, vagy kellene neki ezt az egész kérdést és minden egyesi biztosított ügyfél dolgát lebonyolítani. Ezzel az összehasonlítással is kimutattam, hogy milyen lehetetlen munkát ró a javaslat erre a felügyelő hatóságra, ha csak nem akarjuk újból elfoglalni az egész Nádor-utcát, nem akarunk második Haditerményt létesiteni és palotát építeni; olyan nagy apparátus fogja végezni ezt a munkát. Az egészet — az én javaslatom értelmében — egyszerűen és simán a biztosítási társaságok utján le lehet bonyolítani, a saját személyzetükkel, a saját közegeikkel, a biztosítottaikra háruló minden külön költség nélkül, mert hiszen azokat bajos az ország minden sarkából Budapestre utaztatni, hogy a 100 pengős ügyüket megsürgessék. Nézetem szerint nagyon igazságtalan eljárás az, amikor a javaslat azokat a biztosítótársaságokat is fizetésre kötelezi, amelyek soha életbiztosítással nem foglalkoztak. Azt értem, hogy egy valorizációs törvény kötelezi, vagy nem kötelezi az adóst az átértékelésre, de hogy olyan valakit kötelezzen a fizetésre, aki nem adós, sohasem volt adós, ez szerintem példátlan igazságtalanság a társaságokkal szemben, és ez csak azzal volna indokolható, ha a kormány egyes társaságokat, tehát egy-két társaságot, amelynek véletlenül nagyon sok életbiztosítása volt, a tehertől mentesiteni akarna és ezt a terhet rá akarná sózni olyan társulatokra, amelyeknek soha egyáltalában semmi közük sem volt az életbiztositáshoz. Még szembeszökőbb igazságtalanság nézetem szerint az, ha ahhoz a megoldáshoz nyulunk, hogy az egyes társulatoknak eddigi valorizációját figyelmen kivül hagyjuk. Nem tudom, van-e tudomása a kormánynak arról, hogy egyes társaságok igenis valorizáltak. Ha ezek nem folytathatják a valorizálást az ő biztosított feleikkel szemben, hanem nekik is be (kell fizetniök az alapba, amíg aíz öt százalék összejön, akkor ők tulaj donképen duplán fognak fizetni és ennek következtében azért, mert ők figyelembe véve a méltányosságot és az üzleti összeköttetés szempontját, már eddig is valorizáltak, megbüntetik őket, ama elvhez hasonlóan, amely uralkodott a földbirtokreform lebonyolításánál, hogy azoknál a birtokosoknál, akik a földbirtokreform előtt szociális szempontokat figyelembe véve, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és az idők szavát megértve önként parcellázták birtokaikat (Igaz! Ügy van! a jobboldalon) ezt a hires Ofb. sem vette figyelembe, csak ott, ahol talán épen kedve telít benne. Mindenesetre nagy álfcaiánolssághan nem vette figyelembe és etazel megbüntette azokat, akik már előre is abban a szellemben dolgoztak, amely szellemben a helyes birtokeloszlásnak, a birtokreformnak haladnia kell. Azáltal, hogy ilyen uj társaságokat azzal sújtanak, hogy nekik is fizetniök kell, ha most alakulnak uj társaságok vagy bejönnek más társaságok, megint a biztosítottak érdeke van erősen sértve, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen kartellekkel szemben időről-időre kartellen kivüli társaságok alakulnak és ez az egyedüli lehetősége annak, hogy a kartellek túlkapásait mégis bizonyos fokig meggátoljuk. Ennek lehetősége most ki van zárva, mert egy társulat sem lesz olyan bolond, hogy most kegyesen miegengiedie neki a kormány, hogy abba az alapba ő^is fizessen, holott semmi köze az életbiztositáshoz, Programm jába sem vette az életbiztosítási ágat. Az alap alimentálására vonatkozóan a terminus szerintem nagyon ki fog tolódni, sokkal messzebb, mint azt a pénzügyminister ur gondolja. Ennek az alapnak alimentálására nemcsak a 2%, hanem a viszontbiztositások után befolyó 1% is szolgál. Ez azonban csökkenni fog. Nem tudom, hogy az illetékes referensek felvilágositották-e Őexcellenciáját e tekintetben. A biztositó társulatok egy része már meg tette, hogy a viszontbiztosítási szerződéseket megszüntette, feloldotta és átengedte a maga érdekeltségébe tartozó külföldi fiókintézeteknek. Ezáltal nemcsak ettől az 1%-tól fog elesni az alap, — mert hiszen a többi társulat bizonyára ikövetni fogja ezt a jó példát —, hanem amire olyan nagyon ügyelnek a pénzügyi kormányzatnál, az a felügyeleti díj és az a bélyegilleték is megfog szűnni ebben a vonatkozásban, amely elég szép jövedelmet nyújt az államnak. Most, t. Felsőház, néhány szavam volna aa igazságügyminister úrhoz magánjogi, alkotmányjogi és törvényszerkesztési kérdésekben. A javaslat nagyon is igazolja az én álláspontomat, amelyet elfoglaltam az 1927 : X. te. megalkotása alkalmával. A társulatok érdekei nagyon erősen meg voltak védve, a biztosítottakra nem méltóztattak gondolni. Ezt egy konkrét esetben most be fogom bizonyítani. A 23. %, amely fel is olvastatott, azt mondja, hogy a százalékos hozzájárulás áthárítása meg van tiltva. Közvetlen átháritás tehát nem lesz, krassze nem fog kitűnni, hogy áthárítanak, az átháritás indirekt módjai azonban megvannak. Emelik a mellékilletékeket, emelik az uj biztosításoknál a biztosítási díjakat és végül rosszul fognak likvidálni. A rossz kárlikvidálás ellen pedig a biztosított a szerződés felbontásával ma már nem védekezhetik, mert hiszen ez a törvény hat évre, plusz egy felmondási évre, tehát hét évre odaláncolta a biztosítottat a társulathoz. Most nézzük meg a külföldi kodifikáeiót, amelyből kod ifik átorainak — bocsánat a kifejezésért — nagyon sokat kiollóztak, amikor arról volt szó, hogy hogyan lehetne a biztositó társaságok érdekeit megvédeni, de elfeledkeztek arról, hogy azt is kiollózzák, ami a biztosítottak érdekében történik a külföldön. Ha nézzük a külföldi törvényeket, azt látjuk, hogy a német biztositási törvény 96. §-a a következőt mondja: »Nach dem Eintritt eines Versicihíerungsf alles ist jeder Teil berechtigt, die Versicherung zu kündigen«; vagyis minden beikövetkezett kár után a szerződő felek felmondással élhetnek. Ez biztosíték arra nézve, hogy a társulatokat visszatartsa a rossz kárbecsléstől, illetve rossz kárlikvidálástól. Minthogy ezt nem méltóztattak az 1927 : X. tc.-be átvenni, ennek következtében a magyar biztosítottak, az állítólag olyan nagyon megvédett kisemberek,, ki vannak szolgáltatva, mert a törvény értelmében hét évig nem szabadulhatnak a társaságoktól, még rossz likvidálás esetében sem tehetik meg azt, hiszen erre törvényes joguk nincs, ugy mint a német törvényben az biztosítva van. Azon ürügy alatt, hogy a szerződési hűség érdekében, a külföldi mintára át kell ültetni bizonyos intézkedéseket, vették mindazt, ami a társulatnak jó, azt azonban, ami védi a biztosítottakat, mellőzték. így tehát természetesen nincs védelem a biztosítási társaságok önkénye ellen. Még egy fontos szempontot kell itt megvilágítani. A biztosítottaknak panaszjoguk nin-