Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-31

208 Az országgyűlés felsőházának 31. ülés* szívesek ezt felállással jelezni! (Megtörténik.) \ A Felsőház a 8. §-t elfogadta. * Kérem a jegyző urat, hogy a következő sza- \ kaszok sorszámait olvasni szíveskedjék. Wekerle Sándor jegyző (olvassa a 9—19. j §-ok sorssámait. A szakaszok észrevétel nélkül elfogadtatnak. — Olvassa a 20. § sorszámát). Elnök: A 20. §-hoz, valamint a 21., 23., 24. és 26. §-okhoz gróf Hadik János őexcellenciája van • feliratkozva. Azt hiszem, méltóztatnak hozzájárulni ahhoz, hogy gróf Hadik őexcellen- j ciája ezekre a szakaszokra kiterjedően nyilatkoz- ; hassék. (Helyeslés.) Természetesen a kérdést j minden egyes szakaszra külön fogom majd feltenni határozathozatal céljából. (Helyeslés.) Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, ezt határozatként mondom ki. Gróf Hadik János: Nagyméltóságú Elnök Ur! T. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) Elnök: Bocsánatot kérek, a szakaszokat előbb fel kell olvasni, mert a házszabályok előírják azok felolvasását. Majd azután méltóztassék szólni. Wekerle Sándor jegyző (olvassa a törvényjavaslat 20., 21., 23., 2á. és 26. §-ait). Elnök: Szólásra következik gróf Hadik János őexcellenciája. Gróf Hadik János: Nagyméltóságú Elnök Ur! T. Felsőház! (Halljuk! Halljuk!) A Felsőház szíves engedelmével most az élet- és járadékbiztosítás egész problémáját és ennek egész komplexumát kívánom bírálat tárgyává tenni, ami természetesen nem akadályozhat engem abban, hogy amennyiben az első indítványom, amely arról szól, hogy az egész biztosítással foglalkozó fejezet kivétessék a javaslatból és külön törvényben rendeztessék, el nem fogadtatnék, akkor az egyes szakaszokhoz hozzászóljak és esetleges határozati javaslatokat terjesszek elő. Az előttünk fekvő törvényjavaslatnak a biztosításokról szóló fejezete nézetem szerint egészen elhibázott. Maga a szöveg — a javaslatnak e részében sajnos, ismét ezt meg kell állapitanom egy javaslatról — nagyon is pongyola, azt minden koncepció nélkül alkották meg, ennek következtében abból nem előnyök, hanem csak nagy károk fognak származni. Károk az államra nézve, mert ilyen költséges lebonyolításra egyáltalán nincs szükség, és károk a biztosítottakra nézve, akik azt a keveset, amit e javaslatban biztositanak nekik, Isten, tudja,, mikor fogják megkapni, és akik a legnagyobb kellemetlenségnek, zaklatásoknak lesznek kitéve és felesleges költségek terheivel sújtatnak. A biztositottak állítólag 5%ot fognak kapni, amely 5%-hoz azonban természetesen csak akkor fognak hozzájutni, hogyha az alap tényleg arra a kontemplált mértékre felszaporodik. Ez tehát kitolja egészen bizonytalan időkre azt az időpontot, amikor a biztositottak ahhoz a csekély valorizációhoz hozzájutnak. A társaságok hozzájárulási összege is eddig ismeretlen. Nem tudjuk, hogy ez a befizetés hány évig fog tartani, és mindez abból a nagy hibából ered, hogy bár e javaslat, amelyben már a biztosítási rész is benne volt. tulajdonképen már 1925-ben látott napvilágot, mégis a rendelkezésre állott két-három év alatt egyáltalán nem gyűjtötték össze azokat áz adatokat, amelyekre feltétlenül szükség lett volna ahhoz, hogy ezt a kérdést teljes objektivitással megítélhessük és ezt a kérdést az igazság alapján elbirálhassuk. A biztosítási szaktanácsnak január 12-iki Ülésén követeltem ezeket az adatokat és indit1928. évi március hó 23-án, pénteken. ványoztam, kérjük a pénzügyniinister urat, hogy a biztosításra vonatkozó részt szakítsa ki ebből a javaslatból, várjuk be az adatok beérkezését és akkor a szaktanács bevonásával szövegezzünk meg egy olyan törvényjavaslatot, amely az adott viszonyok között minden tekintetben, mindenkire nézve megnyugtató, s ugy a társulatokra nézve, mint elsősorban a kisemberek, a gyöngébbek, a biztositottak érdekében is elfogadható lesz. Ha meg méltóztatnak engedni, ugy felolvasnám azt az indítványt, amelyet akkor a szaktanácsban tettem. Ezt teszem tulajdonképen azért, hogy a törvényhozási naplóban le legyen szögezve az, hogy milyen adatokra lett volna szükség, hogyha ezt a kérdést alaposan és megfelelően akartuk Volna előkészíteni. Azt indítványoztam (olvassa): »Állapittassék meg, hogy: I. Mennyit tesz ki a törvényjavaslat 20. §-a értelmében átértékelendő és 1922. évi január elseje előtt megkötött biztositások tőkeösszege. A biztositások megkötésének éve szerint és a biztositási tartamok szerint csoportosítva? Ezekre az adatokra azért van szükség, mert az átértékelendő biztositások egyrésze a háború előtt, a másik része pedig, fokozatosan romló koronaértékben, ? háború és az infláció idejében 1922-ig köttetett. Fontos tehát tudni, hogy mennyit tesz ki azoknak a biztosításoknak összege, amelyek 1914. év előtt jöttek létre, és mennyit tesz ki 1915-től 1922-ig évenként. Csak ezen adatok alapján lehet megfelelő átszámításai a biztositási állomány aranykorona értékét megállapítani. A biztositási tartamok szerint csoportosítás pedig azért szükséges, mert csak ezen adatok segítségével számitható ki minden egyes biztosítottnak az igénye. Ezen adatokból tehát kiszámítható minden egyes kötvénynek ugynevezetett visszavásárlási értéke. II. Állapittassék meg továbbá az a lényeges adat, hogy hozzávetőlegesen milyen pengőértéket képviselnek az átértékelendő biztosításokra eső díjtartalék fedezetére szolgáló vagyontárgyak, valamint a törvényjavaslat értelmében a felosztási alapra átruházandó vagyon tömegek. Ezen adatra azért van szükség, hogy tájékozva legyünk arról, milyen kezdő összeggel indul meg a felosztási alap«. A szaktanácsban a felügyelő hatóságnak igazgatója kijelentette: hogy »a javaslat letárgyalásáig szó sem lehet erről, de ezeket az adatokat különben sem lehet beszerezni«. Ez volt tehát az oka annak, hogy a szaktanács indítványomat nem fogadta el, bár igaz, hogy csak három szavazattal szavaztak le. Azt mondták, hogyha a pénzügyniinister közegei és a felügyeleti hatóság igazgatója kijelentik, hogy ezeket az adatokat ugy sem kapjuk meg, feleslegessé válik azt követelni, hogy az adatok beérkezéséig ez a kérdés felfüggesztessék. T. Felsőház! A pénzügyminister ur február 7-én a valorizálandó biztositási összeget 300—350 millió pengőben állapította meg. Ez az adat azonban engem azért nem nyugtat meg, mert hiszen ezeket az adatokat a pénzügyminister ur őexcellenciája csak a felügyelő hatóságtól kaphatta, a felügyelő hatóság igazgatója pedig a szaktanácsban kijelentette, hogy 5—600 miMóra tehető ezeknek az összege. Azt is megállapítottam, hogy a társulatoktól ezek az adatok egyáltalán nem kérettek be. Ezek az adatok — mint mondottam — már az első javaslat benyújtása