Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-30
j98 r Az országgyűlés felsőházának 30. ülése 1928. évi március hó 22-én, csütörtökön. ven venni, most nem fogok ezekkel foglalkozni, pedig ha egy-két nagy hitelügyi problémával jönnék, talán mindjárt megvilágítanám a helyzetet. A mezőgazdaságnak és az iparnak segítségére kell jönni. Teleszky őexcellenciája nagyon szépen mutatott rá a helyzetre. Mindenki csak hálás köszönettel veheti, hogy épen ő, a mezőgazdaság helyzetéről beszélve, már egy ujabb földtehermentesitésről szólt, (Ugy van! Ugy van!) Én magam is állandóan, — nyiltan bevallom — hónapok óta azon töröm a fejemet, hogy a mai mezőgazdasági és általában a hitelpolitikában hogyan lehetne olyan megoldást találni, hogy egészségesebb helyzet bontakozzék ki. Mert legyünk tisztában azzal, hogy egy ilyen rendkívüli világversenynek kitett gazdasági ág, amely annak csak hátrányait látja ós semmi előnyét, nem bírhatja el ezeket a terheket. Ideiglenesen, átmenetileg talán el lehetett birni, de valahogy meg kell találni a módot arra, hogy ezek a hitelügyi problémák ugy oldassanak meg, hogy ezek a nehézségek eltűnjenek. Én ma nem jövök itt részletekkel, de bizonyos gondolatok vannak ebben az irányban kialakulóban és hiszem, hogyha ezeket meg tudjuk valósitani, ebben a kérdésben nagy lépéssel haladunk előre. Tehát mindent elsősorban a gazdasági termelés, a mezőgazdasági és ipari termelés érdekében és csak ezek után a problémák után jöhetnek a többi problémák. Az is kétségtelen, hogy lehet jobban megosztani a kiadásokat évekre, nem kell mindent túlhalmozni egyes évekre, hanem arányosabb megosztást kell megválósitani több évre. Én ezt a politikát próbálom érvényesíteni és azt hiszem, hogy ez mindenkinek a helyeslésével találkozik. (Helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! Itt rátérek egy pár, konkrét kérdésre, amelyek a javaslattal szemben felmerülteik. Elsősorban egészen röviden Gaár Vilmos igen i felsőházi tagnak válaszolok, aki szóvátette, hogy az állam az egyik oldalon nem valorizáL a másik oldalon pedig valorizálva követel. Ő a vámhiteleket értette ez alatt. Én azt hiszem, hogy itt egy kis tévedés van. Először is a váimílzteitési aranyban történik, annakidején pedig, amfikor nem volt aranyérték, bizonyos pótlék volt megállapítva. Itt bizonyos nehézségek vannlak és az igen t. felsőházi tag ur valószínűleg arna célzott, hogy sokan igénybevették a vámhitelt, nem fizették le ós ma is ugyanazt a váanhiitelkamattot fizetik, amlelyet annakidején fizettek. Ez látszólag igazságtalanság, de a vámhitelnek HZ í I természete, hogv lejáratkor le kell fizetni, mert tulajdonképen semmi egyéb, mint egy kedvezmény.^ egy adott kölcsön az illetőnek. JVÍost anléltóztassék megnézni a dolgot, Vanak, akik nem fizették ki a hitelezett vámot, hanem vártaik, mert annakidején talán kétszer annyi kamatot kaphattak a pénz forgatásával. Nem volna-e igazságtalanság, hogy ezek kisebb kamatot fizessenek. Hiszen, akik végigcsináltuk a háiborus gazdaságot, mind tudjuk — valljuk meg — hogy mindig az járt rosszul, aki téliesen eleget tett a törvényes rendelkezésieknek (Ugy van! f Ugy van!) és mindig azok. 'akik mean tartották be azokat, követelnek a maguk részére több jogot. Ez teszi nehézzé ennek a kérdésnek a megoldását. Teleszky őexcellenciája azt kérte, hogy amennyiben az bizonyosodnék be. hogy a biztositióvállalaítok nem tudnak eleget tenni a két percentnek, ez a kérdés megfelelő konsziderácáó tárgyává tétessék. Ki kell jelentenem, hogy részemről lehetetlennek tartok egy olyan kormányzati politikáit, amfely a gazdasági életet nem méltányolja. Ez a törvény imperativ. De ha ászt tapasztalom, hogy) ez nem. oda vezet, ahova akarjuk, hogy ez alól a kötelezettség alól ki bújhatnak. — amit nelm merek feltételezni — természetes, hogy bizonyos méltánvojsság eryakóriása indokolt lesz. Nagy Ferenc őexcellenciád a kérdezte, hogy a biztositások dolgában, amennyiben am egyes biztosítottak megszűntek létezni, kikre fognak a rendelkezések vonatkozni. Csak az érvényben levő biztosításokra. Egészen helyes az az álláspont is, hogy bizonyos határidőt kell engedni ezeknek a bejelentésére. Túl hosszú időt nem >m!ernék engedni, mert a túlhosszú idő sohasem jár kellő eredménnyel és mindig olyan joel helyzeteiket teremt, amelyek egyik félnek sem válnak javára.. Végül Szteréuvi őexcellenciája kérte, hogy foglalkozzunk az egyes szociális testületek helyzetével. Hiszen a kormány eddig is 1 foglalkozott ezzé), és amit lehet a szociális testületek érdekében, meg fogunk tenni. Magával a javaslattal végeztem volna. Ne vegye rossz néven Teleszky János őexcellenciája, hogy bármennyire egyetértettem az ő rendkívül szép beszédével annak közgazdasági felépítésében, — amelyet én ugy értelmezek, hogy inkább mellettem szól, mint ellenem, — kénytelen vagyok szóvátenni egypár politikai megállapítását. Teleszky őexcellenciája azt mondotta, hogy ez a kormány túlkonzervativ, sőt egy superlativusszal, a legreakeionáriusabb, Ha végignézek a mai világpolitikán, akárhogyan kutatom a helyzetnek kialakulását és a dolgok fejlődését, azt látom, hogy akkor, amikor olyan kilengések történtek, bizonyos irányokban, amelyek majdnem a társadalmat veszélyeztették, a világhelyzet megmentése érdekében végeredményben mindenütt, szinte tervszerű következetességgel a konzervatív gondolkozás felé hajlanak. (Ugy van! a jobboldalon és a középen.) De ha nézem, minden nagy politikától elvonatkoztatva, hogy mi ennek az oka, azt kell mondanom, hogy aki tagadja, hogy a liberális eszme nem volt jótékony az emberiség fejlődésére, az nem ismeri a liberalizmust. Kétségtelen, hogy a liberalizmus a legtöbb gondolatát megvalósította, de aztán jöttek azok az irányok, amelyek már a társadalmi helyzetet megbontva törekszenek érvényre jutni, s amelynek talán legkevésbé éles formája a radikalizmus. Mert visszaéltek és visszaélnek a liberalizmus gondolatkörével, ezért jött előtérbe a konzervatív gondolkodás. Én maradok a magam munkakörében. Nem veszem észre, hogy például Franciaországban a radikális kormány meg tudta volna oldani a pénzügyi egyensúlyt, hanem a konzervatív Poincaré kormánynak kellett ezt megvalósitaini. Körülbelül ugyanez a helyzet majdnem mindenütt. Nem is restéijük bevallani: mi konzervatív gondolkozásuak vagyunk. Egy ellen azonban tiltakozom. Nem teszünk jó szolgálatot az országnak épen azok előtt, akik a liberális gondolatkörben élnek ós azzal akarnak nekünk ártani, hogy ránk fogják, hogy mi reákcionáriusok, vagy túlreakcionárlusok vagyunk, — ha mi magunk is ezt állítjuk. Ez ellen óvást kell emelnem. Nem akarok történelmi visszapillantást tenni, nem akarok senkit előtérbe hozni, hogy mit cselekedett és mit nem cselekedett, de egy kormányról, amely az általános választójogot keresztülvitte, amely a földbirtokreformot megvalósította, amely a szociális biztosításokat^ egymásután oldja meg, amely a gazdasági életet felszabadítja, mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy reakcionárius, vagy túlreakcionárius. (Ugy van! Ugy van! a
