Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-30
'Az országgyűlés felsőházának SÓ. ûlêse 1928. évi március hó 22-én, csütörtökön. 195 zött való biztositására. Meg- is van ennek a mélyebb magyarázata. Nem vagyunk még azoknál az időknél, amikor az államháztartás, ha deficitben van, olyan könnyen tudja a deficitet kiegyenlíteni. E tekintetben egy lehetetlen rendszer fejlődött ki a világon. Hiszen egyes államok nem is szabadok mozgásukban, ha bajba nem kerülnek. Különbség van az államok között ebben a tekintetben. Mig az egyik könnyen fordulhat a pénzpiachoz, ha bajba kerül és helyreállithatja az egyensúlyát, addig a másiknak a különböző fórumok sorozatán kell keresztülmennie, mig kölcsönhöz, juthat. Ma tehát az a régebben alkalmazott legkönynyebb megoldása az esetleg beállott nehéz helyzeteknek, hogy kölcsönnel egyenlittessék ki a szükséglet» nem áll olyan könnyen rendelkezésre. A mai adópolitikai viszonyok mellett, amikor el kell ismernem, az egész gazdasági élet sokkal súlyosabb adókat visel, mint a múltban, szintén nem olyan könnyű feladat segíteni a helyzeten, ha bajba kerülünk. Ezért kell egy ilyen biztonsági koefficiensnek lennie. Hogy pedig ez nálunk erősebben jelentkezik, az csak látszólagos, mert — s ezt méltóztassék mindenkinek tudomásul venni, és én ebben a tekintetben erősebb tanút a magam részéről idézni nem tudok, mint Teleszky János őexcellenciáját — mi egy teljes kényszrü költségvetéssel indultunk el a szanálás kezdetén. Az a költségvetés nem felelt meg egyáltalában az ország helyzetének. (Ugy van! Ugy van! — gróf Hadik János: Azt is Kállay csinálta!) Azzal a költségvetéssel az államnak és egész gazdaságunknak tönkre kellett volna mennie, és ha van érdeme a kormánynak, ugy az mindenesetre érdeme, hogy az első perctől kezdve ezt nyiltan hangoztatta. Törekedtünk tehát egy olyan költségvetésre, amely kellően összhangba hozható az állam magasabb érdekeivel. (Helyeslés.) Tessék ezt figyelembe venni, s akkor az emelkedés mindjárt nem látszik majd indokolatlannak. Itt is épen ugy, mint a Képviselőházban tettem, csak elismeréssel kell nyilatkoznom elsősorban a volt főbiztosunkról, aki szeretettel és megértéssel foglalkozott az ügyeinkkel, hasonlóképen a Népszövetségről, különösen annak pénzügyi bizottságáról, amely félretéve minden más szempontot, egyszerűen tárgyi alapon már a szanálás alatt lehetővé tette, hogy egészségesebb költségvetéssel dolgozzunk. (Helyeslés.) Mélyen t. Felsőház! Teljesen helyesen vetette fel Teleszky őexcellenciája a felelősség kérdését. Itt van felelősség, itt mindannyian felelősek vagyunk. De méltóztassék elhinni, hogy most a legnagyobb felelősség rajtunk van, akiknek ezt a kérdést el kell intéznünk. Nekünk kell mérlegelnünk a különböző szempontokat. Mi vagyunk felelősek azért, hogy mit lehet tenni és meddig lehet elmenni. Azokkal szemben, akik cl 1*1* cl utalnak, hogy a nemzetnek kötelessége van az egyénekkel szemben, én többet mondok: elsősorban az egyéneknek van kötelességük a nemzettel szemben. (Ugy van! Ugy van!) Méltóztassék elhinni, hogy épen egy ilyen nagy katasztrófát átélt nemzetnél az első szempont: az egyénnek önfeláldozása és áldozatkészsége a köz érdekében, és csak azután jöhet a nemzet, ha tudja, teljesiteni a maga kötelességét. Ez. az az erkölcsi szempont, amely bennünket vezetett, és amely tekintetben azt hiszem, nem lehet nézeteltérés közöttünk. (Ugy van! Ugy van!) Szterenyi őexcellenciája egészen helyesen mutatott reá ebben a kérdésben arra, hogy a főerősségünk, amivel helytállihatunk minden indokolatlan és jogtalan követeléssel szemben •az, hogy eigyenlő inertekkel mérjünk. Itt van szerintem a kérdés második súlypontja. Ezt lehet vitatni, de mi, akik láttuk a viszonyok alakulását, azt látjuk, hogy ez az a bázis, amely bennünket feltétlenül megóv olyan kiadásoktól, amelyeket a magyar közgazdasági élet el nem bir, amelyek teljesen megbónitanák államháztartásunkat és ismételten olyan gazdasági káoszt váltanának ki, amilyent senki a világon nem kivan. Teleszky őexcellenciája részletesen! foglalkozott a budget kérdésével. Abban a tekintetben, amit beszédének első részéiben mondott, egyetértek őexcellenciájával, mert hiszen ő volt az, aki annak idején felhivta figyelmemet arra, hogy a szanálási költségvetés keretei túlszükek. Ha azonban ma azt vizsgálom, hogy a budget-kiadások miért emelkedtek, oilyan kér- • déssel állok szemben, amelyet bár; valamenynyire megoldottunk» teljes megoldásra 'még nem tudtunk vinni. Méltóztassék a költségvetést tanulmányozni. Hol mutatkozik az a najgy emelkedés'? Tulajdonképen a személyzeti kiadásoknál, a tisztviselői illetmények rendezésénél. Kérdem, vájjon nem helyes utón járt-e a kormány, vájjon nem-e épen a középosztálypolitika szempontjából volt helyes, hogy sietett segiteni a tisztviselőkön. (Egy hang a közéven: De nem eléggé!) Hiszen ha az, elmúlt éveket nézem, tényleg több, mint százmilliót _ költöttünk a tisztviselők helyzetének megjavítására, beleértve a nyugdíjasokat is, és mégis csak odáig jutottunk, hogy nagyrészük még mindig küzd a megélhetéssel. (Felkiáltások a jobboldalon és a középen: Koplal nagyrésze! — Rongyos ruhában járnak!) Ugy van, legnagyobb részük még küzd az élet nehézségeivel, és én boldog lennék, ha azt el tudnám érni, hogy eljussunk legalább arra a színvonalra, amelyet a háború előtt értünk el, pedig még ott van a nagy különbség az aranyérték és a tényleges érték között is. (Szterenyi József báró: Több, mint 30 százalék!) Sőt, ha nézem, hogy a tisztviselői illetmények kérdése a háború előtt tulajdonképen nem volt olyan évről-évre folyton visszatérő kérdés, és ez akkoriban kivétel nélkül minden országban csak hosszabb időnként kelült napirendre, akkor azt is meg kell állapitanom, hogy valószinüleg ez volt oka annak, hogy talán már a háború előtti időkben sem tudott a tisztviselői kar olyan nyugodtan megélni. Amilyen nyiltan megmondom azonban, hogy ez a kérdés tulaj donképen még nincs megoldva, époly nyiltan megmondom azt is. hogy sajnos, a mai gazdasági helyzetben hoszszabb időnek kell még eltelnie, mig erre a kérdésre ismét visszatérhetünk. De az államháztartás, az egész állami adminisztráció, sőt az egész magángazdasági élet szempontjából is végeredményben csak akkor leszünk nyugvóponton, amikor olyan tisztviselői karral fogunk rendelkezni, amely — leépitve a fölösleges részét, amit alapelvnek kell tekintenem (Ugy van! Ugy van!) — megfelelő járandóságokat fog kapni és nyugodtan élhet. Mert méltóztassék nekem elhinni, a saját tárcámnál, olyan páratlan tisztviselői karral rendelkezem, amelyről — és ez áll az egész állami tisztviselői karra — el lehet mondaná, hogy feláldozva, egészségét, teljesíti a maga kötelességét a megélhetés nehéz viszonyai ellenében is és egyik fő tényező volt abban, hogy az államháztartás helyzetét helyre tudtuk állitani. (Helyeslés.) És ha azt látom, hogy még e téren is vannak megoldatlan feladatok, ajkkor ne méltóztas?