Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-30
184 r Az országgyűlés felsőházának 30. ülése 1928. évi március hó 22-én, csütörtökön. tette, hogy ő a háború viselésének költségeit nem az .adófizetésre bazirozta, tehát bazirozta a hadikölcsönkötvények kibocsátására. Nyilvánvaló, hogy számolni kellett azzial a ténnyel, hogy a hadikölcsönkötvényeket az állam 100%-ig — legalá» a legközelebbi időben — nem fogja tudni beváltani. Számolnunk kellett azzal, hogy bizonyos körülmények között ezelk a hadikölcsönkötvények neon fognak teljesen visszatérittetni. Épen azért nem tudom elfogadni azt a tételt, hogy a hadikölcsönkötvények valorizálása az államnak valami külön becsületbeli kötelessége volna, és nem tudom azt elfogadni, nem tudom helyeselni, hogy mi ma künn és benn ezzel agitáljunk a hadikölcsönkötvények valorizálása mellett. Nem'tudom ezt elfogadni — megmondom nyiltan — azért, mert hiszen szerintem az államnak csak egy becsületbeli kötelessége van, hogy a lehetőség határain belül tartozásainak eleget tegyen. S én akkor nem tudom osztályozni ezt a becsületet I. és II. osztályú, kisebb 1 és nagyobb becsületre, nem tudok különbséget tenni ebiben a tekintetben a hadikölcsönkötvények és más állampapírok között. Én tehát azt látom, hogy amint bizonyos körülmények között az államnak a hadikölcsönkötvényeket valorizálni kötelessége, épenugy legalább is erkölcsi kötelessége* az, hogy a lehetőség határain belül annak idején, amikor megbirja, az egyéb állami tartozásokat is valorizálja bizonyos mértékben. Azt mondták, hogy: ámde a hadüköícsörikötvényeket részint rábeszélésre, részint presszióra, részint pedig mindenféle befolyásolásra jegyezték. (Felkiáltások a középen: De mennyire!) Leszek bátor rámutatni. Azt mondják, hogy ennélfogva az ősjegyzők kártérítésre tarthatnak igényt. Én nagyon szívesen vizsgálom ezt a kérdést, és miéltóztasséjk megengedni, hogy megtegyem erre az észrevételeimet. Sokan voltak, akik a hadikölcsönkötvényeket minden preszszió, minden rábeszélés, minden megfélemlítés nélkül motu proprio jegyezték. Ezt merem állítani és ezt el kell nekünk ismernünk már csak abból a minimális köteles séigből is, amelylyel tartozunk az ország polgárainak, akikben volt annyi hazafiság, hogy az állam segítségére menjenek. Elismerem, hogy sokan voltak, akikre bizonyos pressziót gyakoroltak. Ezek azonban nem jegyeztek valami nagy értéket. Sokan voltak, akiket rábeszéltek, de méltóztassék figyelembe venni, és <&&, azt hiszem, nem ti tok, hogy elsősorban a hadiszállitók voltak azok, akiket presszionáltak és rábeszéltek, hogy az ő járandóságaik egy részéből hadikölcsönkötvényeket jegyezzenek, (Báró Szterényi József: A nyereség egy részéből!) Ezek te-hiájt — egyetértve Szterényi őniagyméltóságával — nem azok. akiknek a hadikölcsönkötvényeit mindenáron valorizálni kell, mert hiszen azt a hadiszállítói hadinyereséget, azt hiszem, sem a táfrsadalom, sem a törvényhozás, sem a Felsőház valorizálni nem akarja.. Ott voltak azonban az árvák, ott voiltíaík az óvadékok, az egyházak, az egyesületek és egyéb közületek, amelyek gyakran presszió nélkül, hazafias áldozatkészségből, igyakran rábeszélésre, gyakran azonban kormányrendeletre jegyeztek hadikölcsönkötvényeket, ' és pedig nemcsialk annyit, amennyit a gazdasági lehetőség, az ő pénzügyi, vagyoni helyzetük megengedett volna, hanem akárhányszor összes készpénzvagyonúkból, értékpapírjaikat eladva, sőt akárhányszor nagy -adósságot felvéve jegyeztek hadikölcsönkötvényeket. Ezek tehát erejükkel nem arányos, hanem aránytalan hadikölcsönkötvény-jegyzést telj esi tettek, és állítom, — és méltóztassanak velem ebben egyetérteni — hogy ezeknek nem valorizáció kell a szó általános értelmében, amikor majd ezt az ország vagyoni helyzetének lehetősége megengedi, hjanem bizony ezeknek kártérítés, megtérítés jár és pedig nem majd a messze jövőben, hanem mielőbb, hogy a saját anyagi erejüket megint feljavítva működésüknek újból megfelelhessenek, vagy pedig- azok az árvák, akik minden pénzüket elvesztették, most immár 10 évvel a háború befejezése után felnőve valamihez foghassanak. Alkalmam volt főleg Budapest székesfőváros árvaszékénél látni a történteket és meg kell állapitanom, hogy olyan árvák, akiknek nagy vagyona, békebeli értékben nagy vagyona, az utolsó fillérig az árvapénztárnál volt, most, amikor az életbe kiléptek, egyetlem fillér nélkül, elhelyezkedési lehetőség nélkül, minden támogatás nélkül állanak ott. várva azt a segítséget, amelyet mi, a székesfőváros már beígértünk és amelyet a kormány is kilátásba helyezett, hogy azzal valamihez kezdhessenek. Nekünk itt — egészen őszintén megvallva — nem egészen elegendő a törvényjavaslat 8. §-a, amely a hadikölcsönkötvények valorizálását teszi lehetővé, hanem sokkal fontosabb az a kormánykijelentés, hogy erről uj törvényjavaslat formájában fog gondoskodni. Én várom ezt és azt hiszem, veleni együtt az egész ország várja. Ha az államnak talán hirtelenében nehezére esnék is, mégis kellene, hogy mielőbb segítsen. Épen ugy örömmel állapítom meg, hogy a kormány a törvényjavaslat 8. §-ában fentartja a lehetőséget a hadikölcsönkötvények valorizálására és bizom abban, hogy az Úristen megsegít bennünket, hogy ezt a valorizációt a hadikölcsönkötvények tekintetében is, de csak azon ős jegyzők számára, akikről az előbb bátor voltam szólani, mielőbb teljesíteni lehet. A hadikölcsönkötvények valorizálásáról csak akkor lehet beszélni, ha eirre fedezet van. Méltóztassék megengedni, hoigy csak rámutassak egyes lehetőségekre, amelyek arra segítenek bennünket, hogy a hadikölcsönkötvényeket valorizálhassuk. Nem fog általános helyesléssel találkozni, de naigiyoai sokan fogják helyeselni, ha azt mondom, hogy mindazok a gazdag emberek, akik a háborús időkben hadikölcsönkötvényt nem jegyeztek, valamelyes formában megtérítésre kötelezhetők. Tudom, ezt sokan nem fogják helyeselni, de mégis fel kell vetnem ezt a kérdést, mert hiszen az álláspontom az, hogy nemcsak a jogokból, hanem a kötelességekből is mindenkinek ki kell venni a részét s ha voltak olyanok, akik annak idején nem vették ki a részüket ezekből a kötelességekből, akkor arra szerény nézetem szerint utólag, ismét a lehetőség határain belül kényszeríteni kell őket. Tudom, hogy azt fogják rá mondani, hogy a földbirtokosok hoztak áldozatot, mert mindenféle lekötöttségük volt az, állaimmal szemben. Ezt tudom, magam földbirtokos is lévén, éreztem e rekvirálás összes következményeit. Azt fogják mondani, hogy a háztulajdonosok nem kapták meg lakbérüket, stb. stb., amellyel áldozatot hoztak. Tudom azonban hogy ezek az áldozati mértékek még mindig nem olyanok, hogy azok, akiknek nagy vlagyoni erejük volt, még hadikölcsönjegyzéssel is ne hozhattak volna áldozatot. Mások pedig — mint látjuk — tényleg minden rábeszélés és kényszer nélkül, annak ellenélre, hogy ki voltak téve a, rekvirálás minden következményének és ki voltak téve a házbérlekötöttségnek és az értékpapírok pusztulásának stb. képesek voltak ábJozatot hoizni. Az
