Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-30
r Az országgyűlés felsőházának 30. ülése 1928. évi március hó 22-én, csütörtökön. 183 azt kizárólag' gazdasági szempontból kell vizsgálnunk és arra kell törekednünk, hogy a törvény megalkotásával a viszonyokat konszolidáljuk és megnyugvást teremtsünk, nyugvópontra hozzuk ezeket a kérdéseket, hogy azután nemzetgazdasági szempontból további lépéseket lehessen megtenni. Épen ezért, mélyen t. Felsőház, én egyáltalában nem nézem a javaslatot politikai szemmel, hanem kizárólag gazdasági szempontból vizsgálom: vájjon ez a javaslat képes-e nyugvópontot teremteni és képes-e ugy az állaiméletben, mint a magángazdaság tekintetében olyan megnyugvást teremteni, hogy egyúttal kiindulópontja lehessen a jövőben gazdasági ténykedéseknek 1 ? Ha ezt vizsgálom és ha tárgyilagos szemmel nézem a dolgot, akkor természetesnek kell találnom, hogy a javaslat maga nem foglal magában minden olyan intézkedést, amelyet szükségesnek látnánk. Meg kell állapítanom, hogy a javaslat ma még nem fog teljes közmegnyugvást előidézni; természetesnek találom azonban, hogy mindamellett, a köz érdekéiben a javaslatot elfogadjam. A bizottsági tárgyalás során ismételten hallottuk, hogy ez a javaslat nem igazságos; hallottuk, hogy nem igazságos azért, mert nagyon sokan a javaslat törvényerőre emelése esetén vagyonukat fogják veszíteni. Ha vizsgáljuk, hogy mi az igazság és ha elfogadjuk azt a római jogi alapelvet, hogy »suum cuique tribuere«, — voltaképen gazdasági szempontból az igazság — abban az esetben koncedálom, hogy a törvényjavaslat nem felel meg ennek a római és azóta egész magánjogi életünkben is uralkodó alapelvnek; de e fölött áll mindig a sarus rei publicae és ez az, amiért nekünk a javaslatot akkor is el kell fogadnunk, ha az voltaképen nem mindenben felel meg annak a régi alapelvnek, melyet az imént hangoztattam. Ez a törvényjavaslat, amint mondottam, ma még nem kelt megnyugvást. Azért hangsúlyozom, hogy: ma, mert voltaképen a törvényjavaslat maga csak bizonyos határokat állapit meg, azokat a határokat, amelyeken túl követelési igény nines. De amint a javaslat maga is mutatja a 8. §-ában, a kormány ezzel nem tekinti befejezettnek az ártértékelósi működést egyrészt a hadikölcsönök és esetleg egyéb állampapirok tekintetében, t másrészt pedig van olyan kormánykijelentés, amely az árvapénzekre, óvadékokra és egyéb ilyen tartozások átértékelésére vonatkozik. Ha pedig ezt figyelembe vesszük, akkor látjuk, hogy helyesen céloz a törvényjavasat kizárólag arra, hogy határokat szab, amelyeken túl követelni nem lehet. Megszabja tehát azokat a kereteket, melyekben ezután a valorizáció kérdése mozogni fog. Megvallom őszintén, hogy a törvényjavaslat 8. §-a, illetve a kormánynak azon kijelentése nélkül, amelyre hivatkozni voltam bátor, a törvényjavaslat engem sem elégítene ki. Nem elégiteneki azért, mert velem együtt, azt hiszem, az egész Felsőház és az egész „magyar társadalom meg van arról győződve, hogy vannak olyan igazságtalanságok, vannak olyan méltánytalanságok és vannak olyan nagyon alapos követelések, amelyekkel számolni kell annak ellenére, hogy ez ebbe a törvényjavaslatba nincsen felvéve. Budapest székesfőváros törvényhatósága, amelyben résztvenni szerencséim van, már évekkel ezelőtt közgyűlési határozattal mondta ki, hogy az árvapéinzeket igenis olyan pénzeknek tekinti, amelyeknek az adott viszonyok között lehetőén megfelejő^valorizálását teljesíteni kell, és a székesfőváros törvényhatósága magára is vállalta, hogy a budapesti árvaszéknél szenvedett veszteségeket az ácrváknak a lehetőség határain belül pótolni is fogja. Mi ott már leszögeztük az álláspontunkat ebben a kérdésiben. És ha hozzá teszem, ehhez azt, hogy ugyancsak fontosnak tartjuk a valorizációt a házassági óvadékoknál, hogy fontosnak tartjuk a valorizációt a nyugdíjaknál és az életbiztosításoknál, amelyek ez utóbbi kivételéivel a törvényjavaslatban helyet nem foglalnak, akkor méltóztatnak látni, hogy álláspontunk igenis teljesen egyezik a kormánynak azzal a kijelentésével, hogy ezek a dolgok később külön törvényjavaslatban fognak szabályoztatni. Ez nyugtat meg minket abban a tekintetben, hogy bár ez most ebiből a törvényjavaslatból kimaradt, a javaslat elfogadható, mert ezek a kérdések mégis rendeztetni fognak. Ugyancsak méltányosnak tartom a törvényjavaslat 8. §-ában adott lehetőséget az állampapirosok és jelesül a hadikölcsönkötvények valorizálása tekintetében. Fontosnak és méltányosnak tartom ezt, természetesen az állam teljesítőképességének határain belül, és helyeslem nagyrészben azt, hogy a hadikölcsönkötvények valorizálását a társadalom évek óta sürgeti. Ennek a sürgetésnek az élén a legkiválóbb pénzügyi emberek állanak, volt pénzügyministerek, akik tehát elsősorban kell hogy számoljanak azzal, hogy mi az állani teljesítőképessége. A volt pénzügyminister urak közül különösen Teleszky őn agy méltósága a hadikölcsönkötvények valorizálását az állam becsületbeli kötelességének mondotta, megállapította azonban, hogy az állam az egyéb állampapirok valorizálására képtelen, és megállapította, hogy az állam még jogilag sem köteles az egyéb állampapirok valorizálására, mert hiszen a trianoni béke ezt külföldi relációban sem rendeli el. Ugyanakkor azonban megállapította, hogy az államnak a hadikölcsönkötvények valorizálására a különleges viszonyok között minősített felelőssége áll fenn, és amint ő vállalja a hadikölcsönkötvények kibocsátásáért a felelősséget, épugy kell vállalnia az államnak becsületből ezeknek a valorizálását. Mélyen t. Felsőház! Előrebocsátottam, hogy a hadikölcsönkötvények valorizálását a lehetőség- határain belül helyesnek tartom. Mégis méltóztassanak megengedni, hogy nein tudok egészen egyetérteni Teleszky őnagyméltósága okfejtéseivel. Őnagyméltósága azt mondta, hogy mi számoltunk a háború elvesztésének a lehetőségével és csak ezzel a békével nem számoltunk. Ha ezt őnagyméltósága ma kijelenti, talán szabad nekem, annyit megjegyeznem, hogy mi kisemberek annak idején szintén számoltunk a háború elvesztésének lehetőségével, de azt hiszem, hogy ezt nem lett volna helyes akkor sem mondani és ezt nem helyes ma sem mondani. Számoltunk ezzel és ennek ellenére jegyeztünk hadikölcsönt. Jegyeztünk, mert hiszen nyilvánvaló volt, hogy a háború pénzbe kerül. Nem hiszem, hogy helyesem gyakorlatilag gondolkozó ember ne számolt volna azzal, hogy ezeket a kiadásokat valakinek meg kell fizetnie. Ha pedig ezzel számoltunk, akkor számolnunk kellett azzal is, ami a történelem tanusága szerint beigazolódott, hogy egy háború után sem volt még az a legyőzött, amely a győzőnek minden kárát és minden értékveszteségét megtérítette volna. Számolni kellett tehát azzal is, hogy az államnak voltak kiadásai ebben a háborúban, amelyeket a legnagyobb győzelem esetén is magunknak kell viselnünk. Hát miből viseltük! Őnagyméltósága ki jelen20*
