Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-31
Az országgyűlés felsőházának 31. ülése 1928. évi március hó 23-án, pénteken. 209 előtt lettek volna beszerzendők, mert hiszen a társulatok a díjtartalék beszolgáltatásánál a vagyontárgyak tekintetében most válogathatnak. Ök most abban a helyzetben vannak, hogy díjtartalékaik fedezetére szolgáló ingatlanaik értéke helyett zálogleveleket, vagy hasonló át nem értékelhető papírokat szolgáltathatnak be. Itt tehát nézetem szerint nagy mulasztás • történt. Ezeknek a vagyontárgyaknak értékét akkor kellett volna leszögezni, és igy nem állhatott volna elő az- az eset, amely egyes társulatoknál/talán miégis előállott,-hogy ezek más. át nem értékelhető tárgyakkal, záloglevelekkel legyenek lefizetve, úgynevezett névértéken. Ai javaslat az én nézetem szerint a legnagyobb mértékben igazságtalan. Közmegnyugvást nem fog kelteni. Ennek következtében én kénytelen vagyok figyelmeztetni a kormányt, hogy még most, amig van idő rá, ragadja ki ezt az egész fejezetet ebből a javaslatból és intézze el ezt a kérdést ugy, íhiogy az közmegnyugvást keltsen és hogy abból a biztosítottaknak is tényleg legyen valami hasznuk. A felosztás sokkal, későbben fog bekövetkezni, mint a kormány gondolja. Ezzel szemben én tudók egy tervről, amelyet egyes biztositó társaságok — még pedig elég szép számban — már magukévá tettek, amelyet a kormány elé fognak terjeszteni. Eszerint azok a társulatok, amelyek egyáltalában életbiztosítással foglalkoztak, hajlandók saját feleiket önmaguk kielégíteni, mégpedig minimálisan 5%-kai a legrövidebb időn belül, de legkésőbb 1929 végéig. Ezen kötelezettség betartásáért, tekintélyes és jó, első és második kúriához tartozó bankok garanciáját nyújtják be, s igy az egész kérdés simán megoldható volna. Az a körülmény, hogy a javaslat a biztosítottakat elválasztja a biztositó társaságoktól, a biztositó társaságokra is nagyon igazságtalan intézkedés, mert hiszen, ha a biztositó társaságokat elválasztjuk, biztositottaiktól, megszűnik az a kötelék, amelyre nekik a legnagyobb súlyt kell helyezniük a' további biztositások érdekében. \ [-'• \ «! Ha ezt a javaslatomat a t. Felsőház nem fogadja el, akkor ki lesz zárva a lehetősége annak, hogy abban a tisztességes versenyben, amely a társaságok közütt kifejlődnék, egyes társaságok sokkal többet fizethessenek, mint ezt az 5%-ot, Én meg vagyok arról győződve, hogy lesznek biztositók, amelyek 8—10%-ot is fognak fizetni, csak azért, hogy további szoros kapcsolatban maradjanak a biztositottakkal. Ezt a lehetőséget kizárni nagyon hibás dolog volna. Hiszen amúgy is tudjuk, hogy az átértékelés maga nem jelent jelentékeny összeget, én tehát a magam részéről nem vállalnám a felelősséget azért, hogy lehetetlenné tegyük azt, hogy a társaságok a kifejlődő versenyben tényleg többet adjanak, mint 5%-ot. * További előnyét jelenti ennek a megoldásnak az, hogy feleslegessé válik az a nagy apparátus, az a nagy szervezet, amelyet egyébként fel kellene majd állítani. Múlt beszédemben szóltam egy uj siklóról; ma beszélek egy uj palotáról, ma beszélek egy olyan személyzetről... Hiába mosolyog a pénzügyminister ur, a továbbiakban majd be fogom bizonyitani. hogy ez nem frázis és nem hangulatkeltésre szánt kijelentés. A munkának olyan nagy tömegéről lesz szó, hogy egy olyan szervezetre lesz szükség, mint a Haditermény, amely évekig fog fennállani, ha az állam és a kormány teljesíteni akarja kötelességét és ha csakugyan komolyan akarja biztosítani a biztosítottaknak az átértékelésből eredő előnyöket. Lehetetlen helyzetet fog teremteni az, ha olyan rendezést csinálunk^ amelynél a kisember, aki saját ügye után nem járhat, egyáltalában nem tud boldogulni. Azért fogom indítványozni egy gondviselő szerv felállítását, mert nem lehet kívánni, hogy egy kisember 100—150 pengőért háromszor-négyszer járjon a ministeriumban és sürgesse az ő dolgának elintézését, amelynek aktáját egyhamar ott meg sem fogják találni, miért a kartotékrendszer felállítása óriási munka lesz. Nem volna helyes, hla, a kormány evvel nem törődnék és azt mondaná : megvan a törvényes intézkedés, ajki jön és követeli a magáét, az megkapja, aki nem követeli, vagy épen elmulasztja azt a rövid terminust, az egy esztendőt, az egyáltalában elesik attól, hogy biztosításáért valamit is kapjon — pedig ilyenek sokán lesznek, mert a vidéken nem olvassák a miétermázsa-számra megjelenő rendeleteket ' és ministeri kijelentéseket, s ennek következtében ott tájékozatlanok az emberek — és akkor az államkasszában marad az a pénz és megint lesz egy bizonyos összeg, amelyből lehet más kiadásokat fedezni. Ha nem ez a kormánynak az álláspontja, hanem komolyan akarja kielégíteni a kisemberek igényeit, akkor más módot kell erre választani, mert ez a mód szerintem egyáltalában nem vezet célhoz. Még egy előnyét akarom kiemelni az általam ajánott megoldási módnak, tudniillik azt, hogy a biztositottak nem 1935 után jutnak majd ehhez az összeghez, hanem a vállalatok arra lesznek kötelezhetők és fogják is vállalni azt, hogy 1929. december 31-ig kielégítsék a maguk biztosítottjait. Ez a terv felmerült a Képviselőházban is, ott is szóvátétetett. Erre a pénzügyminister ur azt válaszolta (olvassa): »A törvényen túlmenőleg megvan' a joga és a lehetősége minden bizitositóintézetnek arra, hogy a,zt tegye ebben a; tekintetben, amit akar. Nagyon helyesen mutatott rá tegnap az előadó ur, hogy ennél szebb versenyt elképzelni sem lehet, mert ezáltal az intézet nagyon sok biztosítottat vonzhat magához.« Ez nagy tévedés, t. pénzügyminister ur, mert hiszen a társaságok ebben a versenyben, ebben az úgynevezett többfizetésben csak akkor vehetnének részt, ha nem volnának elválasztva a biztosítottaktól. A társaságok a biztosítottaktól teljesen el Amannak választva, a jogviszony megszűnik, viszont fizetik a megállápitott százalékot a felosztási alapba. Hogyan fog alakulni ennek a küzponti szervnek adminisztrációja. Hiszen a felügyelő hatóság keretén belül jogügyi osztályt kell majd felállítani, amely megállapitja a biztositás tényleges jogosultságát, és pénzügyi osztályt kell majd szervezni, amely az átértékelést kiszámítja. Jön azután a levelezés a biztosítótársaságokkal, hogy küldjék el az anteaktákat, mert különben nem tudjuk megállapítani, hogy egyáltalában ki jogosult. Ez tehát a bürokráciának olyan túltengését fogja előidézni, és a munkának olyan tömegét, amelyről ma — ugylátom — azoknak az uraknak, akik ezt a javaslatot helyeslik, akik a javaslatnak ezt a részét védik, halvány sejtelmük sincs. Nem is sejtik, mi fog ebből következni, milyen lehetetlen szituáció áll majd elő. Nagyon kérem a pénzügyminister urat, tegye magáévá előterjesztésemet. Meg fogunk takarítani rengeteg időt, munkát, költséget és egy bonyolult apparátus felállítását és elérjük egyúttal azt is, hogy azt a keveset, amit az átértékeléssel a biztosítottaknak nyújthatunk,