Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-31
212 Az országgyűlés felsőházának 31. ülése 1928. évi március hó 23-án, pénteken. esen, a 21. % megszünteti a kapcsolatot a biztosítottak és a társulatok közt, tehát a jogviszony megszűnt. Az a jog, vagyis az a lehetőség hogy a biztosított sérelmes intézkedések esetén rendes bíróságnál beperelje a biztosító intézeteket, teljesen megszűnt, mert hiszen a jogviszony megszűnvén, minden egyes intézkedés a továbbiakra vonatkozólag már a felügyelő hatóságtól függ, ennek következtében a biztosítási társaságokkal szemben nem állapitható meg semmiféle követelés és igy nem is mehet a fél a jogorvoslásért a rendes bírósághoz. A felügyelőhatóság közigazgatási hatóság, anniak határozatai pénzügy ministeri határozatok jellegével bírnak, azok ellen a rendes bírósághoz nem mehet^ a biztosított, hanem igenis mehet a közigazgatási bírósághoz. A közigazgatási bíróságról szóló törvényből azonban világosain kiolvasható, hogy a közigazgatási bíróság csak olyan esetekben fogadja el a panaszt, ha erre az illető vagy a törvényben, vagy a törvény alapján kiadott rendelet által van feljogosítva. így tehát a biztosítótársaságok felügy elő ható • ságámak sérelmes intézkedése ellen igenis panaszjoggal élhetnek a közigazgatási bíróságnál, mert _ ezt a javaslat 26. §-a kifejezetten kimondja, ellenben a biztosítottak ezt nem tehetik meg. Ha a kormány esetleg a 27. §-ban adott felhatalmazás alapján, rendeleti utooa, belátva a helyzetnek igazságtalanságát e tekintetben, mégis intézkedni fog, akikor kérdem az igazságügyminister úrtól, hogy milyen kodifikálás az, amely a biztosító intézetek részére törvényben biztosítja a panaszjogot, a biztositottaknaik pedig esetleg osaik rendeleti utón adja meg a jogot, amely rendelet mindenkor visszavonható. A Kúria elnöke, Juhász őnagymiéltósága, aibban a véleményben volt. hogy a biztositottaknak úgyis megvan a lehetőségük a jogorvoslatra. Remélem, hogy az én fejtegetéseim után Juhász őn agyméltósága be fogja látni, hogy ea tévedés és a dolog ugy áll, amint én mondtam. Megjegyzem, — és itt elébevágok az igazságügy minister ur válaszának—ha az ő álláspontja is az volna, hogy ők csakugyan élhetnek panasszal, vagyis van jogorvoslat a biztosítottak részére; akkor kérdem, érdemes-e két vagy három különféle jogi felfogást tovább is fentartani s afelett vitatkozni, ahelyett, hogy anniak rendje s módja szerint a jogorvoslat módja és lehetősége megadassék. (Pesthy Pál igazságügyminister: Miként? Az a kérdés.) Most már csak a 27. § alapján kiadandó rendeletben lehet, sajnos! Én mondhatnám, majdnem lehetetlen helyzetbe kerülök ma az által, hogy én, aki most nyomban szólni fogok az ellen a rendszer ellen, amely mindent a végrehajtási utasításba utal, tehát ministeri rendeletekbe, amelyeket a minister mindenkor maga visszavonhat, hát még az utódja, — hisz az utódoknak mindig az az első munkája, hogy megváltoztatják azt, amit elődjük csinált — hogy én, aki e rendszerben nagy veszedelmet látok, most mégis abba a szórnom helyzetbe kerülök, hogy miután a pénzügyminister ur az én első indítványomat, hogy tudnillik kapcsoltassék ki ez az anyag e javaslatból, nem fogadja el, kénytelen vagyok minden szakasznál azt indítványozni, hogy méltóztassék ezt a kérdést rendeleti utón elintézni. De meg kell ezt tennem azért, mert különben, ha ezek a hézagok a törvényből nem lesznek kiküszöbölve, akkor annak kihatása még katasztrofális abb lesz. A panaszjogon felül egy gondviselő szervnek beállitásáról kell gondoskodni, amelynek I feladata legyen a biztosítottak érdekeit a felügyelő hatósággal szemben képviselni. A tárgyalás során ebben a tekintetben előterjesztést fogok tenni. T. Igazságügyminister ur! Ne tekintsünk mindent hatalmi szempontból. Ne függjön Magyarországon minden exisztencia a végrehajtó közegek jóindulatától, kegyétől. Sok szó esik a kisemberekről általában. Hogyan védjük meg mi a kisembereknek érdekeit, ha nem biztosítjuk intézményesen azt, hogy az ő érdekeik csakugyan meg legyenek védve, ne függjenek önkénytől, protekciótól és kegytől, — ami természetesen mindig kapcsolatos a napi politikával — hanem intézményesen biztosítsuk azt, hogy az a kisember azt a keveset, amit kap, mentől kevesebb költséggel, mentől egyszerűbben, minél hamarább megkaphassa. Ez pedig e törvényjavaslat alapján való rendelkezés esetén teljesen ki van zárva, s a legtöbben azt fogják mondani, hogy mintsem én Budapestre járjak háromszor-négyszer és ott engem elutasítsanak, és én ezért költsék utazásra, stb.-re, inkább vesszen oda az én száz, vagy kétszáz pengőm. Milyen hangulatot fog ez előidézni 1 ? (Pesthy Pál igazságügyminister: Ezt nem én idézem elő.) Nem szabad a kormánynak ezt tennie, mert ha a kormány igazán, komolyan érti azt, hogy kisembernek érdekeiért akar valamit tenni, és azoknak érdekeit akarja biztosítani, akkor méltóztassanak megadni a lehetőségét annak, hogy azok a kisemberek ilyen esetben is ugy kezeltessenek, mint az őket az ő gyengeségük, tájékozatlanságuk és vagyontalanságuk szempontjából megilleti. Németországban egy analóg esetben már egy érdekelt kérésére kirendelik hivatalból a bizalmi egyéneket. Tehát ez sem novum; nem én gondoltam ki ezt a gondviselő szervet, hanem ez az életnek szükségszerűségéből folyik. Remélem, hogy ezeket megszívlelve. ' a kormány ehhez hozzá fog járulni. (Bud János pénzügyminister: Hozzájárulok!) Még egy kérdést kell említenem. Szakítani kellene most már igazán azzal a rendszerrel, hogy a Felsőház soha egy javaslatot nem küldhet vissza a Képviselőházhoz. Ennél a javaslatnál — szemügyre véve a különféle szempontokat, amelyek szükségessé teszik, hogy az végleges elintézést nyerjen — nem sürgetem ezt. Azonban kérnem kell az igazságügyminister urat, aki elsősorban felelős, hogy változtassa meg azt a rendszert, amely, még olyan esetekben is, amikor a minister elismeri a módosítások helyességét. mindig az legyen a válasz: »majd a végrehajtási utasításban honorálja a kívánságokat«. (Pesthy Pál igazságügyminister: Miért vagyok én felelős ezért?) Azért, mert méltóztassék a kodifikálásnál azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy törvény egységesen és kimerítően rendezze a kérdést, magába a törvénybe bevenni. (Pesthy Pál igazságügyminister: Nagy félreértés!) Kérem, méltóztassék ebben az irányban intézkedni. Az a kijelentés, amelyet Bethlen István ministerelnök ur a bizottságban tett ezirányu felszólalásomra: hogy tudniillik »nagyon természetes, a Felsőháznak joga van visszaküldeni a javaslatot«, engem azért nem elégít ki, mert ha visszaküldésről akar az ember beszélni, a minister urak mindig azt mondják: »jó, jó, helyes, de most ne tegyük«. (Derültség.) Ezt az állapotot nem lehet fentartani, hiszen a Felsőház tekintélyét is nagyon csorbítaná. Azt hiszem, a kormánynak nem lehet panasza e Házra. Hiszen az a magas nivóju vita, I amely itt a Felsőházban folyik, a kormányra
