Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-30

i§4 r

Âz országgyűlés felsőházának 30. ülése 1928. évi március hö 22-en, csütörtökön. lás vagyok azért is, hogy mind a három jogi felszólalás a kérdésnek nemcsak jogi részével foglalkozott, de jogi szempontból kiindulva, gazdaságpolitikailag is ugyanarra a következtetésre jutott, amelyet a kormány képvisel. Sőt alá kell húznom azt, amit Juhász őexcellenciája mondott, hogy vannak kérdések, amelyekben az áldozatkészségnek a jövő biztosítása érdekében nagyobbnak kell lennie. Mert én így értelmeztem az ő felszólalását. Ez tulajdonképpen az az alapelv, amely a kérdés elbírálásánál kell, hogy bennünket vezessen. Teleszky János őexcellenciája meg fogja engedni, hogy felsoroljam az érveket, amelyeket a javaslat mellett és nem a javaslat ellen hozott fel. Ö is elismeri azt, hogy a mai adott helyzetben nem lehet a közforgalmú papirokat valorizálni; elismeri azt is, hogy igazságom van a lavinaszerüség szempontjából. Hiszen mia is -hallottunk felszólalásokat, amelyek eljutottak például egészen a takarékbetétek valorizációjáig. Az ilyein felfogások nem mondhatnám, hogy nagyon megalapozottak és helytállók, mert nem veszik figyelembe, hogy a pénzintézetek mennyire leromlottak és ha itt-ott talián van is egy épület, az, még nem jelenti ai teljesítőképességet. A legnagyobb takarékpénztárunknak, a Pesti Hazai Takarékpénztárnak érdekében nem kellett-e messzemenő áldozatot hoznia magáinak az államnak? Azt is^ elfelejtik, hogy mia is csak egy igen csekély része van meff a háború előtti takarékbetéteknek. Abból származik ez egyrészt, hogy /az oírszág megcsonkuft, de másrészt és főként abból a tényből következik, hogy azok az események, amelyeik a háborútól kezdve végig lejátszódtak. a imoibil

1 tőkét majdnem teljesen elpusztitoták, azt te-hát újra kellett alkotni. Csak felhivom a figyelmet arra, hogy amükor a szanálást megkezdtük még mlajdnem egymillió arainykoírona értéke sem volt a takarékbetétek összegének. Azóta bizoinyos fejlődést értünk el, de abszolúte nem mondom, hogy ez kielégítő-. Ellenkezőleg, sokkal erőteljesebb ütemben kellene fejlődnie a takarékosság gondolatának, a közvéleménynek sóikkal jobban meg kellene éreznie azt. hogy milyen erő van a félretett ÜJérékben és pengőkben, de mindig azt állítani a pénzintézetekről, hogy ők a takarékbetéteket valorizálni tudják, ezt egyenesen lehetetlennek tartom. Lehetetlennek tartóim azért, mert hiszen épen ez a tőkeforrás hiányzik a mi egész hiteléletünkben, s ennek tudhatók be azok ai nehézségek, amelyek a kamlaitpolitikában jelentkeznek és amelyek olyan káros hatással vannak az egész gazdasági életre. Ezt osak példakép akartam felemlíteni. mert hisz ez a lavina nem itt áll meg, ez a lavina sokkal szélesebb terjedelmű. Ezt olyan világosan ós olyan precízen mutatta be Szterényi őexcellenciája az ő rendkívül érdekes és mélyenjáró beszédében, hogy azt hiszem felesleges, hogy erre a kérdésre bővebben kitérjek. Nem hiszem, hogy, ha valaki objektivitással tanulmányozza át azokat az adatokat, amelyeket őexcellenciája felhozott, nyugodt szívvel tudjon más következtetésre jutni, mint amire jutott a kormány az országgyűlés elé terjesztett javaslatában, amelyet ezúttal tárgyal a Felsőház, Teleszky őexcellenciája tovább érvelt a javaslat mellett, amikor a fizetési mérleg kérdésével foglalkozott. Hiszen itt van a kérdés súlypontja. Ma, amikor épen a fizetési mérleg problémájával annyit foglalkozunk és amikor itt a problémák tömkelegével állunk szemben, meri-e vállalni valaki a felelősséget azért, hogy ezt a fizetési mérleget lerontsa? Nem hiszem, nem merem feltételezni, hogy valaki ezt vállalja, mert nem vállalhatja. A mai viszonyok bennünket arra kényszerítenek, hogy gazdasági életünket vegyük revízió alá, hogy javítsuk, de ne rontsuk fizetési mérlegünket. De még egyéb okokra is rámutatott Teleszky őexcellenciája az ő nagyon szép beszédében, amelyekkel én itt most nem is akarok foglalkozni. Kérdem azonban ezek után, hogy ezen okokat mérlegelve, vájjon nem helyesebb-e elfogadni a javaslatot? Mert nekem sem voltak más indokaim és nincsenek más indokaim a javaslat mellett. Nem tudnám szebben megindokolni a javaslatot, mint ahogy őexcellenciája tette s igy természetesen nem tudok egyéb következtetésre sem jutni, mint amire mi jutottunk. Én megérteni őexcellenciája nehéz helyzetét ebben a kérdésben, mert hiszen ő talán nehezebb helyzetben is van, mint én, de merem állítani, hogy az ő felszólalását kifelé mégis rosszul értelmezték, mert hiszen az ő gondolatában is benne volt, hogy ha ma nem történik több, mint ami a javaslatban van, ez csak azért van, mert nem is történhetik több. Részemről az ő beszédét ugy fogtam fel, hogy ennek a kérdésnek az elintézése szerinte csak későbbi időpontban válik lehetővé. Nem merném azt állítani, hogy helyes az az álláspont, mintha kétféle mértékkel mérne a törvényjavaslat. Igaz, hogy az első látszat az^ hogy különbséget tesz az állam és a magángazdaság között, de méltóztassék mélyebben bejenézni a törvényjavaslatba és akkor látni méltóztatik, hogy amikor a pénztártartozásokat nem valorizálja egyik fél felé se, — utalok az összes pénztartozásokra, takarékbetétekre, folyószámlakövetelésekre satöbbi, amelyeken nem akarok végigmenni — akkor ugyanazt az elvet, amelyet az állam teljesítőképessége szempontjából fontosnak tartok az egyik oldalon, érvényesítem a másik oldalon is, tekintettel a köz.gazdasági helyzetre és tekintettel arra, hogy lehetetlenség itt felkavarni a dolgokat anélkül, hiogy teljés fibizonytalansás-ot hozzunk bielle a gazdasági életbe. Végeredményben tehát a magángazdaság felé is ugyanazon alapelvű intézkedések érvényesülnek. Csak ott van eltérés, ahol különleges okok vannak, amelyek nincsenek annyira összeforrva az általános közgazdasági, közhiteli élettel, ahol majdnem azt lehet mondani, hogy tulajdonkópen igen méltányos magánérdekek kielégítéséről van szó, például a családjog keretében. De mindenesetre az von gátat az egész törvényjavaslatnak, hogy meddig lehet elmenni anélkül, hogy a nehezen helyreállított gazdasági rendet csak a legkisebb mértékben is megzavarjuk. Nem merném azt állitani, hogy az állam teljesítőképessége nagyobb volna, mint a magángazdaságé. Ma tényleg ugy jeletkezik az állani teljesitőkópessége, amilyennek mindenütt, ahol a pénzérték helyreállításáról volt szó, kialakult. Méltóztassanak végignézni egész Európán, mindenütt ahol a pénz értékét helyreállították, szigorúbb adópolitikát vezettek be, mint amilyen azelőtt volt, de kétségtelen, hogy ennek mélyebb indokai is vannak. A költségvetésünk sem áll olyan fényes világításban, amint azt Teleszky őexcellenciája mondotta, arra utalva, mintha itt nem tudom micsoda hirtelen növekedések és nagy feleslegek volnának. Kétségtelenül nagy fölöslegek vannak, de méltóztassék végignézni, mindenütt, ahol a pénzérték helyreállításával foglalkoztak, az államoknak egyik fő törekvése volt egy biztonsági koefficienset nyerni a pénz értékének helyes fentartására, az államháztartás egyensúlyának minden körülmények kö-